Sztrakon Béla

Polgármester, termelési és kereskedelmi igazgató,

Sóstófalva

baz_03_172_sztrakon_bela.jpgA Hernád völgyében, a dombok között meghúzódó alig háromszáz lelkes, csöppnyi kis falu tiszteletdíjas polgármestere tulajdonképpen „kettős életet él” ezerkilencszázkilencvennyolc óta. A ma már a negyedik tulajdonost megélő egykori csavaripari vállalat az eddigi egyetlen munkahelye, ahol a felelősségteljes termelési és kereskedelmi igazgatói posztig jutott, közben pedig megpróbálja egyenesbe kormányozni szülőfaluja ügyeit, az elődei által félrebillentett pénzügyi egyensúlyt.

1957. április 6-án született Sóstófalván, ahol szülei, nagyszülei révén tősgyökeres lakosnak számít. Kilencéves gyermekként élte meg édesapja (az egykori útőr) halálát, ma már nyugdíjas édesanyja a tsz-ben igyekezett megkeresni a család kenyerét. Rokkantnyugdíjas bátyja a közeli Gesztelyen él családjával.

Szülőfalujában tanult az alsó tagozaton, majd a körzeti iskolában, Megyaszón, szerezte meg a továbbtanuláshoz szükséges tudást. A matematikát mindig nagyon szerette. Miskolcon a 3. számú Szakközépiskola gépészeti szakán, ahol főleg a műszaki tárgyakat kedvelte, ezerkilencszázhetvenötben érettségizett és rögtön a csavaripari vállalat 2. számú gyárában kezdett dolgozni.

Előbb a meo-nál ténykedett, majd a tmk-üzemben lett átvevő, hamarosan szakképesítést is szerzett, elvégezte a minőségellenőrzési technikusi szakot, majd számítógép programozói tanfolyamot végzett. A következő helyszín a szerszámüzem, ez egyben magasabb szintű munkavégzést jelentett, hisz a szerszámgyártás pontos és precíz munkát igényel. Az újabb lépcsőfok az idegenáru-osztály, majd egy termelőüzem meo-csoportjának lett a vezetője. Miután a cég osztrák tulajdonba került, a létszámleépítések következtében egy üzembe csoportosították a termelést, ahol művezetőként irányította a munkát. Ezerkilencszáznyolcvankilencben hívták a marketing osztályra dolgozni, néhány év múlva pedig a kereskedelmi telep vezetője lett. Immár három éve kereskedelmi igazgató és ez év januárjában, a 100 százalékig kínai tulajdonban lévő cégnél a termelés igazgatásával is megbízták a tulajdonosok.

A jó hangulatú kis településen, Sóstófalván, ezerkilencszáznyolcvanhat és ezerkilencszázkilencven között tanácstagként már ismerkedett a közigazgatás dolgaival, ez is szerepet játszhatott abban, hogy négy évvel ezelőtt hetvenszázalékos szavazataránnyal választották polgármesterré. Terveit az élet hamar átírta, hisz az ezerkilencszázkilencvenhétben kezdett beruházás (a faluházról van szó), eredményeként négymilliós adósságot örökölt, amihez még további 1,2 milliós kifizetetlen számlaállomány kapcsolódott. Az adósságrendezési eljárást két éve fejezték be. Egyéb elkötelezettségek révén összesen 15 millióra rúgott a tartozás, ami egy ilyen kis település esetében óriási pénz.

Az első két év arra ment el, hogy egyenesbe jöjjenek, működőképessé váljanak. Amellett hogy ez sikerült, pályázati pénzből, saját erőből még építgettek, fejlődtek is. 2002 nyarán átadják az általános művelődési központot, amelyben iskola, óvoda és egy 200 fős közösségi terem található. Utat építettek a temetőhöz, felújították a ravatalozót, az orvosi rendelőt, üzembe helyezték az idősek otthonát, és jelentős ráfordítással felújítottak két vízáteresztőt. A faluházba bevezették a központi fűtést, a vezetékes vizet, rendbe tették a környezetét, parkosítottak a település más részein is, kültéri színpadot építettek.

– Úgy érzem, sikerült megszereznem az emberek bizalmát – mondja a polgármester úr. – Mindig emberekkel voltam kapcsolatban, irányítottam őket és megtanultam, hogy a bizalommal nem szabad visszaélni. Ez igaz a kereskedelemre is, ahol már több mint tíz éve igyekszem megfelelni a partnerek elvárásainak. Ha valamit nem tudok teljesíteni, akkor a partnerrel közösen keresem a megoldást, szem előtt tartva az üzlet lényegét – mindig a vevő áll a központban. Talán ezért is sikerült mindig megtalálni azt az utat, ami eredményt hozott nekem is, meg a cégnek is.

Sztrakon Béla ezerkilencszázhetven-kilencben kötött házasságot falubeli választottjával, Pálinkás Csillával, aki jelenleg gondozóként tevékenykedik. A kívánatos családmodellnek eleget téve, három fiúgyermeket nevelnek. Attila huszonegy éves és a Hexa Szereléstechnika területi képviselője. Zsolt tizenhét éves és az Andrássy Gyula Szakközépiskolában tanul Miskolcon. A legkisebb, a tizenegy éves Bence, az általános iskola negyedik osztályának padjait koptatja.

Az egész család tevékenységében meghatározó szerepet játszik a harminc hektárnyi családi gazdaság, ahol búzát, árpát, kukoricát, napraforgót termelnek, a fiúkkal együtt, „amatőr őstermelőként.” A használt gépekkel indult géppark karbantartása mellett az időszakos munkák elvégzése állandó értelmes elfoglaltságot ad a fiúknak is, igaz a termés értékesítésével adódnak gondjaik. Sztrakon Béla elégedett eddigi életútjával, szeretné, ha fiai is sikeresen indulnának el az életben.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése