Nyíregyháza

Amikor felveszi a telefonkagylót, következetesen csak annyit mond: Zeke vagyok. Először elcsodálkozom ezen, de amikor személyesen is találkozunk, megértem: jól van így. Egyrészt a Zeke nem olyan gyakori név, másrészt a viselőjét nekem is illene jobban ismernem, hiszen mióta csak eszmélkedett, mindig valamilyen közösségben, a közösségért dolgozott.

A Zeke családnév eredetét kutatjuk, de a Szatmár és Bereg vármegyék fejlődés- és kortörténete című munkából hamar megtudom én is, hogy Zeke Árpád apja, nyugalmazott csendőralhadnagy és az egyik legrégibb magyar nemesi családból származik. Az 1200-as évekből származó feljegyzés szerint őseinek családi neve előbb Kossa, majd Zeke.

Zeke Árpád 1924-ben született Mátészalkán. Édesanyja óvónő volt, mindig arra vágyott, hogy tanult ember legyen a fiából. Ezért is került a fiatal fiú a szalkai polgári iskolába, majd innen a Nyíregyházi Állami Tanítóképzőbe.

Már 1943-ban felhívja magára a figyelmet, amikor a nyíregyházi leventebemutatón Szohor Pál polgármester után ő köszönti a vendégeket. A Nyírvidék 1943. június 5-ei száma hosszan idéz Zeke Árpád beszédéből, amelyet − a tudósítás szerint – „óriási tapsvihar követett”.

A tanítóképzőben Váci Mihály riválisaként szállt ringbe az ifjúsági elnökségért. Vácit a tantestület, Zekét a diákság akarta. Győztek a diákok. Végzés után − 1944-ben − Méhteleken megválasztották református kántortanítónak.

De alig kezdhetett munkához, megjött a SAS-behívó s a leventéket összeszedték, elindították őket a Dunántúlra. Ki tudja, mi kavaroghatott a húszéves fiatalember agyában, aki ekkorra már teljesen árva volt. Édesapját ’41-ben, édesanyját rá két esztendőre veszítette el.

Ásták a tankcsapdákat, s várták a szerencsés fordulatot. Megfordultak Celldömölkön, Nagycenken és másutt. A balfi kőfejtőben visszamaradtak vagy hatvanan, akik nem mentek a többiekkel Németország felé. Figyelték az utakat és várták, hátha történik valami. Megjöttek az oroszok, akik ide-oda terelgették őket, miközben azt mondogatták: bumága i damój. Eljutottak a sopronkőhidai fegyházba, ahol múlt az idő, de nem lett papír, s a hazatérés időpontja is egyre tolódott.

Aztán mégis megkezdődött az utazás, s az út végén megállt a vonat Petrozavodszkban. Messzire szédült a haza! Negyven hónapot nem lehet kitörülni az emlékezetből. Zeke Árpád megpróbálta, de azért most is vissza-visszatérnek azok a hónapok. A fogságban ismerkedett meg a marxizmussal, egy új hit körvonalazódott benne.

1948. július 17-én térhetett csak haza. Mátészalkára, majd Méhtelekre vezetett az útja. Egy évig tanított, majd Kölcsébe került iskolaigazgatónak. De ide már nem egyedül ment, mert elkísérte Erzsike is, akivel augusztus 31-én kötött házasságot. Azóta is együtt élnek, pedig Zeke Árpádra nem vártak ezután sem könnyű évek. De minden nehézségen átsegítette őket személyiségük derűje, ami olyan kevés ember sajátja.

Rövidesen Fehérgyarmaton találja őket az élet, Árpádot a járási tanács művelődési osztályának csoportvezetőjévé nevezik ki. Innen ötvenháromban − mint a járási tanács hivatali MDP pártszervezet titkárát is − osztályidegen származása miatt a pártból való kizárása után Csengerbe helyezik iskolaigazgatónak. 1956 szeptemberében visszakapja ugyan a párttagságát, de az ötvenhatos eseményekben való részvétele miatt „szigorú megrovás” pártbüntetésben részesítik. A járás vezetői felszólítják, hogy hagyja el Csengert, ezért Orosra kerül iskolaigazgatónak. Az ezt követő négy év életének egyik legnyugodtabb időszaka a munka, a kitűnő tantestület és az elismerések miatt.

1962-ben a megyei tanács személyzeti osztályára helyezik csoportvezetőnek, ezerkilencszázhetvenkettőben az akkor létesült Sóstói Továbbképző Intézet igazgatója lesz. Tizenöt évig tanít a marxizmus-leninizmus esti egyetemén, az Államigazgatási Főiskola levelező tagozatán, TIT-előadásokat tart, és mindennel foglalkozik, ami így vagy úgy a közösség érdekét szolgálja. A filozófiát nagyon szerette, mert alkalmas volt arra, hogy kérdéseket tegyen fel, amelyekre különös szellemi izgalommal kereste mindig a választ.

Ezerkilencszáznyolcvankettőben nyugdíjba vonult, de nem szakadt el a közélettől. Évekig MSZMP alapszervezeti titkár, nyolcvankilencben bekapcsolódik az MSZP szervezésébe. A városi alapszervezet beválasztja az elnökségbe. Ebben a munkában egy évig vett részt.

Az önkormányzati választásokon az Magyar Szocialista Párt színeiben indult az 1. számú választási körzetben. Bíztak benne, ezért megválasztották. Igyekszik az itt élőket lelkiismeretesen képviselni az oktatási és a jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságokban is. Valószínűleg már nem tud megszabadulni a közéleti tevékenységtől, pedig hetvenegy évesen az önkormányzati testület korelnöke.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)