Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Abuczkiné Simon Ida
Az Orient 2000 Rt. vezérigazgatója,
Miskolc
A curriculum vitae számára azzal kezdődik, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalathoz kerül, és itt dolgozik három évtizeden át.
Honnan is vezetett az út élete állomásainak ezen pontjáig, a felelős vezérigazgatói beosztásig? Szamossályinak nevezik azt a kis települést ahol a kislány általános iskolába járt, ahol megtanulja a vidéki léten át a munka becsületét, ahol egy remek iskolaigazgató jóvoltából gyerekként elsajátítja az etikett alapjait, megtanul négy hangszeren játszani, és ahol az alma mater hatására nyilvánvalóvá válik a „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre a válasz: vegyész! Mondja ezt Szamossályiban egy kis diák, aki imádja a kémiát.
Nem szokás! Így fogalmazták meg akkoriban azt, ha furcsállják, hogy egy lány a faluból továbbtanul. A fővárosi vegyipari technikum, illetve a nyíregyházi pénzügyi technikum – ezeket jelölte be a felvételi lapon. Mindkettőtől igen a válasz: a felvételi sikerült. Pest ugrott! – mondja lakonikus tömörséggel. Nyíregyházán azután kinyílik a világ. A bakfis remekel, színtiszta kitűnő, akit kitűnő tanárok oktatnak. Az élet persze nem vonalzó mellett meghúzott egyenesre írja a történeteket – betegség a családban és sok-sok gond, aminek következménye: a végzős lányt dolgozni küldik. Három munkahelyből lehet választania, a döntés az Állami Biztosítóra esik. Nem véletlenül, hiszen feltűnik egy „férfiú” az életében, komoly udvarló, akinek nem kevés köze van eme választásban. Férjhez is megy. Szülés után az új munkahely a már említett Élelmiszer-kereskedelmi Vállalat, ahol új fejezet kezdődik.
– Megtanultam és megcsináltam itt mindent, amit lehetett – mondja. Azután pénzügyi főiskolára jelentkezik.
Tegyük hozzá, kicsi gyermeke ekkor kétéves. Végül mégiscsak Pest következik, mint állomás, hiszen Miskolc helyett a fővárosba kell járni, tanulni. Munka, tanulás, vizsga, záróvizsga, diploma. El akar menni új munkahelyet keresni, ám pénzügyi előadóvá, majd osztályvezetővé nevezik ki. Elvégzi a Közgazdasági Egyetemet, és szakközgazdász diplomát szerez. Egy bekezdés még a tanulmányokhoz: „A doktorálás a munka miatt maradt el – három vizsga híján. A disszertáció bekötve áll.”
1994-ben néhány magánszeméllyel kft.-t alapítottak és privatizálták az élelmiszerkiskert.
Egy kis vállalattörténet: a privatizált élelmiszerkiskernek Borsodi ABC volt a neve, negyven üzletet vallhatott magáénak. Akkor még a multik nem voltak itt a piacon, ám lehetett látni, hogy jönnek. Német tanulmányok kimutatták, hogy 70-80 százalékos lesz a külföldi piaci részesedés, a maradékban benne kell maradni – fogalmazódott meg a cél. Amire pályázni lehetett, mindenre pályáztak, külföldi tanfolyamokon, tréningeken készültek fel a globalizáció kihívásaira. Miután kereskedelmi vezérigazgató-helyettes lett – hozzá tartozott a marketing is –, tudta, arculat, megjelenési forma nélkül nem megy. Fogadtak egy céget, amely image-t és struktúrát készített. Ezzel a céggel együtt döntöttek úgy, hogy legyen zöld és sárga színvilágú a „Kereknap”, és így lett ez az üzletlánc neve, valamint így lett a kerek Nap O – kezdőbetűs cég név: Orient.
A kép egy év alatt állt össze – arculat, reklámkampány és a hatás: még abban az esztendőben 50 százalékkal nőtt a forgalom. Salgótarjántól Záhonyig működött a vállalat, boltjaiban 2001-re 8 milliárdos kiskereskedelmi forgalmat bonyolítottak le. Maga a tulajdonos kft. a Nord Orient, a nagykereskedelmi forgalom fellendítéséhez zöldmezős üzletházat épít még ebben az évben, 5600 négyzetméteres tároló kapacitással. 2002 nyarán pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lévő áruházaikkal csatlakoznak a Coop-rendszerhez, 28 üzlet működtetését átadják az Uniocoop Rt.-nek.
– Az idő szava a koncentrálódás felé irányítja a folyamatokat – mondja. Az idő: morzsoljuk az esztendőket, bővül, fejlődik a cég, meghökkenve vesszük tudomásul a változás látható jeleit, hiszen ki máson mutatkozik ez legjobban, mint a gyerekeken. Két házasságból három felnőtt gyermek és öt unoka alkotja a nagy családot. A férje, aki kollégája is volt, már nyugdíjas, az Iparkamara társadalmi munkában dolgozó választott tisztségviselője. Szülei már Miskolcon élnek. Szeret utazni – mondja. Marokkó, Mexikó, Dél-Amerika – sorakoznak az élmények. Persze ott a Balaton és a kert. Ami várja őt.
„Öröm nekem, hogy alapítója lehettem a Lyons női tagozatának. A hölgyklub tagjai kivétel nélkül valamilyen módon részt vállalnak az adakozásban. Segítünk a nagycsaládosoknak, mozgássérült gyermekeknek, értelmi fogyatékosoknak és külországi rászorultaknak. Cégem mindig fordított pénzösszeget e nemes célokra. Azért lettem tag, mert ez nagyon fontos nekem.”
(Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
A Nord-Orient Kft 2005-ben egyesült az Orient 2000 Rt-vel.
Az eltelt időben ingatlan bérbeadással foglalkozik.
Nagy alapterületű ABC áruházait
hosszú távú szerződés keretében hasznosítja, ezenkívül
folyamatos hasznosítású helyiségeit
kínálja 50-600 m² között.
Bérlemények tekintetében érdeklődni a 46-530254 -es telefonon lehet.
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Üveges Zsolt
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése