Miskolc

Ezerkilencszázkilencvenkilencben közel 400 oldalas könyv jelent meg, mely a sok nehézséggel küzdő szikszói kórház 70 éves történelmét dolgozta fel. Minden bizonnyal egy kis brosúra marad az utókorra, ha dr. Tóth Imre a kórház akkori igazgatója nem tartozik az értékmentők nemes társaságához, és 17 éven át nem folytat kitartó kutató, és gyűjtőmunkát. Tette ezt a gyógyítás mellett jó szívvel elődei, példaképei és kollégái iránti tiszteletből, melynek hozadéka nemcsak egy könyv, hanem követendő emberi példa.

1941-ben született Nemesbikken, ahol egy kis falu osztatlan iskolája után a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban felfigyeltek a kitűnő eredményű falusi gyerekre. Szülei református papnak szerették volna adni, de ha már az nem akart lenni, tanári, vagy gyógyszerészi pályára szánták. Az orvosi szakma vonzotta – nagyszerű tanárok irányították, pályaválasztását, melynek eredményeként 1965-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetemen általános orvosi diplomát szerzett.

A méltán híres Prónay professzor úr mellett vált belgyógyásszá, második szakmai „szülőatyjaként” aposztrofálja dr. Eckhard Sándor akadémikus professzort, aki megtanította a klinikai onkológia alapjaira, próféciájára, és volt példaképe e testet-lelket próbára tevő elhivatottság művelése során. ’73-tól a Szentpéteri kapui kórház onkológiáján 40 ágyas osztályt látott el legtöbbször egyedül, majd elkezdte a daganatos betegek cytosztatikus (kemoterápiás) kezelését, mintegy megalapozva a megye klinikai onkológiai tevékenységét. 1983-ban elvállalta a szikszói kórház igazgató főorvosi állását, mely egy évvel később vált csak önállóvá, annak minden nehézségével együtt. Három évvel később igazgatása alatt a fejlesztés eredményeként az addig 180 ágyas kórház 330 ágyasra nőtt, kiegészült két krónikus belgyógyászati-onkológiai osztállyal, melynek vezetését igazgatói munkája mellett végezte. Ezen a klinikai onkológiai osztályon cytosztatikus kezelések folytak az onkogeriátriai rehabilitációs fájdalomkezelés és tanatológiai feladatok mellett.

A nagy próbatétel 1995-ben következett be a kis kórházak leépítési hullámával, mely elsodorni látszott Szikszót is. Fennmaradásukért bravúros hadműveletet és összefogást produkáltak. Tiltakozó nagygyűlést szerveztek a kórházban, melyen Abaúj összes polgármestere és vezető egyénisége megjelent. Tiltakozásul a szikszói és abaúji emberek élőláncot alkotva védték kórházukat – mely köszönhetően ennek, a parlamenti interpellációknak és a nyilvánosságnak – megmenekült, sőt 10 év alatt nagyon sokat fejlődött.

Hét év kitartó pályázatának eredményeként 2001-ben elkezdődött egy 1,5 milliárd Ft értékű kórház-rekonstrukció, melynek részátadása során dr. Tóth Imre a megye címerével ellátott gyűrűt és jutalmat kapott a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnökétől. A huszonkét éves egészségügyi vezetői munkára, melyből 18 év kórházigazgatás volt, nosztalgiával gondol vissza, viszont az utóbbi idők sajnálatos anyagi és szakembergondjai miatt egyre kevesebb sikerélményben volt része. Ennek okán a kórházigazgatásról önként lemondott, nem várta meg az általa elkezdett rekonstrukció befejezését és az ezzel járó sikert. Így a kitüntetést már mint nyugállományú igazgató vette át, és felkérésre elfogadta a Semmelweis-kórház krónikus bel- és gerontológiai osztályának vezetését.

– Nagyon nehéz feladat az élet befejezéséhez méltó és elviselhető körülményeket biztosítani… Harminc éven keresztül végeztem ezt az embert próbáló orvosi munkát testi-lelki nehézségekkel sújtott onkológiai betegek mellett – akkor is, most is empátiás készségembe kapaszkodom lelkileg. Egy latin mondás szerint „megöregedni egyet jelent mindannak elvesztésével, ami édessé tette az életet” – a mi feladatunk, hogy a méltóságot, ha lehet, ne hagyjuk elveszni.

Nagyon fontosnak tartom a hátországomat, a család mint megtartó erő mindent determinál. Feleségem pénzügyi szakemberként vonult nyugdíjba – a legnagyobb áldozatot ő hozta. Ahogyan tréfásan mondják „orvos feleség olyan özvegy, akinek él a férje” – a mi életünkre ez nagyon is jellemző volt. Sikeres gyermekeink vannak. Nagyobbik fiam orvos, mellkassebész, felesége fogorvos, kisebbik fiam közgazdász, felesége szintén szakmabeli. Ők és három unokánk aranyozzák be életünket. Jelenlegi munkám mellett az Észak-Kelet Magyarországi Onkológus Társaság titkára vagyok. Igyekeztem nehéz hivatásomat olyan elfoglaltságokkal kompenzálni, amelyek biztosították számomra a kikapcsolódást és az erőgyűjtést.

Nagyon szeretek kertészkedni, kerékpártúrákat tenni, zenét hallgatni, pingpongozni, kipróbált, jó barátokkal utazni. Bár sörivó vagyok, elbüszkélkedhetem, hogy országosan egyedülálló, ötszáz fölötti dugóhúzó gyűjteménnyel rendelkezem, melyet olyan féltve őrzök, hogy ellenállva a kísértésnek – a kiállítás lehetőségét is visszautasítom.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)