Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Pataki László
Polgármester,
Pócspetri
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Pócspetri történelmi település. Hiányos lenne a megyénket bemutató almanach, ha nem szerepelne benne ez a Máriapócs szomszédságában lévő község. A magyar történelem egyik viharos szakaszában, az 1940-es évek végén, az államosítás idején kapta szárnyra az akkori sajtó a település nevét. A Pócspetri című nagysikerű film a rendszerváltás után ismét – immár más formában – ide irányította az ország figyelmét. A dokumentumfilmet követő perújrafelvételi tárgyalás után hozott bírósági ítélet, valamint az ismertté vált korabeli dokumentumok azt bizonyítják, hogy 1948-ban Pócspetriben nem történt rendőrgyilkosság. A perújrafelvétel kapcsán könyv jelent meg a történetről. A 2000. év elején Pataki László polgármester nem is annyira a múlt, inkább a jelen és a jövő bemutatásához járult hozzá.
Történt pedig, hogy 1948. június 3-án este a pócspetri községháza (volt Irinyi kúria) udvarán eldördült két puskalövés. A második lövés kioltotta egy szolgálatban lévő rendőr életét. Egy koncepciós per nyomán kivégezték Királyfalvi (Kremper) Miklóst, több embert börtönbe zártak. Ám 1990-ben ütött az igazság órája: a bíróság rehabilitálta az egykori vádlottakat és a falu egész lakosságát.
Pócspetri nevét a Váradi Regestrumban találhatjuk először, 1221-ben történt bejegyzéssel. A község a XIII. században a Hontpázmány nemzetség petri ágának a tulajdonában volt, az 1900-as években az Irinyi család birtoka volt ez a hely. Egy feljegyzésben ez áll: Pócs-Petri község feltehetően Szent László idején alakult – minő viszontagságokon ment keresztül nem tudni –, valószínű, hogy a gyakori polgári háború, nevezetesen a Bethlen– Bocskay–Rákóczi-féle forradalom egészen elpusztította, úgy, hogy csak a templom maradt fenn.
Az 1998-ban készült, megyénk önkormányzatait bemutató kiadványban ez olvasható: Pócspetri a nyírbátori kistérségben található, 668 lakásában 1859-en laknak. A népességszám mérsékelten emelkedő. A 92 férőhelyes óvodában 82 gyerekkel 9 óvodapedagógus foglalkozik. A művelődést 7 ezer kötetes önkormányzati könyvtár segíti. A kiskereskedelmi üzletek száma 11 – ebből 8 élelmiszer jellegű –, a vendéglátóhelyeké pedig 2. Községi székhellyel 2 kft., 2 bt., és egy mezőgazdasági szövetkezet működik. Az egyéni vállalkozók száma 50.
Az egyéni vállalkozásoknál említhető, hogy sokan a földből élnek. A pócspetri határban termett dohánynak jó híre van. Nem véletlen, hogy 1999 végén Bényei Illést, a helyi szövetkezet elnökét választották meg a Dohány Terméktanács országos elnökévé. A friss érdekességek közt említhetjük, hogy az egyik helyi vállalkozónak strucctelepe van. A hatalmas madarak turisztikai látványosságot is jelenthetnek. Évtizedeken át azt mondták, hogy Pócspetri a világ végén van, itt a kövesút véget ér. Ám pár éve saját bekötőutat kapott a település. S 1999 végén többes célú teleházat avathattak a pócspetriek a megyei munkaügyi központ jóvoltából. Az új intézmény szlogenjét gyermekien, de találóan fogalmazták meg: Kicsi vagyok, székre állok / A Teleházból kiáltok / Látom a világot! A teleházban elhelyezett internetes számítógépek valóban ablakot nyitottak a világra. Ebben az intézményben a számítógépek használatát gyakorolhatják az általános iskolások, útbaigazítást kaphatnak itt a munkanélküliek, tanfolyamokat, kulturális műsorokat rendeznek. A teleházban próbál a helyi hagyományőrző együttes.
A világgal, pontosabban egy német községgel, Eggstattel már évek óta van kapcsolata Pócspetrinek. Ha felütjük a telefonkönyvet, látjuk, hogy Petriben sok németesen hangzó név szerepel. Ennek is köszönhető, hogy testvéri, baráti kapcsolatot alakítottak ki a bajor községgel. A pócspetri óvodában és iskolában immár tanítják a német nyelvet. A két település kapcsolata azonban nem csak a nyelvtanítást segíti. A terv szerint bajor vállalkozók segítségével meghonosítják itt a biotermelést, s a bio zöldség és gyümölcs mehet a német piacra. A jelenlegi polgármester irányítása idején út és kerékpár út épült itt. Létrehozták a szociális otthont, felújították az óvodát. Megvalósították a gázberuházást, kiépült a korszerű telefonhálózat. E könyv megjelenése előtt nem sokkal szennyvízhálózatot avattak a községben.
Pataki Lászlót Pócspetriben bába segítette a világra 1949-ben, nem sokkal a hírhedt koncepciós per után. Az általános iskolai tanulmányait itt folytatta, Nyírbátorban érettségizett. Diplomát szerzett a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán, majd oklevelet kapott a Budapesti Egészségügyi Főiskolán. Huszonöt évet dolgozott egészségügyi intézményekben, futballista múltja is van. A neje vezető óvónő. Lányuk a debreceni Kossuth-egyetemen végzős, tanulás mellett a Debreceni Városi Tv riportere. A fiúk a Károly Nagy Gáspár Református Egyetem első éves hallgatója, japánul is tanul. Lehet, hogy ő köti majd össze Pócspetrit a Felkelő Nap Országával.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Tamás György
Pásztor Károly
Zichar János
Őz Zoltán
Dr. Marozsán Károly és Maro...
Dr. Szabó Sándor
Jánvári Tibor
Papp Bertalan
Tamás Ferenc
Csoma Zoltán
Kaliba András
Dr. Szabó Sándor
Béres Gábor
Küzmös Mihályné
Bulátkó Kornél
Dr. Balázsy László
Nagy Sándor
Balla Istvánné
Dzsudzsák Balázs
Dr. Hancsicsák Mihály
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése