Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kántor János
Jegyző,
Harsány
Legyen egy 1000 lelkes falu vagy egy nagy város, a jegyző mindenkor a törvényesség őre, a fék, a ráció és a szabályok együttesének betartatója, valaki, aki az egyensúlyt biztosítja abban a közösségben, amelyért dolgozik. A mérleg nyelve – ahogyan mondani szokták.
Megismerkedésünk előtt, úgy 12 éve, ha kérdik, 100 ember közül kiválasztottam volna Kántor Jánost, annyira ő volt a jegyző – a falu jegyzője.
Nyugalma, megfontoltsága, joviális humora, következetessége és időben osztott szigora okán 1996 óta töretlenül élvezi Harsány község önkormányzatának, lakóinak megbecsülését és tiszteletét. Jó tárgyalókészségét, türelmét, diplomáciai képességét jelentős mértékben köszönheti annak, amit az élet iskolájaként szoktak emlegetni.
1963-ban született katonatiszt apától és köztisztviselő anyától Miskolcon, ahol általános iskoláit is végezte. A gimnáziumban sárospataki diák lett, angol tagozaton érettségizett l981-ben. Szívesen emlékszik ezekre az évekre, a tanulók összetételének sokszínűsége fejlesztette alkalmazkodóképességét, kitűnő tanárainak gondjuk volt a hazafias nevelésre, a történelem megismertetésére. Itt tanulta meg a székely Himnuszt, itt tapasztalta meg mit jelent egy építő közösségben felnőtté válni. A sikeres érettségit némi bizonytalan útkeresés követte, ennek folyományaként végzett szakmunkásképzőben mechanikai műszerészként. Tudását a Tigáznál hasznosította a kötelező katonaidő eltöltésével együtt.
A „humán-reál” párbajban előbbi került ki győztesen, mert – visszavágyva szép emlékű városába – felvételt nyert a Sárospataki Tanítóképzőbe. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, akivel végzés után egybekeltek, és előbb Putnokon, majd Alsózsolcán lettek tanítók.
Kántor János munkája mellett folyamatosan tanulva előbb az egri tanárképző történelem szakán végzett, majd folytatólagosan az Államigazgatási Főiskolán. Tanítóként sem az elkényeztetett kategóriába tartozott. Alsózsolca kisegítő iskolájában szociokulturálisan hátrányos helyzetű gyerekeket kellett felzárkóztatnia. Apró lépésekben, lassú tempóval, kisebb létszámban elérni, hogy reális esélyt kapjanak, mondjuk, egy szakma elsajátításához, egy kis sikerélményhez. Most is az a véleménye, hogy egyéni tanterv alapján kis csoportokban és tisztességes fegyelmezési feltételekkel sikert lehetne elérni a felzárkóztatásban. Közigazgatási munkáját Kondón, egy 700 lelkes faluban kezdte, pályázat útján elnyert állásban. Állítja, hogy itt lehetett igazán megtanulni a szakmát, hiszen magára hagyatkozva egyedül kellett elvégeznie sok mindent. Két évet dolgozott a békés kis bányászfaluban, és egy nagyobb szakmai kihívásra vágyva került el 1996-ban a 2000 lelkes Harsányba.
A gyönyörű bükkaljai település ma már csendesebb életet él, hiszen az autópálya megépítése jelentősen csökkentette tranzithelyzetét. A domboldalon, melyet már a Bükk ölel át, szép és igényes házak sokasága láttatja a falu fejlődését. A nagyvállalkozók jelenléte, a természet nyújtotta lehetőségeket kiaknázva, fejlesztette Harsányt.
Kis helytörténeti kitérő után az effektív jegyzői munkáról érdeklődöm.
„Munkám felét a testületi ülések előkészítése, az ott született döntések végrehajtása teszi ki. Mellette az államigazgatási feladatok, szociális igazgatás, segélykérelmek elbírálása, gyámügyek és természetes prioritásként a polgármesterrel együttműködve az önkormányzat gazdálkodása. Egyre fontosabb a költségvetés szakmai megalapozottsága, az elképzelések realitáshoz való igazítása, hiszen fogy a pénz, az elvonások miatt nehezül helyzetünk. Előrebocsátom, Harsány nagy súlyt fektetett a megtakarításokra, gondunk volt rá, hogy a beruházásokat önkormányzati hitel felvétele nélkül tudjuk megvalósítani. Időben megoldottuk Emőd gesztorságával a szennyvízberuházást, és most mi vezényeltünk le egy 300 milliós ivóvízprojektet Vatta és Csincse bevonásával. Ez egy kitűnő konstrukciójú pályázat volt 75% EU, 20% állami és 5% önkormányzati résszel. Nagy probléma, melyben anyagi forrás nélkül nem tudunk előrelépni: az útépítés és -karbantartás. Intézményeink a 90-es évek végén kihasználtságukban lehetőségeink határát súrolták, bővítésekben gondolkodtunk. Mostanra a másik véglet fenyeget, a lecsökkent tanulólétszám miatt társulási formához kell folyamodnunk.
Hiszek abban, hogy a nehézségeket összetartással, civil kurázsival, a személyes kapcsolatok ápolásával, az emberek gondjainak türelmes meghallgatásával, empátiával és bizalommal át lehet vészelni.”
Kántor Jánosnak három gyermeke van, két fiú és egy kislány. Felesége Tóth Zsuzsanna, az iskola magyar szakos tanárnője. Az elmúlt években felépült Görömbölyön a családi ház, a régi vágy a nyugodt vidéki életre valóra vált.
Jut idő országjárásra, falusi turizmusra, kirándulásokra. Az élet olyan, ahogyan ez egy vidéken élő értelmiségi háza táján elvárható.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)
Hasonló
Papp Dezső
Kiss Győző
Szabó Gergely
Szilvási Mária
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Alakszainé dr. Oláh Annamár...
Bacsó János
Baptiszta Tibor
Hompoth Imre
Rabi József
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése