Kalucza Lajos

Gimnáziumi igazgató,

Nyíregyháza

szszb_09-50_kalucza_lajos.jpgKalucza Lajos igazgató úr élete összefonódott a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziummal. Nemcsak ezt az intézményt nevezheti alma materének, hanem negyedszázada itt tanít, 1993-tól pedig igazgatója a jó nevű nyíregyházi gimnáziumnak. Eltéphetetlen érzelmi szálak kötik ide, számára a Kölcsey nem pusztán egy munkahely. Kalucza igazgató úr azt szeretné, ha régi fényében tündökölne az iskola, amit még a nagy hírű igazgató, Porzsolt István indított 1954-ben. Az akkori leánygimnáziumban 1958-ban érettségiztek először a diákok. 1963-tól már fiúk is jelentkezhettek ide, s 1965 és ’69 között koptatta itt a padokat a majdani igazgató.

Még jól emlékszik azokra az időkre, amikor a pedellus bekészítette a fát, a szenet, és a tanulók fűtötték be a cserépkályhákat. Most meg befejeződik egy kétszázhetvenmillió forint értékű felújítás. Végre lebonthatták az udvari épületeket, felépült egy 30×16 méteres tornaterem öltözőkkel, egy tanterem, egy informatika terem, egy természettudományi előadó, egy nyelvi labor, két csoportszoba, valamint kiszolgáló helyiségek. Az iskolavezetés nevében az avatóünnepségen az igazgató köszönetet mondott Mádi László országgyűlési képviselőnek, Csabai Lászlóné polgármester asszonynak, Nyíregyháza képviselőtestületének, Tóth László városi főépítésznek, és a kivitelező Lengyel és Fia Kft.-nek.

Kalucza Lajos Botpaládon született, 1951. április 8-án. Édesapja, Kalucza Lajos, gazdálkodó volt, majd tsz-tagként dolgozott, édesanyja, lánykori nevén Radács Erzsébet, háztartásbeliként gondoskodott a családról. A felesége, dr. Nádas Erzsébet, főiskolai docens a nyíregyházi főiskola állattani tanszékén. Két lányuk született: Edit negyedéves joghallgató Miskolcon, Rita szintén jogra jár, Budapesten az ELTE-n elsőéves.

– Érdekes egybeesés, hogy nagyra becsült osztályfőnököm, a néhai Takács József tanár úr helyére kerültem a Kölcseybe – idézi fel a múltat Kalucza Lajos. Ő 1975-ben ment nyugdíjba, s az akkori igazgatónő, dr. Gyarmati Jánosné meghívott a Kölcseybe tanítani. Nagy örömmel vállaltam, és megtiszteltetésnek éreztem, hogy egykori iskolám számít rám, és én is tehetek érte valamit. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1974-ben vettem át a történelem-német szakos diplomát, s mindössze egy évet töltöttem a Petőfi Kollégiumban.

Lapozgatjuk az iskola képzeletbeli történelemkönyvét. Gimnáziumnak indult, de két évtizeden át az egészségügyi szakközépiskolának is helyet adott. Az induló művészeti szakközépiskola egy évig működött a Kölcseyben. A demográfiai hullám idején nagyobb számban fogadtak diákokat, mint azt a minőségi oktatás feltételei lehetővé tették volna. Akkoriban hétszázan is szorongtak a huszonegy osztályban. Most ötszázhetven diák jár a Kölcseybe. Évfolyamonként négy osztályt indítanak. Minden osztálynak van arculata. Az A osztályokban angol haladó és középhaladó képzés, és számítástechnikai oktatás folyik. A B osztály a francia tagozaté, haladók és kezdők tanulnak itt. Öt órában még olaszt is oktatnak nekik. A C osztályokban a humán képzésé a főszerep, csoportbontásban magyart és történelmet, idegen nyelvek közül angolt és latint tanulnak emelt óraszámban. A D osztályokban haladó és középhaladó németet tanulnak emelt óraszámban. A sportban büszkék az NB II-es női kézilabda csapatra, amely az országban egyedülállóként szerepel diákegyüttesként a nemzeti felnőtt bajnokságban.

Az idegen nyelvi képzéssel párhuzamosan Kalucza Lajos igyekezett kiépíteni a nemzetközi kapcsolatokat is. Testvériskolai együttműködést valósítanak meg a németországi Iserlohn város Märkisches Gymnasiumával, a franciaországi Lycee Polyvalent Régionnal Semur-en-Auxiois nevű városban, valamint az olaszországi Instituto Technico Commerciale Statale középiskolával Lenoban. Testvéri kapcsolatot ápolnak a szatmárnémeti Kölcsey Kollégiummal. Létrehozták a Kölcsey szellemében a haladásért Alapítványt. Sokoldalú képzést tesznek lehetővé, például a munkába állást segíti az OKJ szintű oktatás: a gimnazistáik számítástechnikából szereznek végzettséget. Érettségi után pedig idegenvezetést és hostessképzést szerveznek, ahová más iskolákból is jöhetnek végzett diákok.

Kalucza Lajos elvégezte a BME Közoktatás-vezetői szakát, megszerezte a nemzetközi idegenvezető igazolványt. Nagy gondot fordít a tantestület, a tanári közösség építésére. Egykori tanárai már nyugdíjba vonultak, az átlagéletkor harminchat év. Az iskola tanulmányi átlaga 4,2, a túljelentkezés háromszoros, a felvételi arány jó. Az igazgató úr eredményesnek ítéli meg a kollektíva nevelő-oktató munkáját. Színvonalas oktató-nevelő munkája elismeréseként a nyolcvanas években miniszteri kitüntetést vehetett át, Nyíregyháza polgármestere pedig főtanácsosi címmel jutalmazta kiemelkedő vezetői tevékenységét.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése