Veres Zoltán

Vállalkozó, egyesületi elnök,

Nyírtura

szszb_20-186_veres_zoltan.jpgSokat dolgozik a nyírturaiak érdekében. Gyakran feláldozza szabad idejét, és vigyáz a nyugalmukra, a biztonságukra. Ő egy sokoldalú ember, a neve Veres Zoltán. Vele kapcsolatban így szólt egy híradás:

„Nagyobb a biztonságérzetünk, ha esténként, éjszakánként látjuk cirkálni a feliratos polgárőrkocsit.” „A polgárőröknek köszönhető, hogy a halottak napján nem tűnt el virág és koszorú.”

„Jó, hogy már van terepjáró, mert Libabokorba is ki kell menni portyázni.” Ilyen és hasonló vélemények hangzottak el a Nyírturai Polgárőr Egyesület közgyűlésén. A település polgármestere is tagja az egyesületnek. Örömmel mondta, hogy jó a megítélése a polgárőrségnek. Ő is jár szolgálatba, mint mondta, apró dolgokkal is meg lehet előzni a bűnt. Nemrégen például egy este bekopogott egy házba: „Csukjátok be a kaputokat éjszakára!” A nemzeti ünnepeken, futballmeccseken igen hasznos a polgárőrök tevékenysége – folytatta, majd felhívta társai figyelmét arra, hogy fel kell lépni a környezetszennyezők ellen is.

Veres Zoltán, az egyesület elnöke éves beszámolójában elmondta, hogy 2004-ben az erdőgazdaságtól olcsón vettek egy terepjáró gépkocsit, a helyi vállalkozók pedig három kerékpárral ajándékozták meg az egyesületet. Jó, hogy a helyi önkormányzat támogatja az egyesületet. A postával együttműködési megállapodást kötöttek, a pénzes postást mindenhová elkísérik a polgárőrök. Nemrégen jótékonysági polgárőrbált rendeztek, a bevételt az egyesület számlájára tették. Irodája, sőt számítógépe is van a nyírturai polgárőrségnek. Alakulásnál 17-en kezdték az önkéntes szolgálatot, most 46 a létszám a két újonccal. A közgyűlésen avatták polgárőrré Pataki Bélát és Szloboda Lajost. (Pataki Béla egy számítógépet ajánlott fel az egyesületnek.) Pásztor István rendőr zászlós elégedetten mondta: a polgárőröknek is köszönhető, hogy 2004 bűnügyi statisztikája nem volt sötét. Jászovics László, a megyei polgárőrszövetség alelnöke méltatta a nyírturai egyesület tevékenységét, majd jutalmat adott át két polgárőrnek: Héjja Jánosnak és Stankóczi Lászlónak.

„Célunk, hogy rend és nyugalom legyen a településünkön” – mondta Veres Zoltán. Még több mást is megtudtunk tőle a polgárőrséggel kapcsolatban. Többek közt azt, hogy a Mikó család hét tagja polgárőr Nyírturán. Egyikük alpolgármester a községben, másikuk egyetemet végzett középiskolai tanár (a nyíregyházi Bánki Donát Szakközépiskolában tanít), ő az egyesület alelnöke. Friss hír, hogy az egyesület együttműködési megállapodást köt a kemecsei rendőrőrssel és a Nyírerdő Rt.-vel. Máris jó a kapcsolatuk Kocsis Gábor kerületvezető erdésszel, akinek a közreműködésével a közelmúltban egy jó állapotban lévő terepjárót vásároltak a nyírturai polgárőrök. Pataki Miklós polgárőr újságolta, hogy ifjúsági polgárőralegységet hoznak létre a községben. Tóth Csaba polgárőr mobiltelefonnal jár szolgálatba. A közelmúltban egy állampolgár hívta az egyik számot: „Gyertek, mert egy mozdulatlan férfi fekszik a hóban!” A polgárőrök pár perc múlva hívták a mentőt, akik a fagyhaláltól mentették meg a férfit. Erős István egy közelmúltban történt esetre így emlékezett: „Az én szolgálati mobiltelefonomon hívott egy földtulajdonos: Gyertek, mert lopják a kukoricámat! Hamar odaértem, és ott tartottam a tolvajt, amíg a rendőrök kijöttek.”

Lám, milyen fontos a polgárőrség a nyírturai polgárok életében! Ám Veres Zoltán – aki anyagilag is támogatja a polgárőröket – nemcsak egyesületi elnökként, hanem sikeres vállalkozóként is ismert és tisztelt a községben. Sőt a környező településeken is. Érdekes az ő életútja. Újfehértón született, az édesanyja kereskedő volt, az apja pedig jó módú, kulák ember. (Egy fia és egy lánya van.) Édesanyjától örökölhette, a vérében van a kereskedelem. Már 11 éves kisfiúként dolgozott apja húsboltjában. Élelmiszeripari szakmunkás, és a Zrínyi Gimnáziumban érettségizett. A híres, nagy múltú Nyíregyházi Áfésznél szerzett szakmai tapasztalatokat. Amikor Nyírturára jött, önálló vállalkozásba kezdett. Egy 4×4 méteres kis épületben kezdte: hurkát, kolbászt, lacipecsenyét készített és forgalmazott. A bevételt visszaforgatta a vállalkozásba, bankhiteleket vett fel, és gyarapodott. Most az étterme 200 személyes, 20 szobás a panziója, ABC-áruháza és 2 italboltja van Nyírturán. Debrecenben, Nyírbogdányban és Kéken is van üzleti érdekeltsége. Reméli, hogy egy éven belül valóra válik álma, a szállodája mellett úszómedencét és szabadidőcentrumot épít. Szállodájában laknak a nyíregyházi amerikai cég szakemberei, az épülő autópálya szakembereinek egy részét is itt fogják elhelyezni. Kuriózum, hogy az egykori köztársasági elnök, Göncz Árpád is megfordult az éttermében.

Közéleti munkát is végez, tagja a helyi önkormányzatnak. A jövőben is részese akar lenni az előre vivő helyi közéleti munkának. Sokat dolgozik a saját hasznára és az egész község javára.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése