Dózsa Györgyné

Iskolaigazgató,

Nyírbátor

szszb_20-168_dozsa_gyorgyne.jpgHihetetlen energiáját a jó megoldások kivitelezésére fordítja, és rendszerint előrébb jár a kor diktálta szükségszerűségek felismerésénél Dózsa Györgyné, a nyírbátori Bethlen Gábor Szakképző Iskola igazgatója. Történelmi csengésű nevéhez nem akármilyen pedagógiai rátermettség társul. Ennek számos jelét tapasztalhatják a kollégák, például több tíz millió forintos pályázatok elnyerésében, az egyes szakokon ötszörös túljelentkezésben, az egykori szakmunkásképző múlt dacára igen felkészült diákokkal, akik közül országos verseny előkelő helyezettjei is kikerültek. Az ötvennégy pedagógusból álló tantestületnek nem kell szembenéznie számos olyan negatív helyzettel, amely „természetes” sok más közösségben. Az igazgató asszony remek tulajdonságai és kivételes vezetőképességei közül kiemelkedik az, hogy nemcsak dolgozni, érvényesülni, gondolkodni, vitatkozni engedi, sőt buzdítja is arra a kartársait, hanem anyagilag is elismeri, aki többet tesz le a közös asztalra. Például a sikeres pályázat elkészítője a megítélt összeg 1%-át megkapja. Ám mindezt csak olyan tantestületben lehet örömmel és az együttes sikernek a tudatában megtenni, ahol mindannyian egymást buzdítják, és nem hátráltatják. Ilyen közösségi szellem kialakítására pedig csak az egészen kivételes vezetők képesek…

Dózsa Györgyné született Cseh Máriának volt hol megtanulnia ezt a leckét. Felejthetetlen kilenc évet töltött pályakezdőként Létavértesen, ahol Kerek Lajos iskolaigazgatótól és a kartársaitól látta, mire képes a pedagógus, ha egymás erejét megsokszorozva áll neki a feladatoknak. Még ma, 30 év múltán is összejárnak névnapozni. Dózsáné Marikának egy-egy döntés előtt ma is bevillan a kép: vajon mit tenne példaképe, Kerek Lajos ebben a helyzetben?

Ároktőn, Borsod megyében született 1950. március 5-én Surjánszki Mária élelmezésvezető édesanya és néhai dr. Cseh István jogász, a derecskei járási hivatal elnökének elsőszülöttjeként. Ágnes húga, Szabóné Cseh Ágnes a nagykállói Korányi Gimnázium igazgatóhelyettese, most tanára. Öccse, István gépkocsivezető. Férje, a 13. éve nemzetközi sikerrel megrendezett Szárnyas Sárkány Fesztivál kitalálója és igazgatója. Évek hosszú sora óta vállalkozásban működtet kulturális programot, nem is akárhogyan. Ez pedig a szféra közismert alultámogatottsága miatt kisebbfajta csodának számít. Házasságukból két gyermek született, Viktória angoltanár, Rómában él és ta­nít. Gabriella újságíró Budapesten.

A szakmunkásképző intézmények átalakultak szakiskolákká, ezt a folyamatot Dózsáné Marika már itt élte meg, 1987 óta tanít az intézményben. Tizennégy szakmát, köztük kőművest, asztalost, nőiruha-készítőt, kereskedőt, géplakatost képeznek. A Ruggeri bezárása után megszüntették a cipőfelsőrész-készítő szakma oktatását. A kor gazdasági szerkezetének változásaihoz igazodva újabb szakmák jelentek meg a palettán, például a villamosgép-szerelők, az ipari-, kereskedelmihűtőgép-szerelők, karosszérialakatosok, és a megyében két helyen képeznek klímaberendezés-szerelőket.

Igen népszerű az érettségi utáni szakképzés, a CISCO amerikai cég mintája alapján számítógépes hálózati szakembereket képeznek. Az itt rendszerinformatikusnak tanuló fiatalok elhelyezkedése nem jelent gondot. Itt kétszeres túljelentkezést regisztrálhattak. A szakközépiskolai oktatás négyéves ciklusának profilja az informatika, amelynek a szokásos nemzetközi nyelve az angol. Ezért bevezetik a nulladik évfolyamot, hogy angolból olyan szintre hozzák a diákok nyelvtudását, amely megalapozza a legmagasabb számítógépes programnyelv elsajátítását is. A másik szakközépiskolai profil a marketing és a kereskedelem. Mindkét szakra fele-fele arányban jár a kétszázhuszonnyolc diák. Az intézményben egyébként 760-an tanulnak, a tantestület létszáma ötvenhat. Csatlakozik a létesítményhez még egy százharminc személyes kollégium.

Dózsa Györgyné nagy szerencsének tartja, hogy humán szakos végzettsége ellenére – magyar–orosz szakos diplomát szerzett a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán 1974-ben, majd a magyart egyetemi szinten is abszolválta Debrecenben – ma már otthonosan mozog a szakképzés világában. 1992-ben belecseppent a PHARE-program, majd a Világbank támogatása útján megvalósuló fejlesztésekbe. Az innováció elősegítését mindennapi szükségszerűségnek érzi, bázisiskola lettek az egykori kiváló oktató, Nagy Sándor cégénél aki az Országos Klímaszövetség egyik vezetője. Német nyelvvizsgát tett az igazgató asszony, Svájcban, Franciaországban, Angliában, Hollandiában, Írországban is megnézhette a modern kori szakképzést. A Budapesti Műszaki Egyetem közoktatási-vezetői kurzusát 2002-ben végezte el, és diplomamunkáját szakképzési témából írta.

Az intézmény eredményeit közös tevé­kenységük produktumának tartja Marika. Kartársai tudását, kezdeményezőkészségét dicséri, nélkülük egyedül úgysem érhetne el kimagasló sikert.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése