Professzor Dr. Tóth László

Egyetemi tanár, Miskolc város Pro Urbe díjasa,

Miskolc

baz 8 szg Tóth László prof. dr..jpgNincs érdekesebb egy tudós életútjánál, amelyben választ kapunk a honnan-hová juthatunk izgalmas kérdésére, a szorgalom és kitartás fogalmán át a szellemi teljesítőképesség határtalanságának értelmezéséig.

Lássuk be, anakronisztikus, ha manapság egy nagy ívű tudományos pályát befutó sikeres és világlátott ember a talmi dolgokat kézlegyintéssel elintézi. Valaki, akit a szerzés öröme nem hajtott, de felnőttként megtanult három nyelvet. Tudományos fokozatai szinte „fokozhatatlanok”, a lassan immáron 40 éve kutató ember, akinek a publikációi meghaladják az ötszázat, és pályája kezdetétől oktatja a jövő műszaki értelmiségét – a legmagasabb fokon. Ha már oktatás, legyen szabad megjegyeznem, hogy a beszélgetés során feltett, finoman szólva is laikus kérdéseimre olyan válaszokat kaptam, melyek után minden világosabb lett a Napnál. Mindentudása egyfajta olyan  „alázattal” párosul, melynek okán hallgatósága semmiféle frusztrációt nem érez. Kitüntetései a teljesség igénye nélkül: Mérnökök a Békéért és az Egyetemes Kultúráért, Széchenyi Professzori ösztöndíj, Honorary professzor a Kolozsvári Műszaki Egyetemen, a Szlovák Tudományos Akadémia és a Sziléziai Egyetem kitüntetése, Gábor Dénes-díj az innovációért, Kitüntető Tudományos díj MTA, Pro Urbe Miskolc.

Debrecenben született 1946-ban, tisztes szegénységben élő család legnagyobb gyermekeként. Sosem volt eminens tanuló, de az igazi hajrákban képes volt a maximális tudásra, és ez egész életét jellemezte. Műszaki érdeklődése egészen korán egyértelművé tette iskolaválasztását. Az erős alapokat nyújtó, Mechwart András Gépipari Technikumban érettségizett. Az iskola egyetemi tanárokat, akadémikusokat adott a tudomány világának. A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karának elvégzése után már 1969-től tanított, mint ösztöndíjas, majd tagja lett az akadémiai kutatócsoportnak. 37 éves oktatói pályafutása alatt körülötte nevelődtek ki egyetemi tanárok és docensek. l996-ban egyidejűleg kapott felkérést a Debreceni Egyetem Műszaki Karának főigazgatói megbízatására és a Pungor Ernő akadémikus által elindított Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány miskolci intézetébe. Az izgalmas feladat megtalálta a kiválasztott embert.

„Itt mi a piacról szerzett bevételekből élünk, és ezért nagyon keményen kell dolgozni. Új szakmai területet hoztam létre elsőként az országban az ún. szerkezetintegritási osztályt, amely az anyagok törési folyamatainak, anyagszerkezeti változásainak, károsodásának vizsgálatával foglalkozik. Gyakorlatilag a mi vizsgálataink döntik el egy bármilyen szerkezetről, hogy üzemelhet-e vagy sem. Gondoljunk csak egyszerűen egy híd teherbírásának korlátaira, vagy egy létfontosságú fémszerkezet rejtett hibájának felismerésére. Mindig az egyediségre törekedtem – arra, ami hazánkban csak itt van –, és ez sokat nyomott a latba a különböző pályázatok elbírálásánál.

Laboratóriumunkban műszeres keménységvizsgálatokkal az anyagok válaszát mérjük, röntgenfilmeket digitalizálunk, szinte az örökkévalóságnak megőrizve azokat. Vízsugaras vágási eljárásainkkal implantátumok és protézisek tekintetében a gyógyászatot szolgáltuk. Mindent a kreativitás visz előre és természetesen egy hasonló akaratú és képességű csapat – mert egyedül nem megy.”

A professzor úr munkássága során kiterjedt nemzetközi kapcsolatokra tett szert, úgy is lehetne mondani: a szakma diplomatája. Kérdésemre alig tud felsorolni néhány országot, ahol akár résztvevőként, akár előadóként, kongresszusok kapcsán ne járt volna. A világon mindenütt ismerik nevét és eredményeit Németországtól Dél Afrikán át. Volt vendégprofesszor Franciaországban, rendezett NATO finanszírozású szemináriumot Albániában és Bulgáriában.

2008-ban kilencévi igazgatói tevékenysége után nyugdíjba vonult, ne­gyedállásban még most is az intézetben dolgozik, a Miskolci Egyetemen oktat, miközben főállásban már a Debreceni Egyetem professzoraként áll a katedrán. Megtisztelő felkérésnek eleget téve elvállalta egy doktori iskola megszervezését és vezetését is.

„Igazából hazajöttem; oda, ahol mindig nagyon szerettem élni, ahová minden szép emlékem köt, a testvéreimhez, akik kitűnő mérnökökként itt dolgoznak. Örülök annak, ahogyan ez a mindig is szép és jó szellemű város fejlődik, gazdagodik.”

Dr. Tóth László egészen gyermekkorától a sport szerelmese, ezen belül is a vízi sportok kedvelője és gyakorlója. Miskolcon 30 éve szervezett vízilabda­csapatot, és volt a B.-A.-Z megyei Vízilabda Szövetség elnöke is. Sokat harcolt az egyetemi uszoda megépítéséért, amely most megvalósulni látszik. Szabad idejében is, az aktivitást szeretve, bükkszentkereszti nyaralójában kertészkedik, és rengeteget olvas, főleg tudománytörténeti könyveket. Fia közgazdászként egy budapesti bank szakembere, kilencéves kislánya pedig még a jövő reménysége.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése