Prof. Dr. Barkai László

Osztályvezető főorvos,

Miskolc

baz_04_24_prof_dr_barkai_laszlo.jpgAmikor elolvastam szakmai tudományos munkásságát, melyet ezúton közreadok – arra gondoltam, mi jöhet még? Professzor úr most 45 éves, 1958-ban született, egyedüli gyerekként Miskolc-Diósgyőrben. Édesapja híres neves szülész–nőgyógyász főorvosa volt a Vasgyári Kórháznak. A családban természetesen szinte a nap minden órájában orvoslásról esett szó, mely komoly impresszióként hatott rá, nem szólva a példaképről és példamutatásról.

A hivatásválasztást erősítette a Kilián Gimnázium kitűnő tanárgárdája, Tatár Albertné latin szakos, Schindel Imre biológia szakos és Túrmezey Pál fizika szakos tanárok – akikről nagy tisztelettel emlékezik meg. 1976-ban elsőre vették fel a DOTE-ra, ahol 1982-ben szerzett diplomát. Az egyetem anatómiai intézetében professzor dr. Földes István lett mentora, tagja volt a tudományos diákkörnek, ahol megtanulhatta a kísérleti kutatást, „irodalmazást” és oktathatott mint diák. Ezekben az időkben már angol és német nyelven jelentek meg publikációi. Szakmai választásánál a konzervatív szakma a tudományos munka mellett döntött.

Végzés után a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermek-egészségügyi Központjában helyezkedett el, jelenleg is itt dolgozik. A prof. Velkey László nevével fémjelzett intézet egyetemi rangú, így kitűnő lehetőséggel szolgált választásához. 1990–1992-ben a University of Sydney ösztöndíjasaként a Ray Williams Gyermekendrokin Intézetben végzett klinikai kutatómunkát.

1986-ban szerzett szakképesítést csecsemő- és gyermekgyógyászatból. 1995-ben gyermektüdőgyógyász szakképesítést szerzett, 1997-ben megkapta a Magyar Diabetes Társaság diabetológus orvosa képesítést. Angol és német állami nyelvvizsgákkal rendelkezik. 1991-ben kórházi adjunktusi, 1993-ban a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Orvostovábbképző Kar II. Gyermekgyógyászati Tanszékén egyetemi adjunktusi kinevezést nyert. 1994-ben nevezték ki kórházi főorvosnak, 2000-től osztályvezető főorvos. 2001-től a Debreceni Egyetem Gyermek-egészségügyi Továbbképző Intézet egyetemi docense.

Kandidátusi (PhD) tudományos fokozatot 1993-ban szerzett. Sikeres habilitációs eljárás eredményeképpen 1999-ben megkapta a Debreceni Egyetem habilitált doktora (Dr. med. habil) címet. 2003. évben megszerezte az MTA doktori címet.

Tagja a MOTESZ-nek, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának, a Magyar Diabetes Társaságnak, a Gyermekdiabetes Szekciónak, a Gyermekendokrin Szekciónak, az Európai Diabetes Társaságnak, a Nemzetközi Gyermekdiabetes Társaságnak, az EASD neuropathia munkacsoportjának. 1996-ban a Gyermekdiabetes Szekció titkárának választották. 1996-tól tagja a Gyermekgyógyászati Szemle (Pediatrics in Review magyar kiadása) szerkesztőbizottságának.

1999-től a B.-A.-Z. Megyei Kórház Gyermek-egészségügyi Központjában szerzett klinikai orvosi gyakorlatot. Gyakorló intézeti gyermekorvosként képesítéseinek megfelelően kiemelten foglalkozik a pulmonológia, valamint a diabetológia klinikai kérdéseivel, fekvőbeteg-ellátást, szakrendelést és gondozást végez.

Külföldi ösztöndíjasként szakorvosi munkakörben dolgozott a Sydney Egyetem Gyermekklinikáján, illetve önálló gyermekendokrin és diabetes szakrendelést végzett. 1989-ben a Szociális és Egészségügyi Minisztérium Kiváló Munkáért kitüntetést kapta. Egyéni továbbképzésként több külföldi gyermekklinikát és intézetet meglátogatott Németországban, az Egyesült Államokban és Japánban.

Rendszeresen tart előadásokat egyetemek által szervezett posztgraduális tanfolyamokon, részt vesz az orvos- és rezidensképzésben, a szakorvos-továbbképzésben, tantermi előadásokat tart. Meghívott előadóként rendszeresen szerepel nemzetközi továbbképzéseken.

Munkahelyén tudományos tevékenységet elsősorban a gyermekkori inzulin-dependens diabetes mellitus és szövődményei témakörben végzett, jelenleg is ez képezi kutatásai tárgykörét.

Az Egészségügyi Minisztérium által kiírt tárcaszintű kutatási pályázaton (ETT) 1996-ban hároméves kutatási támogatást kapott a diabeteses szövődménykutatás témakörben.

Kutatási eredményeit rendszeresen publikálja hazai és nemzetközi szaklapokban, kongresszusokon. Könyvfejezeteinek száma 10, közleményeinek száma 56, melyek cumulativ impact faktora 31026.

Tudományos munkáival 1991-ben a Fővárosi Szent István Kórház dr. Papolczy Ferenc pályázatán I. díjat, 1993-ban a Magyar Gyermekorvosok Társasága Petényi pályázatán első helyezést, 1995-ben a Magyar Diabetes Társaság Wörwag-díját kapta. 2002. évben elnyerte a Magyar Diabetes Társaság által adományozott Hetényi Géza pályadíjat.

Professzor úr 2002 szeptemberétől főiskolai tanár lett a Miskolci Egyetemen védőnő hallgatóknak gyermekgyógyászatot és gyógyszertant tanít. Felesége orosz–magyar szakos tanárnő – személye garantálja a biztonságos hátteret, két gyermeke pedig az orvoslás kontinuitását.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése