Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Hovánszki György
Polgármester, a Dél-kelet Nyírségi Fejlesztési Társulás elnöke,
Nyírlugos
Nagy megtiszteltetés érte 2000. június 28-án Nyírlugos vezetőjét. A gödöllői Szent István Egyetem aulájában a Magyar Polgármesterek III. Világtalálkozójának megnyitó ünnepségén első alkalommal került sor a Polgármesteri Ezüstlánc díj átadására. Ezt a díjat a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, valamint a Polgármesterek Szövetsége alapította. Elmondható tehát róla, hogy kizárólag szakmai díjnak tekinthető. A díjat évente egy hazai és egy határainkon kívüli polgármesternek ítéli oda az a kuratórium, amelynek elnöke dr. Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke.
A díj odaítélésének szigorú feltételei vannak. A polgármesteri munkához kapcsolódó elvárás, hogy a rendszerváltás óta polgármesteri funkciót töltsön be, az általa vezetett település a foglalkoztatási mutatókban, az infrastruktúra kiépítésében, az egészségügy, az oktatás alapfeltételeinek megteremtésében példamutató eredményt érjen el. A díjazott személyhez fűződő elvárások többek között, hogy környezetében és településén közmegbecsülésnek örvendjen, neve legyen tiszta és feddhetetlen, önkormányzati és társadalmi szerveződés munkájában tevékenyen vegyen részt, lehetőség szerint ne legyen országgyűlési képviselő, vezető párt tisztségviselője. Ezt a díjat első alkalommal Hovánszki György polgármester nyerte el, aki a kuratórium tagjainak megítélése szerint megfelel a feltételeknek. Ez a díj nemcsak az ő, hanem Nyírlugos nagyközség lakossága és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye eredményes törekvéseinek elismerése is. Az életrajzi adatokból és az elvégzett feladatokból álló rövid összefoglalót a díj átadása alatt a mintegy 1500 résztvevő is megismerhette. A határainkon kívüli polgármesterek közül a kuratórium Székelyudvarhely polgármesterét tartotta érdemesnek e díj átvételére. A megnyitó ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, aki elsőként gratulált a díjhoz, szintén gratulált Pintér Sándor belügyminiszter és Martonyi János külügyminiszter is. A díj átadásán részt vett Hovánszki György felesége és két egyetemista gyermeke, akik hosszú idő óta ekkor tölthették a legtöbb időt édesapjukkal.
Jó helyre került a díj. Megyénkben Nyírlugos a többszörösen hátrányos helyzetű települések közé tartozik. Ennek ellenére az önkormányzat és a lakosság összefogásával, együttgondolkodásával 1990 óta az összes önkormányzati belterületi út aszfalt burkolatot kapott, megépült a település egészén a földgázhálózat, 30 százalékos mértékben kiépült a szennyvízelvezető rendszer, ezervonalas konténerközpont telepítésére került sor, kiépült az ehhez szükséges telefonhálózat is. Jelenleg folyamatban van a település eddigi legnagyobb beruházása, a szennyvízelvezető hálózat kibővítése a település egészére, ennek költségei elérik a bruttó 950 millió forintot. A lakosság több mint 80 százaléka támogatja befizetéseivel a beruházás megvalósítását.
1990 óta épült egy új mentőállomás, egy új háziorvosi rendelő, egy új, öt csoportszobás, tornaszobás óvoda, amelynek tetőterében teleház és új könyvtár kezdte meg működését 1999-ben.
A munkanélküliség enyhítésére ’92-ben erdőtelepítési program indult, az önkormányzatnál a másra nem használható területeken. Mára több mint 500 hektár – mintegy ezer hold – erdője van az önkormányzatnak. A telepítésben, az ápolásban évente több száz munkanélküli vesz részt. Az idők folyamán az erdő a hasznosítás után jelentős bevételi forrása lehet az önkormányzatnak a további feladatok elvégzéséhez. Az önkormányzat kezdeményezésére és pénzügyi részvételével megalakult az Önkormányzati Fafeldolgozó Kft., amely az innen kikerülő és a máshonnan ide szállított alapanyag feldolgozásával eleinte 15, később akár 30 embernek is rendszeres munkát adhat. A tulajdonosok közt egy román, csíkszeredai cég is jelentős tőkével szerepel. Az önkormányzat kialakított egy 12 hektáros kordonos, öntözéses zöldség-gyümölcs termesztésre alkalmas ültetvényt, amelyben az igénylők jövedelemszerző tevékenységet folytatnak. Ezek a példák jól mutatják azokat a törekvéseket, amelyeket az elmúlt tíz évben Hovánszki György vezetésével az önkormányzat tett.
Amellett, hogy Hovánszki György a polgármesteri feladatait ellátja, 1996 óta vezetője a dél-kelet nyírségi társulásnak, amelynek 20 önkormányzat, köztük két város – Nyírbátor és Máriapócs – is tagja. Ez a húsz önkormányzat a saját boldogulását az összefogás erejével kívánja szolgálni.
Mindaz, amit az előbb felsoroltunk, mutatja, hogy a többszörösen hátrányos helyzetű megyénkben is vannak lehetőségek, amelyekkel a környezetünket, a lakosságot jobb körülmények közé lehet segíteni, csak ez hosszú és kitartó munkát igényel, amihez erőt és kitartást kívánunk Hovánszki Györgynek és a hozzá hasonló józan gondolkodású, nagy munkabírású vezetőknek, hogy munkájuk az ezüst után aranyat érjen!
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése