Bükkaranyos

Először 1275-ben említik írásos formában Bükkaranyost, de már előbb is lakott vidék volt, ezt bizonyítják a bronzkori leletek is. Neve az arany főnévvel függ össze. A település életében meghatározó Miskolc közelsége, a borsodi megyeszékhely tíz kilométerre található. A környék talaja és éghajlata elsősorban a szántóföldi növénytermelés, a szőlő-, gyümölcs-, zöldségtermesztés feltételeit biztosítja. Nem véletlen, hogy a középkorban az egyik legjelentősebb bortermelő község volt.

Egy híján három évtizede első számú vezető Bükkaranyoson Érsok Istvánné, aki ezerkilencszázhetvenháromtól tanácselnökként, a rendszerváltástól pedig polgármesterként „kormányozza a falut”. 1945. január 15-én született Deteken, a szlovák határ melletti hatszáz lelkes, kis borsodi községben. Édesapja, Vécsey Endre, egész életét a vasútnál töltötte, MÁV-főellenőr volt. Édesanyja, Ádám Irén, háztartásbeliként három gyermeket nevelt. Katalin nővére a Zöldért-nél dolgozott, ma már nyugdíjas. Vilma húga a helyi általános iskola igazgatója.

A család összetartása, a gyerekek iskoláztatása az egyetlen keresőnek, az édesapának köszönhető, a szeretetteljes otthoni légkört a mama alakította. Az általános iskolában elsősorban szavalótudományával tűnt ki, Halász István úttörőcsapat-vezető biztatására szavalóversenyekre, kulturális seregszemlékre járt. Nyúlánk, vékony kislányként a sportban is sikeres volt, kézilabdázott, atlétizált. Nővérét követve középiskolai tanulmányait a közgazdasági technikumban folytatta, dr. Nikodémusz Antalné osztályfőnök személyében egy türelmes, sok szeretettel megáldott tanáregyéniséget ismerhetett meg.

Továbbra is sportolt, kézilabdázott, és ezerkilencszázhatvanháromban sikeres érettségi révén tervező–könyvelő–statisztikus szakképesítést szerzett. Bár tanítói pályára szeretett volna kerülni, ám mégis egy adódó munkalehetőséget használt ki, könyvelő lett a Vas-műszaki Nagykereskedelmi Vállalatnál.

Öt szép évet töltött itt, majd házasságkötése révén került Bükkaranyosra, ahol az ÁFÉSZ vegyesboltot vezette. Ezerkilencszázhetvenháromban a férjét váltotta a tanácselnöki poszton, aki előbb Vattán, majd Emődön lett termelőszövetkezeti elnök, mondták is a helyiek viccesen, hogy „kitúrta a férjét a faluból”. Fiatalon, ráadásul nőként meglehetősen nehezen sikerült magát elfogadtatni, szinte naponta kellett bizonyítania. A falu hamar melléállt, segítették a kollégák is, főleg a jegyzőasszony, akivel „szorgalmas hangyaként” mindvégig együtt dolgozott, „együtt sírtak, együtt nevettek”. A politika által szerepkör nélkülinek besorolt településen nagyon nehéz volt bármit elérni, a fő cél a felzárkózás volt. Úthálózat, közművek híján az elsődleges feladat az utak járhatóvá tétele, az alapintézmények korszerűsítése, és az egészséges ivóvíz (korábban tasakos vizet hordtak a faluba) biztosítása volt.

A település fejlesztésével azt szerették volna elérni, hogy ne vándoroljanak el az akkor 1070 lelkes faluból az emberek. Önkormányzati földterület vásárlása révén építési telkeket biztosítottak, így hamarosan jelentős változást értek el, ma már közel másfél ezren laknak itt. Időközben kiépült a gázhálózat, megoldódott a telefonellátottság, végül több település közös beruházása eredményeként elkészült a szennyvízhálózat.

Nagy gondot okozott ugyanakkor Miskolc nagyipari vállalatainak leépülése, a munkájukat elvesztő, ötödik iksz táján járó emberek foglalkoztatása szinte megoldhatatlan feladat egy ilyen kis településen, hisz az iskolán, a korszerű, szép óvodán, az idősek klubján kívül más foglalkoztatási lehetőség nincs. A 9 fős önkormányzati képviselő-testület, élén a polgármesterasszonnyal, alapvető feladatának tekinti az intézményhálózat fenntartását, működtetését, a házi szociális ellátás keretében az idősekről való gondoskodást.

A tanácsakadémiát végzett, anyakönyvi szakvizsgával rendelkező Érsok Istvánné 1985-ben a Tanács Kiváló Dolgozója lett, 1998-ban pedig Göncz Árpád köztársasági elnöktől vehette át a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét.

– Önzetlenül dolgozni, szolgálni az embereket, azonosulni velük, talán ebben rejlik a titok – mondja a lassan nyugdíjba készülő polgármesterasszony. – Közöttük éltem, szinte együtt gondolkodtam velük, reggel már tudtam mi történt tegnap este, segíteni csak így lehet a gondokon. Soha nem játszottam meg a falu első emberét, inkább a tetteimmel akartam bizonyítani, alapelvem mindig az volt: tiszta szívvel, tiszta kézzel, tiszta fejjel!

Közel négy évtizede kötött házasságot Érsok Istvánnal. Két leányuk közül Emese vállalkozó, fodrász, Anita a helyi óvoda vezetője. Érsok Istvánné kevéske szabadidejében elsősorban unokáival foglakozik, gondozza kertet, kedvenc virágait, a rózsákat, mert a jó levegő kikapcsolódást is biztosít. Reméli, hogy faluja, a kis „ékszerdoboz” gyönyörű, egészséges környezete révén az idegenforgalom irányában fejlődik tovább.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)