Kaliba András

Iskolaigazgató,

Nyírbátor

Kaliba András szszb 27 tgy.jpgEgy jelentős megyei oktatási intézmény, a nyírbátori Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója Kaliba András. Emellett egyik tanári szakja kapcsán azt is írhatnánk róla: megszállott történész. Életpályája során ez volt mindig az egyik biztos pont a gyermekek és a tanítás szeretete mellett.

1958 májusában született Nyírbélteken. Szülei gazdálkodással foglalkoztak, s nevelték őt két testvérével együtt. A helyi általános iskola kifejezetten jó színvonalú volt, karizmatikus pedagógusokkal. Később az akkoriban már jó hírű nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskolát választotta.

A magyar és történelem tárgyak mellett itt kötelezte el magát egy életre, hálásan köszönve kitűnő tanárai munkáját. S bár a KISZ-jellemzése kiváló volt, mégsem támogatták ez irányú továbbtanulását. Ő a nagyon magas túljelentkezés és szakközépiskolában szokásos módon kevesebb óraszám ellenére mégis bejutott a Bessenyei György Tanárképző Főiskolára.

A tanulmányok megkezdése előtti katonaidő számára későbbi elkötelezettséget is jelentett: mivel tartalékos főhadnagyként szerelt, egészen a rendszerváltozásig rendszeresen behívták. A főiskolán olyan legendás egyéniségektől tanulta a szakmát, mint Margócsy, Bachát, Mező, Hársfalvy és Kriveczky tanár úr. Óriási élményt jelentettek kirándulásaik a határon túli magyarsághoz, segítve a nemzeti érzés megerősödését.

Friss diplomásként Piricse nehéz helyzetű általános iskolájában kezdett a  ’80-as évek elején. Úgy fogalmaz: amit eddig elért, itt alapozta meg, hiszen aki itt megállja a helyét, nagy meglepetés nem érheti a későbbiekben. Pedagógus hivatása mellett aktivizálta magát a kulturális életben is. A nyírbátori, akkor még Járási Hivatal Művelődési Osztályán 24 települést felügyelt, belekóstolva a hivatalnok világba. Dolgozott a Művelődési Központban, a helyi múzeumban, a rendszerváltáskor a Haza és Haladás Alapítvány vezetője volt, és a Bátori Újságot is jegyezte főszerkesztőként. Mindezekkel párhuzamosan a Kossuth Lajos Tudományegyetemen elvégezte a történelem szakot, újságíró-diplomát szerzett, és szakirányú végzettség birtokában felnőttoktatási szakértővé is vált. Az oktatással azonban soha nem szakadt meg a kapcsolata. Vetélkedőket, versenyeket szervezett, s óraadóként dolgozott. Tanítványai megyei történelmi versenyt nyertek, amihez még a nyíregyházi gyakorló általános iskolákban tanító kollégák is gratuláltak. Az Oktatási Centrum igazgatóhelyetteseként is állt a katedrán, majd 1999-ben megpályázta a Fáy Lakótelepi Iskola igazgatói székét, sikeresen. Az ő vezetése alatt vette fel az intézmény az államalapítás évfordulóján Hunyadi Mátyás nevét.

Nagyon jó csapatot sikerült létrehozni az ott dolgozókból. Négy év alatt cserélték ki az egész intézményben az elavult bútorzatot, s a vállalkozói szemlélet jegyében ebédlőjük szinte minden hétvégén rendezvények helyszíne volt. Életre hívtak sportegyesületet és a Hunyadi-hetet, az intézmény egyre többeknél lett mérce az iskolaválasztásnál.

Egy átszervezés, összevonás kapcsán azonban tagintézmény-vezető lett, így viszont nem látta biztosítottnak az előrelépést. Egy évig az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban tanított Nyíregyházán, ezzel párhuzamosan a Kölcsey Ferenc Gimnázium tagintézmény-vezetőjeként és tanáraként is dolgozott. Az országos beiskolázású hálózat esti tagozatú oktatás keretében várta az érettségire készülőket. Egyik nagy élménye és pedagógiai sikere volt, hogy egy 18 fős komplett cigányosztályt vitt el érettségiig bukás nélkül.

2009-ben a Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola igazgatói pályázatát nyerte meg, ahol a legfontosabbnak a múltbéli értékek megőrzését tartja, szakmailag pedig a versenyképesség megőrzését, jövőbemutató profillal. Szerinte az intézmény a térség szellemi kisugárzó központja kell, hogy legyen, ahol gimnazistának lenni viselkedésminta és felelősség is egyben. Csakúgy, mint korábbi iskolája, a Báthory is a Magyar Vöröskereszt Bázisiskolája lett, ő maga pedig arany fokozatú kitüntetettje az ügynek. A névadó, európai mértékű uralkodó hagyományai mentén igyekeznek maradandó értékeket közvetíteni a tanulóknak. Emellett szeretett szakmáját is műveli tovább: szervezi a Kistörténész Kutató Tehetséggondozó Versenyt.

Felesége, Hajnalka szintén szakmabeli: tanítónő, s mindig biztos támasza volt. Két gyermekük született, Róbert és Viktor, akik első diplomájukat egyaránt Nyíregyházán szerezték, majd továbbtanultak a nemzetközi kapcsolatok szakon, illetve a Testnevelési Egyetemen.

A történelemért rajongó Kaliba András büszke rá, hogy még a Hunyadi-iskolában sikerült vendégül látnia személyesen Habsburg Ottót is. Mostani legfontosabb célja pedig a gimnázium, és ezáltal Nyírbátor hírnevének öregbítése.

(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése