Rétközi Ferenc

Katasztrófavédelmi igazgató, tűzoltó ezredes,

Miskolc

baz 9 Rétközi Ferenc.jpgAddig válogatott a szakmákban, amíg megtalálta a számára is megfelelőt. Katasztrófavédelmi vezetőként letette névjegyét Északkelet-Magyarország négy megyéjében, miközben hivatása miatt sokat volt távol családjától, vagy éppen együtt vándoroltak. Egyre azonban ügyelt Rétközi Ferenc: Szabolcs megyei házát meghagyta biztos háttérnek, ahová bármikor visszatérhetett.

– Nyíregyházán születtem 1954. július 2-án. Az általános iskola elvégzése után ipari tanulónak jelentkeztem, és vasesztergályos szakmunkás-bizonyítványt szereztem. Akkoriban indult el az úgynevezett 3+3-as emelt szintű rendszer, ami azt jelentette, hogy az ipari iskolában heti lebontásban három napon át elméleti, a másik három nap pedig gyakorlati oktatás zajlott.

A tanárok leadták a gimnázium 1-2. évének anyagát, így a szakmunkásvizsga után felvételi nélkül átjelentkezhettünk a középiskola harmadik évfolyamára. Tanulási sorozatom talán innen datálható, melyet csak a két év sorkatonai szolgálat szakított meg.

tűzoltó 

Érettségi után négy évig még esztergályosként dolgoztam, majd úgy éreztem, váltanom kell. A Társadalombiztosítási Igazgatóság üzemellenőre lettem, ahol szintén négy évig dolgoztam. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel, és mivel nem voltam híve a közös munkahelynek, illetve a fizetésemmel sem voltam elégedett, ismét váltottam. Ekkor 1979-et írtunk, s a nyíregyházi tűzoltóságra nyertem felvételt, ahol őrmesterként vonulós szolgálatot láttam el. Kívülállónak talán furcsa, de imádtam vonulni, mert az mindig tartogatott valami újat, izgalmasat a számomra.

A jó munkához persze kellett a jó kollektíva is, mivel a tűzoltó szakmá­ban nagyon fontos szempont a jó csapatszellem. Akkori elöljáróim inspirálására aztán 1981–83 között következett a tisztképző. Fiatal hadnagyként a Szabolcs-Szatmár Megyei Tűz­oltóparancsnokság állományába kerültem, tűzmegelőzési főelőadó beosztásba. Munkakörömbe tartozott a megyei jogkörű tűzvizsgálatok végzése is.

A következő években, 1996. október 31-ig több beosztásban is dolgoztam a megyei parancsnokságon, voltam kiemelt főelőadó és csoportvezető.

Közben persze folyamatosan ment a tanulás: tűzvédelmi mérnöki diplomát szereztem, majd másoddiploma a GATE számítástechnikai szakmérnöki szakán. Ezután felvételt nyertem az igazságügyi szakértők táborába, ahol kirendelések, felkérések alapján több esetben segítettem az igazságszolgáltatás munkáját a tűzvédelmi területen. Következett 1996. november elseje, ekkor kaptam megbízást a megyei tűzoltó-parancsnoki beosztásra, melyet tulajdonképpen 1999. augusztus 1-jéig láttam el. Onnan a szomszédos Hajdú-Bihar Megyei Tűzoltó-parancsnokságra helyeztek elsőszámú vezetőnek.

2000. január elseje sok tűzoltó és polgárivédelmi dolgozó életében jelentett fordulópontot, ugyanis a katasztrófavédelmi törvény megjelenésével, a Megyei Tűzoltó-parancsnokságból és a Megyei Polgárivédelmi Parancsnokságból létrehozták az új szervezetet, a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, illetve országos szinten a főigazgatóságot. Mivel Hajdú-Biharba naponta ingáztam, szerettem volna visszakerülni a megyémbe.

A telepátia, úgy tűnik, működött, és felajánlották számomra az új szervezet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatóhelyettesi beosztását. Gondolkodás nélkül, örömmel mondtam igent. Nem sokáig örülhettem az új lehetőségnek, mivel személyzeti problémák miatt a Nógrád Megyei Igazgatóság vezetés nélkül maradt, és újra előkerült a nevem.

Így 2000. december elsejével ismét költözni kellett a családnak, ezúttal már távolabbra, Salgótarjánba. Mint megyei igazgató 2004. december 31-ig teljesítettem itt szolgálatot. Újabb változást hozott 2005. január. elseje, amikor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság vezetésére kaptam megbízást, és azóta Miskolcon van a munkahelyem.

A családom toleránsan kezelte a vezénylésekkel tarkított pályafutásomat, és kijelenthetem: feleségem és gyermekeim támogatása nélkül nem tudtam volna sem tanulni, sem ezt a kétlaki életet élni, ugyanis a Szabolcs megyei családi házam mindvégig megmaradt. Úgy gondoltam, hogy köszönetként igazán megérdemlik a külön sorokat. Ma már gyakorló nagyapaként dolgozom két leány, és egy fiúunoka mellett, s a távollét alatt talán ők hiányoznak legjobban.

Egy biztos: nyugdíjasként sem fogok tétlenkedni, a szabad időmet lekötik majd az unokák, és a szakértői tevékenységet sem adom fel, sőt időközben – már ötven felett – építés-, tűzvizsgálat- és iparibaleset-megelőzés szakterületből szereztem szakértői jogosítványt.

És még egy fontos dolog: megszerettem Borsod megyét, és azon fáradozom, hogy a Zempléni-hegyekben egy kis telekre, pihenőházra tegyek szert. Eddig az internetezés, a színházlátogatás és a hajdúszoboszlói fürdőzés mellett kedvelt időtöltésem volt a hegyi kirándulás, de ha a tervem valóra válik, huzamosabb időt tölthetek majd friss hegyi levegőn.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése