Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Varga Zoltán
Géplakatos – mezőgazdasági vállalkozó
Fehérgyarmat
A Varga porta udvarán sorakozó gépek: a szinte vadonatúj traktorok, a különféle talajlazító berendezések, a fedett tárolóban található vegyszerszóró berendezés, a New Holland kombájn és egyéb gépek egyértelműen arról tanúskodnak, hogy gazdájuk nem pillanatnyi hóbortnak, hanem hosszú távú tevékenységnek tekinti a földművelést, a családi gazdálkodást.
Varga Zoltán nagyapjától tanulta a termőföld szeretetét, akivel 13-14 éves korában rendszeresen „felvigyázták” a temető melletti körtés rendjét, és akitől azt tanulta, hogy „Soha senkire ne legyél irigy, kivéve az illető jó hangját!” A család első gyermekeként 1966. június 21-én született Fehérgyarmaton. Édesapja az Állami Gazdaság dolgozója volt, tevékenységét később a FÜSZÉRT-nél folytatta, majd a téglagyárban dolgozott nyugdíjazásáig. Édesanyja ugyancsak az Állami Gazdaság almatárolójában, majd az Ipari Műszergyárban tevékenykedett, azután a Bárdos Lajos Általános Iskola technikai dolgozója volt. A két évvel később született húga, Ildikó szociális gondozó, igaz eredeti szakmája a bolti kereskedelem volt.
Szülei a mindennapi munka mellett – a családi jövedelmet kiegészítendő – szarvasmarha-tenyésztéssel is foglalkoztak, így gyermekként ő is tevékenyen kivette részét a munkából: forgatni, gyűjteni járt, 14 éves korában már a szülei által vásárolt kistraktort vezette.
Az általános iskola befejezése után a helyi 142. számú Ipari Szakmunkásképzőben géplakatos szakmát tanult. Tevékenységét főleg Korponai Gyula szakoktató értékelte sokra, úgy vélte, hogy tanítványának igen jó keze van a szakmához, így talán nem véletlen, hogy a Szakma Kiváló Tanulójaként megyei győztes volt. Bár szülei azt szerették volna, ha tovább tanul, ő mégis inkább a munka mellett döntött, 1983-ban annál a MEZŐGÉP-nél helyezkedett el, ahol ipari tanulóként a szakmai gyakorlatokat folytatta. Néhány hónap múlva már a helyi téglagyár alkalmazottja lett: tmk-lakatosként dolgozott három évet, majd üzemlakatosként a gyártásban részt vevő gépek felügyelete, karbantartása, javítása volt a feladata.
1994-ben kezdte mezőgazdasági vállalkozói tevékenységét: egy MTZ-50-es traktorral három hektár földön kezdett gazdálkodni, később bérelt földeket, majd felesége révén is kaptak három hektárt. Tevékenységét megfontoltan, a megszerzett hasznot visszaforgatva, évről-évre bővítette, ma már 280 hektár földet művel. 1998-ban vette az első Fiat New Holland erőgépet, majd amikor ezt „kinőtte”, következett egy 165 lóerős New Holland. Az első kombájnja egy használt Claas volt, amit egy New Holland TX 64-es, majd CX 840-es követett, no meg vetőgépek, talajművelő berendezések, így már bérmunkát is tudott vállalni. 2010-ben vásárolt egy újabb CX 80-70 kombájnt, ma is ezzel kombájnolnak, hiszen 11 éve Szlovákiában is aratnak minden nyáron. Idén tavasszal vettek egy új vegyszerező berendezést és egy rövid tárcsát, jelenleg pedig egy új traktor és egy vetőgép vásárlása van folyamatban. A gépek tárolásához 400 négyzetméteres géptárolót építettek ebben az évben. Egy állandó és egy idényjellegű dolgozóval elsősorban őszi búzát, repcét, kukoricát és napraforgót termelnek. A termény java részét helyi felvásárlóknak adja el, de jó kapcsolatot tart a KITE-IKR-el is. Igyekszik lépést tartani a fejlődéssel, Ezüst- és Aranykalászos Gazdaképzőt végzett és tagja a Tunyogmatolcsi Gazdakörnek is.
1987-ben, a Lentiben töltött katonai szolgálata idején kötött házasságot Semencki Edittel. Két lányuk közül az 1990-ben született Alexandra ma már Kömörőben él, jelenleg gyes-en van a másfél éves Hanna, Edit nevű kislányával. Az egy évvel fiatalabb Edit a Nyíregyházi Főiskolán tanul marketing-menedzser szakon. Felesége tíz évvel ezelőtt egy váratlan, súlyos betegségben elhunyt.
A kemény megpróbáltatások után Varga Zoltán ma boldog párkapcsolatban él Horváth Andreával. Kevés szabadidejében mindenekelőtt motorozik, Yamaha túramotorjával egy 8-10 fős társasággal járja Európa országútjait. Megfordultak már Görögországban, Ausztriában, Svájcban, Bulgáriában, az idén Romániában motoroztak. Szívesen látogatja a helyi kézilabdacsapat mérkőzéseit, sőt tevékenységüket szerény anyagiakkal is segíti.
Terepjárójával rendszeresen végiglátogatja földjeit, hiszen a talaj, a növények állapotát folyamatosan figyelnie kell. „Mielőtt bármibe belekezdek alaposan átgondolom a dolgokat – mondja Varga Zoltán – hiszen amit teszek, azt profi szinten kell tennem. A mai világban, ahol a pénznek meghatározó szerepe van, igyekszem mindenből a legtöbbet, a legjobbat kihozni. Ezért is készülnek már a jövő megalapozott tervei, hiszen eddig is mindig alapos tervek alapján tevékenykedtem. Szeretném, hogy gyermekeim boldoguljanak az életben, ha bármiben segítségre lesz szükségük rám mindig számíthatnak”.
A képen élettársával, Horváth Andreával.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése