Sajókeresztúr

Ő az, akit az izzó acél füstje megcsapott, hiszen minden gyermekkori élménye a diósgyőri vaskohászathoz köti. A gyár kolóniájának kerítése mellett nőtt fel, járt a vasgyári bölcsődébe és óvodába, és ezek után nem meglepő módon az általános iskolai tanulmányait is Diósgyőrben végezte, az akkori „ Vasgyárban”. A családi hagyományok is arra sarkallták Baptiszta Tibort, hogy nehézipari területen dolgozzon. Ma a Borsodi Érc Ásvány- és Hulladékhasznosító Mű Zrt. vezérigazgatója.

– Édesapám a Lenin Kohászati Művek (LKM) – ami a diósgyőri vasgyár évtizedeken keresztül viselt neve volt – mészkőbányájának üzemvezetőjeként kereste a kenyerét. Édesanyám pedig – aki sajnos már nem él – főkönyvelőként dolgozott, de indíttatásomat mindenképpen ők határozták meg. Mindez érthetőnek tűnt, hiszen a hazai acélgyártás mindig biztos pontnak látszott a megélhetés, a jövő szempontjából – mondta el pályaválasztásának történetét a vezérigazgató.

A miskolci Zalka Máté Gépipari Technikumban szerzett érettségit, majd műszaki diplomásként 1995-től az LKM Kombinált Acélművében üzemmérnökként kapott állást. Ezt követően pályafutása első tizenöt évét ebben az iparágban töltötte. Aztán hamarosan elérkeztek a korábban el sem képzelhető változások, ami Diósgyőrben első figyelmeztető jelként a folyékony nyersvasgyártás megszűnését jelentette. A negatív jelenség az iparág visszafejlődését vizionálta, ezért úgy döntött, munkahelyet változtat. Ekkor, 1996-ban került a MetálControll Kft.–hez, marketingvezetője lett, a cég a kohászati anyagok akkreditált laboratóriuma volt. Ott alakult ki szorosabb kapcsolata a Borsodi Ércelőkészítő Mű (BÉM) vezetőivel, és megismerkedett a cég tevékenységével. Akkoriban az üzem évi hárommillió tonna agglomerátort gyártott, ezt a kohászati alapanyagot vasércből állították elő. Ezzel Sajókeresztúrból látták el az ózdi és diósgyőri vasgyárat.

A ’90-es években özönlöttek Magyarországra a multinacionális cégek, és igyekeztek maguknak megnyerni a legkvalifikáltabb munkaerőt. Így volt ezzel a svájci Schindler cég is, amelyik a felvonók gyártásában és üzemeltetésében szerzett magának nemzetközi hírnevet. Kiírt pályázatuk elnyerésével került 1998-ban Baptiszta Tibor a miskolci kirendeltség élére régióvezetőként, ahol liftszerelést és -szervizelést végeztek. Ezt a feladatkört 2007 végéig látta el. A sajókeresztúri gyár ekkor írt ki pályázatot a vezetői állás elnyerésére, és ő életútja átgondolása után úgy érezte, ez a lehetőség nem maradhat ki az életéből. 2008 elejétől ő irányítja az anyagok újrahasznosítására berendezkedett zártkörű részvénytársaságot. A már említett agglomerátort mostanában nem csak vasércből, hanem mésziszapból, hengerműi revéből és nagy vastartalmú anyagokból állítják elő, amelynek összetétele szinte megegyezik a korábban évtizedeken át gyártott termékével. Az üzem 1996-ban jutott a mélypontra, és az elmúlt években kezd újra talpra állni. Amíg a ’90-es évek elején még több mint ezer főt foglalkoztattak, ma kétszáz munkahelyet tudnak fenntartani. Jelenlegi legnagyobb üzleti partnerük a Dunaferr és az osztrák Vöest-Alpine Vasgyártó Vállalat.

Az új vezérigazgató terve a kapacitásnövekedés, a létszám emelése, amihez korszerűsítésre és újabb technológiák bevezetésére van szükség.

A Baptiszta család elkötelezett tagja a hazai motorosok családjának. A családfő már a tizenhetedik járgányát nyúzza, most éppen egy ezer köbcentiméteres Honda nyergét koptatja. A túramotorozás számos nyomát magán viseli, több alkalommal volt csonttörése, 2006-ban pedig komoly baleset érte. A Mátrában egy felhőszakadás elmosta az utat, ő pedig egy éles kanyar után már nem tudott megállni a szakadék előtt. Ezek a negatívumok nem vették el a kedvét, mert a természetszeretete felülemelkedett a sérülések okozta hatáson. A motorozással sikerült gyermekeit is „megfertőzni”, lányának és fiának is vásárolt egy-egy kétkerekűt, amit előszeretettel használnak. A sport egyébként is mindig közel állt hozzá, ezért cégén keresztül támogatja a miskolci evezősöket, amit jelenlegi munkahelyén megörökölt. A szakosztály tagjai közül került már ki Európa-bajnok is.

A tél beköszöntével garázsba kerülnek a motorok, ám az adrenalin szint szinten tartása Baptisztáéknál ekkor is kötelező, amit a főorvos feleség nem mindig könnyen tolerál. Ez nem csoda, hiszen másik kedvelt időtöltésük a síelés. Bejárták már Ausztria, Szlovákia és Olaszország több sípályáját, a külföl­dön lebonyolított magyar diákolimpián pedig mindkét gyermekük negyedik helyezést ért el sílesiklásban.

A négydiplomás műszaki szakember titokban terveket szövöget, mert úgy látja: egy energiasokk hamarosan eléri az országot, amikor a gáz és az olaj ára megfizethetetlen lesz. Ezért már most tervezni kell a szénbányák újbóli megnyitását, és a vaskohászat újbóli felfejlesztését. Ezeknek az iparágaknak újra biztosítani kell a megbecsülést jelentő társadalmi státuszt.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)