Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Boldizsár Imre
Jegyző,
Nyírvasvári
A hatalmas portákról, a szépen művelt kertekről és a virágos faluképről könnyen ráismerni Nyírvasvárira. Már majdnem egybeépült a közeli kisvárossal, Nyírbátorral. A település vezetése nem véletlenül akar városi szintű szolgáltatásokat kínálni a községben élőknek. Ám ha az ingatlanárakat nézzük, a faluban fele annyiért összkomfortos, szép családi házat kaphat a vevő. Kialakult egy érdekes szimbiózis a két település között, különösen az idősebbek tavasztól őszig visszaköltöznek az egykori családi fészekbe, ahol még ismerik egymást a szomszédok, és számon tartják, kivel mi történik. Télen, amikor a fűtés már nagyobb gondot jelent, bemennek a városba, vagy a saját kis lakásba vagy a gyerekekhez.
Idillinek is mondható a kép, amelynek azért az árnyoldalairól is szót váltunk a Nyírvasváriban három éve jegyzősködő dr. Boldizsár Imrével. Egész élete a mezőgazdasághoz kötődik, kicsit később a jog is vonzotta, olyannyira, hogy elvégezte a jogi egyetemet is. Egyébként karcagi születésű, 1949. október 18-án látta meg a napvilágot a Szolnok megyei kisvárosban. Édesanyja, Kiss Erzsébet – jelenleg hetvenhat éves – egy rég elfeledett szakma avatott mestere, remekül ért a csipkeveréshez. Ám ebből még hobbiszinten sem tudta volna eltartani a családot, ezért takarítást is vállalt. Az édesapa, Boldizsár Imre nyolcvankét éves, és a termelőszövetkezetben kereste a kenyerét. Imrének a húga, Margit biológus. Két lánya van, Nóra közgazdász, családos, férje Szakács Roland gazdálkodó Tiszadobon. Ikreik, Linda és Vince egyévesek. A kisebbik lánya, Krisztina ügyvéd Budapesten.
Boldizsár Imre Karcagon érettségizett a mezőgazdasági technikumban 1968-ban. A családi hagyományt követve ő is a mezőgazdaság terén képzelte el a jövőjét, ezért végezte el Debrecenben az Agrártudományi Egyetemet. A végzés után a karcagi Lenin Termelőszövetkezetben, később a szerencsi, szintén Lenin nevét viselő termelőszövetkezetben dolgozott. Szolnok és Borsod megye után Hajdú is belépett az életébe, és Berettyóújfaluban főmezőgazdászi kinevezést kapott. Az újabb megye Szabolcs lett, a búji Új Élet Téeszben szintén főmezőgazdász volt. Már úgy tűnt, csak az agráriumban hasznosítja a tudását, még Nyíregyházán is, a Béke Termelőszövetkezetben is a főmezőgazdász posztot töltötte be. Időközben egyre inkább megszerette a jogi kérdéseket, és ezért döntött a Miskolci Egyetem jogi kara mellett. Az már talán csak ráadásnak tűnik, hogy Gödöllőn mérnöktanári diplomát vehetett át.
A jogi végzettség birtokában jóval szélesebb körben kereshetett értelmes elfoglaltságot. Egy nyíregyházi ügyvédi irodában számos ügyféllel és perrel találkozott, majd három évvel később úgy döntött: megpályázza a nyírvasvári jegyzői állást. Sikerrel tette, s ma a polgármesterrel, Vajdics Mihállyal azon fáradoznak, hogy a település minél előbb rangot adjon az itt élőknek. Amint a jegyző gondolja, a folyamatos megújulásban rejlik a fejlődés lehetősége. Az Európai Unió irányelveit maximálisan figyelembe vették, hisz a soros fejlesztéseknél már ezeket a szempontokat is érvényesíteni szükséges. A Széchenyi-tervben megépítettek egy EU-szabvány szerinti konyhát, valamint két szociális bérlakást is. Természetesen segítségre is számítanak az Európai Uniótól, hiszen a szennyvízhálózat kiépítése vagy a közvilágítás korszerűsítése, a hulladékfeldolgozás megoldása komoly pénzeket igényel.
A 2100 lelket számláló településen évente tíz-tizenöt új házat építenek, zömében fiatalok. Előfordul, hogy a városból is kijönnek az olcsóbb telek miatt. A meglévő lakásállomány korszerűsítése még gyakoribb. Az építéshatósági társulás keretében Bátorliget és Terem is idetartozik. Sajnos a tapasztalataik megegyeznek a hasonló adottságú dél-nyírségi települések tendenciájával: elöregszik a lakosság, az országhatár közelébe nem mindig jönnek szívesen a fészekrakók. Nyírvasváriban békésnek mondható a magyarok és a roma származásúak együttműködése. Az iskolában, de nagyjából a faluban is harmincöt százalék a kisebbséghez tartozók aránya. Van ám híresség is köztük, a Kék láng hagyományőrző egyesület. A jegyzőt azonban aggasztja, hogy a 326 millió forintos bevétellel és várhatóan a 378 millió forintos kiadással záruló 2005-ös év 52 millió forintnyi működési hiányt mutat. Természetesen benyújtották pályázatukat az önhibájukon kívül nehéz helyzetben lévő településeknek adható– röviden csak „önhikisnek” mondott – támogatásra 8,7 millió forint elnyerésére. Joguk egyértelmű, esélyük van, innen már csak némi szerencse szükségeltetik a sikerhez. Reménykednek hát, mi mást tehetnének…
A Nyíregyházán élő és naponta kijáró dr. Boldizsár Imre az autózás után nem véletlenül szeret kerékpározni. Nemcsak a szemét, hanem a lelkét is pihenteti az olvasás, mostanában a kertészkedés. Kötődik a földhöz, még ha az a saját háza melletti kertet is jelenti csupán.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése