Fodor Zsolt

Polgármester,

Nyírcsászári

szszb_11-150_fodor_zsolt.jpgA felújított kultúrház nagyterme dugig megtelt emberekkel. A színfalak mögött a település polgármesteri hivatalának amatőr színjátszótársulata készülődött a premierre. Az önkormányzati tagokból és hivatali dolgozókból álló színtársulat toborzása azonban nem az egyetlen dolog, amiben megyei szinten élen járt Nyírcsászári első embere.

Fodor Zsolt, Nyírcsászári polgármestere Kecskemétről került a szatmári községbe házassága révén. Először a helyi általános iskolában helyezkedett el, s az oktató munka mellett felvállalta a község rendezvényeinek szervezését és bonyolítását.

Hozzá illő, és neki tetsző feladat volt ez, emlékszik vissza beszélgetésünk közben. Az örökké nyüzsgő, újítani akaró fiatalember (alig múlt harmincéves) ezerkilencszázkilencvennégyben az országgyűlési képviselő- és polgármester-választáson is elindult. Akkor nem sikerült, négy évvel később azonban újra megpróbálta, s akkor neki szavazott bizalmat Nyírcsászári lakossága.

Az elmúlt mintegy két és fél év nem hosszú idő, de nem is kevés. Kiváltképp, ha az azóta elért eredményeket soroljuk, az intézmények felújításától a már bizonyos jólétet feltételező szabadidőpark, falumúzeum létrehozásáig. Folytathatnánk a sikerek sorát, de kéri, hogy a kézzel fogható, szemmel látható dolgok helyett inkább a polgármesterség filozófiájáról beszélgessünk.

– Szerintem a polgármester feladata menedzselni a települést országos vagy akár nemzetközi szinten, megteremteni a község belső egyensúlyát, valamint tudatosan, tervszerűen fejleszteni a falut.

Fontos, hogy az ott élők az éntudattól eljussanak a közösségi tudatig. Ezt szolgálják a közösségi rendezvények s a civil szervezetek ugyancsak sok embert megmozgató programjai. Az elmúlt két év alatt alakult meg Nyírcsászáriban a polgárőrség, a Jövő Roma Alapítvány, a Remény Nyugdíjas Klub, a Gyermekekért Alapítvány, s az ország első, talán egyetlen önkormányzati színjátszó társulata a ZSOMI. Mindegyik szervezet jól működik, számos rendezvényt szerveznek, kiszolgálva ezzel a lakosság minden rétegének igényét. A siker nehezen mérhető, a község első embere azonban elmesél egy történetet, ami talán érzékelteti az emberek véleményét:

– Tavaly karácsonykor több levél érkezett a polgármesteri hivatalba, amelyekben a nyírcsászári polgárok a jókívánságok mellett megköszönik a faluért végzett munkát. Az ilyen gesztusok adnak igazán erőt a további munkához.

Az amatőr színjátszó társulat, amely a polgármester és munkatársai kezdeményezésére verbuválódott a hivatali dolgozókból, valamivel több, mint egyéves. Ez idő alatt több darabot mutattak be a lelkes császári közönségnek, de eljutottak a falu határain túlra is. Óriási sikert arattak produkciójukkal a megyei és országos versenyeken, s nem egy díjat hoztak el a mosonmagyaróvári Nemzetközi Amatőr Színjátszó Találkozóról. A társulat oszlopos tagja, Fodor Zsolt, így emlékszik vissza a kezdetekre.

– Meg akartuk mutatni, hogy képesek vagyunk „kiemelkedni” szűkebb környezetünkből, s az ország más vidékein élők is elismerik teljesítményünket. Elértük, hogy már beszélnek rólunk. A jó példamutatásnak induló vállalkozás kinőtte önmagát. Természetesen nem egyszerű feladat az említett szervezetek működtetése, a település gazdasági egyensúlyának megtartása. A szűkös költségvetést pályázati támogatással egészítik ki. A pályázáshoz kapcsolódó feladatokért a pályázati menedzser felel (ezt a státuszt a megyében elsők között Nyírcsászáriban hozták létre). A közeli s távoli tervekről érdeklődöm, mire ismét egy kiragadott példával felel:

– Folyamatban van a község történetének sajtó alá rendezése. Nyírcsászári nagy múltú település, nagyon fontos, hogy az emberek megismerjék saját történetüket, büszkék legyenek arra, hogy itt élnek. Bár magam kecskeméti vagyok, mégis kötődöm ehhez a megyéhez. Szeretek itt élni, a feladat és a kötelezettség tart itt, na meg a két fiam, Ádám és Ákos. Az én feladatom megteremteni azt az életszínvonalat, ami még vonzóbbá teheti ezt az ezerháromszáz fős települést. Ezt célt szolgálta a közelmúltban felújított és átadott művelődési ház, amely valóban a község kulturális központja, vagy említhetném azt a továbbképző tanfolyamot, ami hamarosan képesítést és munkát ad majd sok császári lakosnak. A gyógynövények termelését és gyűjtését, illetve elsődleges feldolgozását sajátíthatják el a munkanélküliek, akik a sikeres vizsga után szezonális, de biztos munkához jutnak. Az értékesítést még könnyebbé teszi a faluba telepített felvásárlótelep létesítése.

Az emberek elégedettségével párhuzamosan a polgármester szerint eljön az az idő is, amikor az itt élők egyre inkább foglalkoznak a környezetükkel, akár áldozatot is hoznak a közért, s a kiegyensúlyozottság újabb és újabb fejlődést indukál.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése