Dr. Szabó Sándor

Állatorvos,

Nyírbátor

dr . Szabó sándor szszb 27 zsb.jpgAz apai házba érkezik, de ez még mindig természetes, hiszen vannak tárgyak, amelyeknek csak itt lehet a helye, abban a szobában, amely az övé volt.

Szinte biztosra veszi a családban mindenki, hogy a bérházból való családi házra váltás volt a meghatározó életpályájára. Ekkor ötéves volt és a fáma szerint a híres rendőrkutya, Kántor vérvonalából kapott egy német juhászkutyát, de volt tacskója is, és kanárik, pintyek, gerlék, teknősök, és még lehetne sorolni, amelyek várták kis gazdájukat nap mint nap. Ekkor már tenyésztette is őket, s az értékesítésből biztosította a többiek eledelét. Így már érthető, miért nem járt a nyári szünetben táborokba, kirándulásokra.

Nyolcadikos korában kapta első csikóját. Középiskolás korában „ménes-gazda” volt a jól tanuló fiatalember. Nem volt kérdés a továbbtanulás, állatorvosira jelentkezett. Nem vették fel. Az agrártudományi egyetem hallgatója lett, ám a harmadik év elvégzése után újra próbálkozott az állatorvosival, sikeresen el is végezte.

A merre, hogyan tovább sem volt kérdés a fiatal állatorvos számára, mert agráros hallgatóként a sertés és a baromfi tartása érdekelte, létezett a vállalkozása. Itt is gyakorolhatta a szakmáját, de a környékbeli települések – Encsencs, Nyírbéltek, Ömböly, Penészlek és Piricse –, valamint Nyírbátor állattartói is adtak, adnak munkát a hatósági állatorvosnak. Ma már egyre kevesebbet, mert lecsökkent az állatállomány. A saját gazdaságában viszont volt olyan időszak, amikor 45 anyakoca és hatvanezer vágóbaromfi várta gondoskodását. Szerencsére a dolgozók, a kiszolgálók is lelkiismeretes emberek, számíthat munkájukra.

Ez nagyon fontos momentum, mert több hobbija is van dr. Szabó Sándor állatorvosnak. Egyik a vadászat, a másik a természet szeretete. Az utóbbit úgy kell érteni, hogy az lehet közel hatezer méter magasan is. De erről később. A vadászatot gyermekkortól űzi – ő a hajtást is ideszámítja nagyon helyesen –, édesapját rendszeresen elkísérte hajtóvadászatokra, felült hozzá egy-egy lesre, vagy cserkelt vele a környékbeli ligetes mezőben. Elmondta, a Kárpát-medencében ő igazi vadásznak érzi magát. A hazai vadászható fauna, vagy az Erdélyben és a Keleti-Kárpátokban található vad megpillantása – nem csak elejtése –, fotózása elnyomja Afrika vagy Alaszka varázsát.

– Nem lesz belőlem nagy trófeagyűjtő vadász – summázta a vadászatról szóló beszélgetésünket, de azért büszkén mutatta meg gímszarvas trófeáját. Természetesen nem hiányzik az őz- és a vaddisznótrófea sem.

Annál inkább felcsillant a szeme, amikor a túrázásra, hegymászása tereltem a szót. – Szeretek magányosan, egy fényképezőgép, távcső és egy hátizsák társaságában csavarogni. Ott állok meg, ahol látok valami megragadót, ahol ihatok a forrásból, és teleszívhatom a tüdőm jó levegővel. Sokan ezt csak a hegyekben képzelik el, pedig itt, a közelünkben is lehet jókat kirándulni. Szinte hallom, akik ismernek, mondják, bort iszik, és vizet prédikál – hiszen túl van Európa legmagasabb hegycsúcsának meghódításán.

2009-ben tizenhárom társával elhatározták, oxigénmaszk nélkül feljutnak az 5642 méter magas – a régebbi térképeken Kommunizmus csúcsára –, a Kaukázusban található Elbruszra. Hatan érték el a csúcsot, és tűzték ki a nemzeti színű zászlót. Ő még arra is gondolt, hogy szűkebb hazájából is kerüljön kő Európa legmagasabb hegyére. A Tisza által simára csiszolt, koptatott kavicsot cipelt hátizsákjában, amely remélhetőleg még ma is ott dacol az időjárás viszontagságaival szemben.

Közben fényképek kerülnek elő. Embert próbáló körülményekről árulkodnak a fotók. Zord egy világ, állapítottam meg magamban. Egyébként szívesen fut maratoni, fél maratoni távokat, és ötszörös Balaton-átúszó.

Ezt követően terelődött a beszélgetés a családra, de ekkor már Borbála nagymama sem állta meg, hogy meg ne jegyezze, három hónapos a kincsem. Mártának hívják.

– Június 18-án volt három hónapos  – tudtam meg a büszke apukától, aki még azt is elárulta, hogy Ágota egyszer a nagymamája cirmos cicájával kopogtatott be hozzá a rendelőbe. Arra emlékszik vissza, hogy a cica úgy dorombolt a kezében, mint akinek semmi baja sincs. Az is tény, hogy Ágota, a csinos, és szép közgazdász lány megismerése után a doktor úr pulzusa jobban vert, mint a maratoni – 42 ezer méter – futást követően.

A házasság nem maradhatott el, s a vállalkozásban kamatoztatja tudását, de hogy mikor folytatja, azt nem lehet tudni, mert 3–4 gyermekben gondolkodnak.

Szakmai fejlődőséről, a minőségi változásáról sem mondott le dr. Szabó Sándor állatorvos. Az állattartásban gyökeres változások mentek végbe, ezért egy állatorvosi rendelő megépítését tervezi. Egyre többen tartanak hobbiállatot, fontos, hogy szakszerű, gyors ellátásba részesüljenek a szobakutyák, a tollas kedvencek, és nem kérdés, hogy a doromboló cicák is.

(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése