Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szabó Gergely
Polgármester
Harsány
A dél-borsodi község hovatovább a csodák birodalmát képezi. Mindez az elmúlt négy évben létrejött fejlesztéseknek köszönhető, ami szinte egyedülálló a megyében. A Harsányba került 1,4 milliárd forint kiválóan hasznosult, több évtizedes lemaradást hoztak be a településfejlesztés területén. A polgármester nem titkolja, Tállai András államtitkár nem csak országgyűlési képviselője a régiónak, hanem mecénása is, aki sokszor segítségére volt az egyre szépülő bükkaljai falunak. Ezért érdemelte ki 2003-ban a Harsány község díszpolgára címet.
A Miskolctól 18 km-re fekvő 2200 fős település tiszta, rendezett képét mutatja a látogatónak. A közelmúltban aszfaltozták a községet átszelő utat és több mellékutcát is leburkoltak. Szabó Gergely elárulja, nyolc utcát aszfaltoztak le ebben a választási ciklusban. Maradt még 3-4 kisebb poros út, azokat akár önerőből is megépítik. A belterületi utak mellé csapadékvíz elvezető árkokat ásnak, a munka közmunkások bevonásával zajlik.
A polgármester elmondta, pályázataik révén minden közintézményük megújult. Iskolájukhoz új tanterem épült, az óvoda új szárnyat kapott, renoválták az orvosi rendelőt, az európai normákhoz alakították a polgármesteri hivatalt és átadták a közösségi házat galériával. Mindegyik épületet hőszigetelték, korszerű nyílászárókkal látták el, a fűtést helyben előállított biomasszával oldják meg. Ehhez le kellett cserélni az elavult fűtési rendszereket. Esztétikus új buszmegállók épültek, de utcabútorokat és gyűjtőládákat is kihelyeztek a közterületekre. A pozitív településkép is közrejátszik a turistaforgalom élénkülésében, márpedig Harsány ebbe az irányba is elmozdult. Van több szálláshelyük, és hamarosan átadnak egy újabb panziót, az önkormányzat pedig vendégházat üzemeltet. A kenyeret és más pékárút helyben sütik, a község vezetése kedvezményes feltételeket teremtett egy pékség elindításához. Keresett turisztikai célpont a sópince, ahol légzőszervi panaszosok gyógyulhatnak a testvértelepülésről, Parajdról érkezett 20 tonna só hatásának köszönhetően. A vállalkozók által működtetett horgásztóhoz sokan érkeznek a környező országokból is a kapitális pontyok kifogására. A kalandpark kiváló szabadidős programokat kínál családok számára. A mintegy 100 egyedből álló szürkegulyára is sokan kíváncsiak, a 2013-ban megrendezett Harsányi Szürkemarha Fesztivál iránt óriási volt az érdeklődés, ezért idén augusztusban is megtartják. Kezd talpra állni a borászat is, amit a helyben található 300 pincére lehet alapozni. A Harsányi Hárs Fesztivál a másik jeles rendezvényük, ez egyben a falunap is.
Kiépült egy illusztris főtér Harsány központjában, de a külcsín mellett a nemzeti hagyományok tisztelete is fontos a községben. Ezért visszaállították az 1948-ban eltüntetett Turul-szobrot. Önkormányzati területet értékesítettek a COOP üzletláncnak, akik szupermarketet építettek rá. A képviselő-testület 3500 m2-es telket vásároltak ipari célra, ahová befektetőt várnak. A közbiztonság javítására térfigyelő kamerákat szereltek fel, a polgárőrök pedig új bázist kaptak.
Sikeres a nyolcosztályos iskolájuk, ahol közel 150 gyermek tanul. Bevezették az ÖKO iskola programot a természettudatos szemléletet elsajátítására. Nemzetközi hírnévre tett szert az önkormányzat által támogatott „A zene benned van” oktatási program, amit elsőként alkalmaztak az országban. A gyerekek zenét improvizálnak, amihez társul ének és tánc is. Ezért Olaszországban egy nemzetközi iskolafesztiválon olasz állami kitüntetést kaptak, amit a polgármester az irodájában őriz. Ezt tetézte a 2013-as pedagógus napon a hazai miniszteri kitüntetés. 2011-ben önerőből indították el a konyhakerti- és szántóföldi növénytermesztést, illetve állattenyésztést. Azóta a zöldségfélék és a sertéshús előállítása terén önellátóak.
Egzisztenciasegítő programmal segítik az építkezni akaró fiatal párokat, akik kedvezményesen juthatnak telekhez, elősegítve így az értelmiség helyben maradását.
Szabó Gergely felmenői több generáción keresztül Harsány meghatározó emberei voltak, ezért is vállalt közéleti szerepet. A Földes Ferenc Gimnázium és a Miskolci Egyetem bölcsész-történész szakának elvégzése után az Észak-Magyarország újságírója, majd a Mezőkövesdi Újság, később a Mezőkövesdi Városi TV és a Matyóföld főszerkesztője volt. Közben ellátta a városházán a sajtóreferensi feladatokat. Felesége, Ágota szerkesztő-újságíró, gyermekeik közül Zalán 7, Villő pedig 4 éves.
2006-ban indult önkormányzati választáson, ezután alpolgármesterré választották, 2010-től pedig Harsány község polgármestereként tevékenykedik.
Sikerei titkát abban látja, hogy elképzeléseit meg tudta valósítani, munkájában következetes, a helybeliektől pedig megköveteli a tisztességes, dolgos életvitelt. Utóbbinak köszönhető, hogy Harsányban 2014-ben lényegében megszűnt munkanélküliség.
Hasonló
Kántor János
Papp Dezső
Kiss Győző
Szilvási Mária
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Alakszainé dr. Oláh Annamár...
Bacsó János
Baptiszta Tibor
Hompoth Imre
Rabi József
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése