Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Báthori Gábor
Alpolgármester, igazgató,
Nyírbátor
Tősgyökeres nyírbátori, ami ezzel a történelmi névvel egyáltalán nem meglepő. Pedig őseinek vajmi kevés köze lehetett a híres Báthory-családhoz. Anyai ágon tisztes iparoscsaládból származik, apai részről pedig parasztcsaládból. Így aztán a kemény, kitartó munka, s ezen belül a kétkezi munka sem áll tőle távol, hiszen a környezetében ez természetes volt.
Tanulmányai szintén a városhoz kötik. A 2-es Számú Általános Iskolába járt, és ugyanabban a gimnáziumban érettségizett, ahol most dolgozik. Az érettségi után főiskolán, majd egyetemen tanult Pécsett, Nyíregyházán, illetve Debrecenben. Történelem-népművelés szakon szerzett diplomát, s úgy döntött, hogy visszatér a szűkebb pátriába. Igaz, az egykori osztálytársak közül csak hárman maradtak itt, de úgy gondolta, neki ezt a közösséget kell szolgálni.
Persze, a dolog nem volt ilyen egyszerű, mert Nyírbátorban akkoriban nem volt állás. Ezért öt évig Nyírcsászáriban dolgozott. Aztán a városi hivatalban megüresedett a tanulmányi felügyelői állás, így sikerült hazakerülni. Ám a hivatalnoki munka nem áll igazán közel hozzá, azt vallja, nagyon sokat tanult ebben a beosztásban. Egyrészt azért, mert így egy számára egészen új szemszögből láthatta át az oktatási intézmények helyzetét, másrészt megismerte a környék általános iskoláit is, és ezek a kapcsolatok jelenlegi beosztásában jól kamatoztathatók. Amikor például a gimnáziumi tanulók beiskolázásával kapcsolatban keresi fel ezeket a tanintézményeket, mindenütt ismerősként fogadják.
1989-ben üresedett meg a Báthory István Gimnáziumban az igazgatóhelyettesi állás. A tantestület döntése alapján őt nevezték ki erre a posztra. A tanintézmény igazgatójának tragikusan hirtelen halála után pedig megbízták teendőinek ellátásával. Ma is azt vallja, hogy sokkal nehezebb vezetőnek lenni, mint tanárnak. Nagyon fájlalja például, hogy kevesebb kapcsolata van a tanulókkal.
Elsősorban az adminisztrációt, valamint a tanintézmény jövőjére vonatkozó javaslatokat, elképzeléseket várják most el tőle. Márpedig a középiskoláknak, főleg a viszonylag kis vidéki gimnáziumoknak alaposan feladja a leckét a közoktatásban kialakult versenyhelyzet, mely nem csupán a választék bámulatos bővülésével magyarázható, hanem az úgynevezett demográfiai apállyal is, mely már évek óta érezteti hatását. Egy mégoly színvonalas tanintézmény is nehezen tudja leküzdeni a viszonylag közeli nagyvárosok, Debrecen és Nyíregyháza elszívó hatását.
A gimnázium az állandó változás korát éli, mert másként aligha lehet manapság talpon maradni. 1992-ben úgynevezett tiszta profilú gimnázium lett, ami azt jelenti, hogy megszűnt a cipőipari szakemberképzés.
A jelenlegi éles versenyhelyzetben abban látja az iskola kitörési lehetőségeit, ha megpróbálja erősíteni a saját meglévő szellemiségét, mint meglévő értéket, és emellé felsorakoztatja azt szakmaiságot, például a nyelvismeretet, a humán műveltséget, amelyre ma különösen nagy szükség van. Meg kell kísérelni élni az új lehetőségekkel, és szoros együttműködést kell kialakítani a főiskolákkal. Ez utóbbi egyébként előrehaladott stádiumban van.
Ami az első szabad választásokon nem sikerült, azt 1994-ben valósította meg: a helyhatósági választásokon önkormányzati képviselői mandátumot szerzett. Abban az utcában indult a nagy megmérettetésen, ahol felnőtt, ahol egész gyermekkorát töltötte. Ezt követően jelölték az alpolgármesteri posztra, s rendkívül jólesett neki, hogy a képviselő-testület ezt a javaslatot egyhangúan szavazta meg.
Véleménye szerint a város jövője szempontjából mindenképpen biztató, hogy az ipari üzemek viszonylag szerencsésen jutottak túl a privatizáción. Bár a magánosítás után számottevően csökkentették a létszámot, még így is sok embernek biztosítanak megélhetést.
Természetesen, ez önmagában nem oldja meg a problémákat, nem jelet automatikusan előrelépést. Az utóbbi években radikálisan felgyorsult az infrastruktúra fejlődése, ami viszont számottevően hozzájárulhat az idegenforgalom fellendüléséhez. Ha a város adottságait, például gyönyörű műemlékeit, vagy természeti környezetét nézzük, akkor ez egy sikerágazat lehetne. Annál is inkább, mert itt a kulturális élet is ad egyfajta minőséget, lehetőséget, ami szervesen kapcsolódhat az idegenforgalomhoz. A város alpolgármestere maga is tevékenyen részt vállal ezen közérdekű feladatok teljesítéséből.
A tanintézmény és a város gondjainak ügyes-bajos dolgai mellett nem sok ideje marad a családra, a kikapcsolódásra. Felesége óvónő, kislánya pedig ugyanabba az általános iskolába jár, melynek egykor ő maga is növendéke volt. A családfő kevés szabadidejében leginkább olvasni szeret, vonzódása a könyvek iránt még gyermekkori indíttatású. Másik szenvedélye az utazás, amin bizony spórolni kell. Szereti látni, máshol hogyan élnek az emberek. Ezekről az utakról apróbb hasznosítható ötleteket, személyes kapcsolatokat hoz haza.
Mert igazán itthon csak Nyírbátorban érzi magát. Hiszen egész eddigi élete azt bizonyítja, hogy hűséges típus.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Hasonló
Dr. Marozsán Károly és Maro...
Dr. Szabó Sándor
Jánvári Tibor
Tamás Ferenc
Kaliba András
Dr. Szabó Sándor
Dr. Balázsy László
Nagy Sándor
Balla Istvánné
Dr. Szabó Sarolta PhD
Horváth Ferenc
Nyitrai Lászlóné
Csillám Mária
Hamza Józsefné
Sipos Sándor
Dr. Szabó Éva
Csordás Ferenc
Gönczöl Mihály
Kertes Zoltánné
Németh Attila
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése