Jónás Sándor

Polgármester,

Tiszacsege–Miskolc

hb_06-200_jonas_sandor.jpgNem mondhatom, hogy unalmasan telt az életem, mindig történt velem valami. Sok jutott mindenből, jóból, rosszból egyaránt – összegez Jónás Sándor, a miskolci Mari-Jó Kft. ügyvezető igazgatója.

Élete első tíz évét Bánrévén töltötte – szeretett édesapja ott volt elhalálozásáig állomásvezető és vonali oktató –, majd egy évet Kőszegen, MÁV-nevelőotthonban, amíg apai nagyanyja hívó szavára Miskolcra, a Martintelepre nem került a család. Máig őrzi az ottani közösség emlékét a Bornemissza utcából és a Forgács utcai általános iskolából. Előbb úszásra adta a fejét, de a grundokon focizó srácok egyik legjobbjaként hamar az MVSC serdülőcsapatában találta magát, ahol Simonyi Gyula edző vette szárnyai alá. Aztán természetesen az ifi következett, majd a nagycsapat, ahol emlékezetes mérkőzéseket játszott az NB I. B-ben. Sportpályafutása közben leérettségizett, majd kétéves pénzügyi kiegészítőt is végzett, s előbb a MÁV alkalmazta. Amikor rájött, hogy az ígéretek ellenére sem mentik meg a katonai szolgálat alól, a Borsodi Volánhoz igazolt. Egyenruhásként a mezőkövesdi Trencsényi SE standard játékosa volt – az akkori TOTÓ-kupa miatt a leszerelését is „kitolták”, hogy a gólkirály utolsó szolgálatait még igénybe vehessék. Civilben ismét a Borsodi Volánban folytatta, amíg egy sportbaleset nagyon korán – 25 éves korában – végképp le nem zárta életének ezt az eredményes, emlékezetes korszakát.

Leszerelése után a Volán alkalmazta, és munka mellett az Autóközlekedési Főiskolát végezte el. Friss diplomája birtokában hiába reklamált a tanulmányi szerződésben foglalt magasabb beosztásért és a béremelésért, azokat pártba való belépéshez kötötték volna. Felmondott, s mivel mást nem talált, nutriatenyésztésbe fogott. Wartburgján hordta fel az építőanyagot a kölcsöntelekre, s mikor kész lett a farm, három nutriacsaláddal kezdte meg a tenyészetet. Közben egy kisiparos asszonynál kapott eleinte sofőri, majd árubeszerzői állást, amit később összekapcsolt másoknak történő szállítással is. Hajnalonta etetés, napközben irány a főváros és vissza, délután áruterítés, este újból a nutriák – ez lett a napi penzum, amíg saját kötőhurkoló kisipart nem váltott (sokat tanult az üzletről Gizi nénitől), s „angrózni” kezdett. A kemény időszak végére egyenesbe jött, s már arra is futotta, hogy csendestársként egy víz és fűtésszerelvényt forgalmazó üzletbe szálljon be. 1984-ben a Vörösmarty utcában már saját víz, gáz és fűtésszerelvény-üzletet nyitott, ahol kezdetben a legegyszerűbb és legolcsóbb cikkeket árusította – a kis üzlet is üzlet! –, de két évre rá már fürdőszoba-felszereléseket is. Innentől kezdve egyre bővült üzleti tevékenysége: 1991-ben Ózdon alapított új üzletet, 1993-ban a volt miskolci Zöldkereszt helyén előbb a földszinten, majd 1996-ban az egész házat megvásárolva és felújítva nyitották meg a Mari-Jó Fürdőszoba Üzletházat, amit 2004-ben festékáruház, 2006-ban pedig Kő-Kert Centrum követett. 1995-től az Alföld Porcelán Edénygyár képviseletét is ellátta, 2000-től Ajkán létesít új telephelyet a főváros és Dunántúl ellátására, 2002-ben Romániában nyit négy üzletet, még ez évben Szlovákiában alapít nagykereskedést, 2003-ban Bulgáriában, 2006-ban pedig Tiszacsegén kerül a cégtáblára a Mari-Jó név.

Ez a dinamikus bővülés természetesen szívós, körültekintő üzletpolitika és fejlesztés eredménye, sok-sok kemény üzleti tárgyalással hazai és külföldi gyártókkal, áruházláncokkal, harc a jó minőségért és a vevők kegyeiért, amelyet Jónás Sándor fáradhatatlanul végzett.

Mindeközben váratlan tragédiák is beleszóltak életébe, de mindig sikerült talpra állnia. Első gyereküket csak a csoda mentette meg, amikor a vasúti hídról egy teherautó babakocsival együtt a mélybe taszította. Első felesége egy ártalmatlannak tűnő kartörés következtében meghalt, s két gyermekével magára maradt. Előbb édesanyja segítsége, majd egy új házasság jelentett aztán megoldást a kilátástalan helyzetből. Testvére életveszélyes autóbalesetet szenvedett. 1999-ben emberrablók karmaiba került, s csak kalandos úton élte túl a megpróbáltatásokat.

1997-ben elvált, és Tiszacsegére költözött. Egyre inkább megszerette ezt a szép környezetet, a kis települést és az ott élő embereket. Egy hatalmas szeméttelep helyén egy gyönyörű kertet, mesterséges tavat és rajtuk egy vadasparkot létesített, amelyet szívesen mutat meg a helybelieknek és a turisták csoportjainak.

Cége ügyeivel ma már szinte csak stratégiai kérdésekben foglalkozik. Gyerekei közül ketten – Sándor és Róbert – tevőlegesen részt vesznek a cég munkájában, illetve az irányításban. Viktória fodrászmester Miskolcon, Ádám középfokú tanulmányait végzi. Legkisebb gyermekét, Mecuskát Tiszacsegén új párjával – Simon Melinda szépségszalon-vezetővel – óvják-féltik. Tiszacsegéért végzett tevékenységét 2005-ben Közszolgálati Díjjal ismerték el, majd 2006-ban a település polgármesterévé választották. Ezentúl egy újabb kihívásnak is igyekszik megfelelni.

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése