Pócspetri

Jézus mondja: „Tanuljatok tőlem, én szelíd vagyok és alázatos szívű, hogy nyugalmat találj bennem…” (Mt. 11. 25–30.)

Szelíd és alázatos szívű az a Pásztor Károly, Isten szolgája, kinek útját – a parókiától a templomig – virág övezte az 50 éves jubileumi miséjén. Szelíd és alázatos tudott maradni 1931-ben Vállajon egy sváb család, Tempfli Teréz és Uhl (Pásztor) István gyermekeként szegény és egyszerű körülmények között jött a világra, de nagy szeretetbe érkezett. Visszaemlékszik, milyen kevés pénzt kaptak akkor szülei, és fizetésig kölcsönre szorultak a fűszeresnél. Apjuk korai halála sújtotta a családot, ahogy növekedett, megértette, miért kell bátyjai kiskabátját nagykabátként hordania, s csak felnőttkorában tapasztalhatta meg, milyen érzés új cipőben, új kabátban járni. Alázatos szívű tudott maradni még akkor is, amikor családja üldöztetésben, fogságban élt.

„Édesanyám összekulcsolt kézzel tanított engem imádkozni. Hatévesen gyalog mentem a Máriapócsi Szűzanyához, testvéreimért fohászkodtam, és azért, hogy pap lehessek. Minden évben eljöttem ide.”

Apai bátyja Tempfli Gyula, Nyíradony plébánosának példája állt előtte, sajnos őt Isten a vasmiséje előtt elszólította. A vállaji elemi iskolás években Láng Gyula plébános segítette, Egerben Both Pál egyengette útjait. A háború miatt Nagykállóban folytatta tanulmányait, majd ismét Egerben. Itt érettségizett, teológiát végzett, 11 évet töltött a Papnevelő Intézetben.

1955. június 19-én dr. Endrei Mihály pap­pá szentelte. Gyalog ment első szolgálati helyére, Abádszalókra, majd Edelény, a Jászság – négy tanyával – várta. Visszaképzeli magát a farkasordító hideg télbe, a kulimász sötétbe, ahogy hamis kutyák kíséretében, ismeretlen utakon gyalog vagy szaladva ment a misére. Demecserben és öt fíliájában sok öröme telt a buzgó, sokgyermekes családokban. Akkor nem volt dicsőség templomba járni, a materiális világ újfajta módon nevelte az ifjúságot. A papok sem voltak kívánatos személyek. Jászkisér – már tanyák nélkül – két év tanulást engedett neki, ekkor, ’62-ben plébánosi vizsgát tett. A paraszti világ után Miskolc–Diósgyőr gyári munkáscsaládjainak hitét alakította. Vágyódva beteg édesanyjához 2 évre Nagykállóba helyezték. Egerben káplánkodott négy évig a Barátok templomban. 1970-ben Serfőző Antal utódaként Baktalórántházára és hét fíliájába helyezték. Eddig „apostolok lován” közlekedve mennyei volt az első autót – egy Trabantot – birtokba venni. Az itteni 19 évről külön könyvet is lehetne írni, ekkor főleg nem szűkölködött munkában. Lelkes, buzgó családok támogatták, ő pedig odafigyelt az ifjúságra. Vetésének beérett első termése Tóth László személyében, akit ’99-ben szenteltek pappá. A nyugalom szigetét jelentette Pócspetri ’89-ben.

„Kicsi, de szorgalmas és buzgó néphez jöttem. Tudtam az igazságot a ’48-ban történt, elhíresült rendőrgyilkosságról, Asztalos János plébános meghurcoltatásáról, haláláról, Királyfalvi (Kremper) Miklós felakasztásáról.”

„Gyökerekre leltem, a sváb leszármazott, római katolikus vallást gyakorló utódokban. A Királyfalvi Miklós Általános Iskolában minden gyermek jár hittanra, egy hitoktató segíti munkáját. Az 1700 lelkes faluban érződik a Máriapócsi Könnyező Szűzanya közelsége. A pócspetri „a Szent Kereszt megtalálása” katolikus templom színes ablakai a Rózsafüzér titkaival egyedi alkotások, sok szép egyházi esemény őrzői. Ki gondolná, hogy hamarosan Tamás László újmisés pap lép a szószékre. Közvetlen, jó kapcsolatról beszél a polgármesteri hivatallal, az iskolával, a vállalkozókkal. Tisztelik, becsülik őt jóságáért, alázatosságáért. Állt keresztszülők, elsőáldozók, bérmálkozók, jegyespár előtt, de a tragédiát átélt család is belőle merített erőt szomorúságában. A máriapócsi és létai szolgálat teljesen kitölti idejét, szívesen ír a Petri újságban. ’86-ban hűségét II. János Pál Pápa prelátusi címmel jutalmazta, így méltó tagja lett a pápai családnak. Egy becsben tartott kép őrzi Rómában a Szentatyával való találkozást, ahol szóba került Veres András, Pócspetri szülötte, akit püspökké szentelt fel. A „család” élményét a hívek nagy családján keresztül és testvérei hat-, és hétgyermekes családi közösségében éli meg.

„Az én életem egyszerű, mint maga az élet!” – Visszakérdeztem mondatára, hiszen mindenki másnak túl bonyolult.

„Igen, eddigi életem küzdelmesnek tartom, nehéz volt a gyermekkorom, a szeminárium, a fiatal papi életem. Megszoktam, hogy az egyik nehézség után jött a másik. Ezekkel mind meg kellett és meg tudtam birkózni, mert ez a hivatásom. Ezért egyszerű! A jó harcot megharcoltam, a hitet megtartottam, pályám bevégeztem, szeretném, ha készen várna az örök élet koronája – melyre a híveket is készítettem –, s nekem is osztályrészül jutna. Már csak azért a sok jó szeretetért is érdemes volt élni, amit a hívektől kaptam! Isten vezérelte utam, vigyázott rám, nem volt soha nagyobb betegségem, volt értelme az életemnek!” – mondta a legvégén csillogó szemekkel.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)