Dr. habil. Takács István PhD

Címzetes egyetemi tanár, díszpolgár

Miskolc

szszb 29. ki Dr. Takács István 400.jpgNégy szakvizsga és két tudományos fokozat birtokában osztályvezető főorvosként irányítja a miskolci Semmelweis Kórház II. számú belgyógyászati részlegét. Kezdő orvosként 1986-ban itt kezdte karrierjét. Észak-magyarországi régiós központként működik az osztálya, ahol nyirok- és vérképzőszervek, valamint leukémiák és lymphomák  kemoterápiás kezelését végzik. A 2013-ban kiérdemelt Díszpolgár kitüntetés szerinte nem csak az eddigi eredményeknek szól, mert a jövőben a további szakmai sikerek mellett a példamutatást, a lokálpatriotizmus erősítését is várják tőle.

Találkozásunk másnapján éppen New Yorkba repült egy szakmai konferenciára. Izgalomnak nyoma sem látszott rajta, hiszen évente számos ilyen fórumon vesz részt, egyre gyakrabban előadóként. Tizenöt éve állandó résztvevője az Európai Hematológus Társaság és az Amerikai Hematológus Társaság rendezvényeinek.

Sajószentpéter szülőotthonában született 1960. december 10.-én, ám gyermekéveit Szendrőn töltötte a középiskola elkezdéséig. Örömmel emlékezik a Bódva parton töltött gondtalan időkre és tanáraira, akik megadták számára az alapokat a későbbi tanulmányokhoz. Már az általános iskolában kitűnt matematika, fizika, kémia és biológia tudásával, ezért szülei a Földes Ferenc Gimnáziumba íratták. A környezetváltozás nem okozott nála gondot, kémiából és biológiából tűnt ki évfolyamtársai közül. Többször küldték országos tanulmányi versenyre, ahol nem egyszer a középdöntőig jutott. Tanárai különös figyelmet szenteltek a kísérleteknek, ahol különösen a kémiai reakciók és az állati boncolások keltették fel a figyelmét. Ezért jelentkezett a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, ahol olyan nagyszerű tanárok okították, mint prof. Módis László anatómiából, prof. Varga Emil élettanból, vagy Szegedi Gyula akadémikus belgyógyászatból. Egyetemi évei alatt az Élettani Intézetben több kísérleti program részese volt, vizsgálták a súlytalanság állapotát is egy űrhajózási program keretében.

Az általános orvosi karon 1986-ban summa cum laude minősítéssel kapott diplomát, majd rögtön a Semmelweis Kórház belgyógyászatán kezdhette el máig tartó gyógyító munkáját.  Ebben az évben kötött házasságot Kovács Anikóval, aki a Miskolci Evangélikus Gimnázium tanáraként dolgozik. Két gyermekük közül Olívia édesapja nyomdokain haladva részt kér a gyógyító munkából, így jelenleg orvostanhallgató. Emília az általános iskola padjait koptatja.

Dr. Takács István első gyakorlati lépéseit Berkesi Sándor osztályvezető főorvos irányította a Semmelweisben, akitől fő szakmáját, a hematológiát tanulta.

Általános belgyógyászatból 1991-ben, klinikai hematológiából 1994-ben, klinikai immunológiából és allergológiából 1998-ban szerzett szakvizsgát. A Magyar Tudományos Akadémián 1998-ban a Kiemelkedő eredményt elért fiatal kutatók napján tüntették ki és ekkor kapta meg részlegvezetői főorvosi megbízatását is. Két év múlva a Debreceni Egyetem Doktori Tanácsa PhD fokozatot ítélt meg számára, miután elvégezte a DOTE doktori iskoláját.

Rendelkezik egészségügyi menedzser bizonyítvánnyal, angol és orosz nyelvből pedig középfokú nyelvvizsgával.

A DOTE III.-as Számú Belgyógyászati Klinikáján 2000-ban védte meg PhD-fokozatát, két év múlva pedig elnökségi tagja lett a DOTE PhD szigorlati bizottságának. Kiveszi részét a rezidensképzésből is. Munkája elismeréseként 2008-ban a  Pécsi Tudományegyetem igazgatótanácsa, kari tanácsa és szenátusa címzetes egyetemi docenssé nevezte ki. Részt vesz a Magyar Hematológiai és Transzfúziológiai-, a Magyar Belgyógyászati-, valamint a Magyar Onkológiai Társaság munkájában.

Takács főorvos úr 2008-tól a Belgyógyászati Intézet vezető főorvosaként is a folyamatos szakmai fejlődést preferálja, 2011-ben a GCP-tanfolyamot is elvégezte. Az elmúlt évtől a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának docenseként óraadó tanár, de tanít a Pécsi Tudományegyetemen Orvosgenetikai intézetében és a kutatómunkából is kiveszi a részét. Ő a felelős a Nemzeti Biobank Hálózat készleteinek fejlesztéséért és szakértőként részt vesz az egészségügyi államtitkárság munkájában is.

Küzd a népbetegségek, vagyis a dohányzás és az alkoholizmus, illetve a mozgásszegény életmód ellen, mert ezek több betegség forrásai. Főorvosként ebben példát mutat, hiszen a napi kemény munka után kikapcsolódásként egy órát rendszeresen konditeremben tölt. Esetében nem beszélhetünk szabadidőről, ha mégis akad némi üresjárat az életében, azt a természetben, sportvadászattal tölti. Betegi között volt már operaénekes, színész, külföldi politikus és grúz válogatott futballista is, akiket meggyógyított. Jól halad első szakkönyvének megírása, amely Az onko-hematológia betegségek kezelése és rehabilitációja címet viseli és jövő év közepén jelenik meg.

(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése