Megyesi Mária

A Szent Imre Gimnázium igazgatója,

Nyíregyháza

szszb_09-58_megyesi_maria.jpgA jó nevű gimnáziumok közt nehéz igazi rangot kivívni egy intézménynek. A nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium 1992 óta működik, és már úgy tapasztalják a tanárok és Megyesi Mária igazgatónő, hogy a fiatalok szívesen jelölik meg ezt az intézményt a továbbtanulásnál. Nemcsak Szabolcsból, hanem a szomszédos Hajdúból és Borsodból is kérik ide a felvételüket. A szülők még többet várnak az iskolától: sokan gondolják úgy, hogy a társadalom problémái, a globális gondok után mintha üde sziget lenne az alma mater, és itt a gyerekeiknek nem kellene megbirkózni a mindannyiunkat nyomasztó nehézségekkel.

Megyesi Mária igazgató ízig-vérig pedagógus. Nyíregyházán született 1955. február 26-án. Édesapja, Megyesi József, a posta távközlési üzemét vezette. Sajnos, hat éve nincs itt szerettei körében. Édesanyja, lánykori nevén Tóth Erzsébet, szintén a posta alkalmazottjaként ment nyugdíjba. Nyolcvanadik életévét tölti. Marika a tanítóképző intézet gyakorló iskolájában végezte az első négy osztályt, majd a 6-os iskolában fejezte be az általánost. A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium orosz tagozatán érettségizett ’73-ban. Rögtön utána felvették a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem orosz-német szakára, ahol 1978-ban vehette át diplomáját.

Az egyetem után a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban kapott állást és 6 éven át itt tanította a diákokat. Ezután örömmel vette egykori gimnáziuma megkeresését, és hazajött a Zrínyibe tanítani 1984-ben. Néhány kartársa még az egykori tanárai közül került ki. Ez az időszak is 6 évig tartott. A rendszerváltozás utáni években az egyházak visszakapták a szocializmus kezdetén jogtalanul államosított ingatlanjaikat. Dr. Molnár Zoltán, a Krúdy Gyula Gimnázium későbbi igazgatója kiderítette: Nyíregyházán is működött egykor katolikus gimnázium, mégpedig a Vasvári Pál utcán, a mai ÉVISZ udvarán lévő kis épületben. Az 1921 és ’48 közötti időszakban jegyzett katolikus gimnáziumot fel akarta eleveníteni néhány pedagógus.

Megyesi Máriától nem állt távol a közélet. Tanárként is azon fáradozott, miként lehet még többet adni a környezetének. Még 1989-ben megszervezte az akkor száznégy tagot számláló Keresztyén Pedagógus Kamarát. A katolikus hit és erkölcs alapján akarták nevelni, oktatni az elkövetkező generációkat. Lelki napot, előadássorozatot tartottak, s más, értékes rendezvényekkel tették emlékezetessé az induló kamarát a csatlakozó pedagógusok előtt.

Nagy örömére szolgált, hogy az önkormányzat csereingatlanként átadja a Jósavárosban az egyik iskolát, és ebben szép lassan elindulhatott a katolikus gimnázium. Az első igazgatója a már nyugállományba vonult dr. Vécsei Antal volt. Az 1993–94-es tanévben megbízták Megyesi Máriát az igazgatói tennivalók ellátásával, majd pályázat útján őt nevezték ki erre a posztra. Ma 360 diák tanul az intézményben. A gimnáziumban és a kollégiumban 40 pedagógus és 30 technikai alkalmazott segíti a zavartalan működést. Ahhoz képest, hogy mindössze 69 tanuló népesítette be az intézményt az első tanévben, nagyon szép előrehaladást mutatnak.

– Semmiben sem szeretnénk lemaradni a többi gimnáziumhoz képest – magyarázza az igazgatónő. A nyelvtanulást nagyon fontosnak tartjuk, jelenleg angol, német, latin és francia nyelvet tanulhatnak nálunk. Emelt szinten oktatjuk a matematikát és a számítástechnikát. Az a célunk, hogy megteremtsük az alapokat ahhoz, hogy bármely főiskolán, egyetemen sikerrel szerepeljenek a diákjaink. Természetesen nem tévesztjük szem elől alapvető célunkat, nevezetesen azt, hogy a katolikus hit és erkölcs elfogadtatására tanítsuk meg a gyerekeket. Lehet, hogy látványos külsőségeket nem engedünk meg, például nem festhetik az arcukat és a hajukat a 14–18 éves lányok. Gondolom, nem ezen múlik, hogy egy fiatal mennyire lesz modern vagy sem. Arra törekszünk, hogy átfogóbb műveltséget adjunk a nálunk érettségizetteknek.

Nemrég a nyolcosztályos gimnázium is megnyitotta kapuit. Úgy látják, hogy a kicsiknek vonzó a 16–17 évesek példája. Az érettségihez közeledő diákokon már lemérheti az intézmény, hogy személyiségében érett, a keresztyénséget a mindennapjaiban megélő embereket kívánnak nevelni.

– Ráadásul a szülők egy része még ettől is többet szeretne tőlünk, mintha egyszerre pótolhatnánk be az egy-két generáció életéből kimaradt vallásos nevelést.

Az igazgatónő elvégezte a hároméves hitoktatóképzőt. Mint mondja, a nyíregyházi társszékesegyházba szívesen járnak, de az egyházközséghez nem tartoznak annyira szorosan, mert sok egyházközség területéről érkeztek hozzájuk a diákok.

Szabadidejében a vallási kiadók által megjelentetett színvonalas könyveket olvassa.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése