Miskolc

Életének hét évtizede alatt szinte mindent elért, amit egy ember elérhet földi léte során. Olyan magaslatokig emelkedett, amelyekről mások csak álmodoztak, hiszen „uradalmi gazda gyermekeként” lett elismert tudós szakmájában, rektorként eljutott a „hivatali ranglétra tetejére”, közéleti, politikai szereplőként tette dolgát, amit az idők rámértek.

Édesanyja háromnapos otthoni, majd kórházi vajúdás után szülte meg a győri kórházban 1938. december 14-én. Gyermekkorát a Pannonhalmi Főapátság gerencsérpusztai birtokán töltötte, ahol édesapja uradalmi gazda volt, és ahol akkoriban nyolc család élt szerény, de békés életet.

Bakonytamás római katolikus elemi iskolájában Holló Jolán tanítónőnek köszönhetően sajátította el az írás és olvasás tudományát. A paraszti munka délutánonként és egész nyáron neki is  „osztályrésze” volt: az aratás, a cséplés, az asztagon való munka, a szálban álló gabona „vágása” és a réti „sarjú” hajnali kaszálása nem volt kimondott szórakozás.

A Pannonhalmi Szent Benedek Rendi Katolikus Általános Gimnáziumban folytatta középiskolai tanulmányait, és az 1957-ben keltezett érettségi bizonyítvány szerint minden tárgyból – nemcsak az érettségi tárgyakból – kitűnő eredményt ért el, így „pannonhalmi múltja” sem akadályozhatta továbbtanulását. A bencés gimnáziumhoz képest a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen töltött évek „laza” levezetésnek tűntek, pedig a bányaművelő szakon bányamérő hallgatóként fegyelmezett munkával, rendszeres tanulással töltötte idejének jelentős részét. Nyaranta a fatelepen, a Bauxitkutatónál dolgozott, a Pálinkás II. aknán volt csillés.

Szakmai pályája, tudományos életútja a 9. félévi bányaműveléstan-vizsgán Zambó professzornál dőlt el: 1962-ben jeles minősítésű bányaművelő mérnöki oklevelével a professzor úr által vezetett Bányaműveléstani Tanszékre került gyakornoknak. Egy év múlva egyetemi tanársegédi, három évvel később egyetemi adjunktusi, majd 1970-ben egyetemi docensi kinevezést kapott. Időközben – 1968-ban – elnyerte a műszaki tudomány kandidátusa fokozatot.

Oktatómunkája keretében a Kutatás-mélyfúrás-ásványvagyonbecslés, az Aknamélyítés, a Fejtési rendszerek, a Bányászati ismeretek tárgyakat oktatta, így két évtized magyar bányász szakembergárdáját „közvetlen ismerősének” tudhatja. 1968-ban kitüntetéses külfejtési szakmérnöki oklevelet szerzett. 1974-ben dékánhelyettes, három évvel később a Kar dékánja, majd 1978-tól rektorhelyettes Czibere Tibor akadémikus, rektor mellett, akivel nyolc évig teljes harmóniában dolgozott együtt. Közben megszerezte a műszaki tudomány doktora fokozatot, 1977-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1986-ban lett az időközben Miskolci Egyetemmé alakult intézmény rektora. Rektori tevékenysége idején indult a közgazdászképzés, a Gépészmérnöki Karba integrálták a kazincbarcikai főiskolai kart, beindult a nyelvtanár- és bölcsészképzés. A rektori tisztség lejárta után két cikluson át a Bányamérnöki Kar dékánja volt.

1987-ben az MTA levelező tagja, rendes tagjává 1993-ban választották. A Széchenyi Professzori Ösztöndíj 1999-2000-ben, a Professzori Ösztöndíj 2003-ban támogatta kutatómunkáját.

Politikai-közéleti tevékenysége is kiszélesedett, amikor 1988-ban öt rektort (köztük Kovács Ferencet) és öt fizikai munkást választottak be az MSZMP Központi Bizottságába.

A szakmai-tudományos területen ismertséget és elismertséget szerzett, több mint harminc szakmai, elsősorban a bányászattal foglalkozó szervezet munkájában vett részt, több alapítvány kuratóriumi elnöke, tagja napjainkig is.

Szakmai-tudományos munkássága során három egyetemi tankönyv elkészítésében működött közre, magyar és idegen nyelven 250 dolgozata jelent meg, hazai és nemzetközi fórumokon 170 előadást tartott.

Munkáját számtalan elismerés és kitüntetés övezi, amelyek közül mindenképpen említést érdemel az Alkotói Díj (1985), a Munka Érdemrend Arany Fokozata (1986), az Állami Díj (1988), az Eötvös Loránd-díj és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1994), a Zielinszky Szilárd Díj (2001), a Miskolc Város Díszpolgára cím és a Magyar Bányászatért Szakmai Érdemérem (2003).

A világ hat egyetemének tiszteletbeli doktora, két külföldi akadémia rendes tagja. Különösen büszke arra, hogy a Miskolci Egyetemisták Szövetsége 1994-ben örökös tiszteletbeli tagjává választotta.

Egyetemi vezetőként kimagasló szerepe volt a Miskolci Egyetem oktatási-kutatási profiljának bővítésében, a tudományos utánpótlás nevelésében, a bányatelepítés, a bányaművelés és a bányabiztonság területén végzett tudományos tevékenységben.

Ma is mindenkivel közvetlen, mosolygós, életvidám, élmény a vele való beszélgetés. Aktív életet él, szabad idejében teniszezik, és továbbra is rendszeresen dolgozik az egyetemen úgy, ahogyan azt az elmúlt évtizedekben tette.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)