Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kiss Győző
Panziótulajdonos, vállalkozó,
Harsány
Aki a festői szépségű Bükkalja még ma is tranzitútnak számító szakaszára ráfordul az M3-asról és keresztülszalad Harsány községen, nem sok szépet lát, hacsak fel nem néz a domboldalon épülő szebbnél szebb házakra. A főutca sémára épített régi házait itt-ott váltja csak fel új és szép épület, a régieket lassan megette az átmenő forgalom okozta igénybevétel. Így minden változás szembetűnő, különösen, ha az egy szépre sikerült, nagy hiányt kitöltő panzió és vendéglő.
Tulajdonosa, Kiss Győző – őslakosa a falunak – már két választási ciklusban önkormányzati képviselőként dolgozott. Elsőként a sport- és kulturális bizottságban, mely a második ciklusban kiegészült a pénzügyi bizottság munkájával is. A szociális bizottságban való részvétel meglehetősen kényes és nehéz feladat, hiszen a rászorultsági kérelmek elbírálását kell felelősségteljesen elvégezni, lehetőleg úgy, hogy ez ne vezessen konfrontációhoz. A kulturális bizottság feladata a község rendezvényeinek megszervezése, nevezetesen a falunap, a szilveszter és legfontosabbként a nemzeti ünnepek méltó lebonyolítása.
Jelenleg, eddigi tevékenysége elismeréseként alpolgármesterré választotta a község, illetve a képviselő-testület. Ezen tisztségében teljes jogú felelősséget kell vállalnia minden tekintetben arra az esetre, ha a község polgármestere 30 napon túl munkájában akadályoztatva van. Az eredeti foglalkozására nézve gépkocsivezető és géplakatos, ezermester ember. Már 1988-ban vállalkozó lett, kereskedelmi végzettségű feleségével kocsmát nyitottak. A tipikus „ivó” a növekvő forgalom miatt nem volt bővíthető, a tulajdonosok valami szebbre, jobbra vágytak. Valamire, amiben minden együtt van – igényességben, kulturáltságban –, ahol felnőtt és gyerek, helybéli és átutazó otthon érezheti magát.
Óriási kockázatot vállalva nyolc hónap alatt állt a panzió, köszönhetően a kétkezi munkának, egy összetartó és egymást mindenben segítő népes családnak, akinek tagjaira épül most is a már működő intézmény.
Kiss Győző szívéhez nőtt 35 hektár földjét adta bérbe és értékesítette munkagépeit a cél érdekében. A kívül-belül tetszetős épület szállodarésze 25 fő elhelyezését biztosítja 3-4 ágyas, toilettel, zuhanyozóval ellátott szobákban, barátságos tetőtérben ízléses és célszerű berendezéssel.
A tágas, rusztikus bútorokkal berendezett étterem 100-135 fő befogadására alkalmas. A forgalom pontos adatai csak egy év után lesznek mérhetőek, most a rendezvények, bálok, hétvégi családi vacsorák, esküvők biztosítják a kihasználtságot.
A debütálás kitűnően sikerült, Harsány német testvérközségének, Aldersbachnak vezetői és lakói avatták 40 fővel a szállodát, a helybéliekkel együtt 100 fős vacsorával téve próbára a szakácsok művészetét. Ezt követte a Philip Morris cég borsodi képviselete, aki megkedvelve a helyet, valószínűleg rendszeresen itt tartják üzleti tárgyalásaikat a jövőben. Báloztak már itt az Erzsébetek és a Katalinok, itt tartotta esküvőjét 3 ifjú pár százon felüli vendégsereggel még Belgiumból is. Volt farsangi bál és vadász-bál népes egybegyűltekkel. Egerből lovas turisták pihenték ki fáradalmaikat, a vaskályhában pattogó tűz mellett kortyolva a szíverősítőt.
A panzió és étterem nem csak a helybéliek kedvenc szórakozóhelye lett, hanem kiszolgálja a környék apró falvait is, ahol még nem épült hasonló. A Kisgyőrben megrendezendő Nemzetközi Ifjúsági Judoverseny sportolói itt tartják majd ünnepélyes búcsúvacsoráikat és a már hagyományos és híres lovas napok résztvevőire is számítanak.
Tavasszal a nőnapi bál, kicsit később a ballagás vidám ünnepeinek ad otthont a létesítmény. A 270 négyzetméteres udvar zárt parkolóval rendelkezik, szalonnasütés, grillparti és látványkonyha várja a vendégeket nyáron. Amíg a felnőttek szórakoznak, a gyerekek a zárt udvarban modern és ötletes fajátékokon múlatják az időt, finom fagylalt mellett, melyet a faragott tornácon szolgálnak fel.
A felépítés kockázatos, de sikeres volt. A mindennapi munka embert próbáló és áldozatos. Szigorú munkabeosztással dolgoznak, korán kelnek, későn térnek nyugovóra, mindenkinek saját feladata mellett bármi mást is el kell tudni látni. Kiss Győző úr, ha kell, vásárol, ha kell, kiszolgál és kitűnően főz. Titkos receptje alapján készül az étterem specialitása, a Harsona-tál – az eddigi legnagyobb sikert aratva. Felesége pótolhatatlan segítőtársa, összhangjuk teszi biztonságossá mindennapjaikat. Két gyermekük jó nevelésüknek köszönhetően önállók, átérzik a szülők gondjait, kötelességtudásukkal segítik munkájukat.
Harsány gazdagabb lett egy szép épülettel és azzal a biztos tudattal, hogy van egy hely, ahol minden korosztály megtalálja a kikapcsolódás lehetőségét, mindezt városi nívón, de mégis meghitt helyen – köszönhetően egy házaspárnak, akik nemcsak megálmodtak valamit, de azt valóra is váltották.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Kántor János
Papp Dezső
Szabó Gergely
Szilvási Mária
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Alakszainé dr. Oláh Annamár...
Bacsó János
Baptiszta Tibor
Hompoth Imre
Rabi József
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése