Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Madzin Tibor
Polgármester,
Onga
Várossá válni! – ez az ongaiak évek óta dédelgetett vágya, és természetesen ezért a célért dolgozik a Madzin Tibor polgármester vezette testület ebben a ciklusban is. Azt szeretnék, ha a település komfortos, az itt élők kényelmét minden szempontból biztosítani tudó kisvárossá fejlődne. Olyan lakóhellyé, amely vonzó életminőséggel egyrészt megtartja, másrészt pedig idevonzza az embereket.
Onga Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a városok után a negyedik legnagyobb település, és a maga ötezer lakosával akár alkalmas is lehetne a városi rangra, ám egy kitételnek semmiképpen sem tud megfelelni, ez pedig a nagyközségi státusz.
Madzin Tibor polgármestertől megtudjuk ugyanis, hogy csak a nagyközségi besorolással rendelkező települések pályázhatnak a városi címre, ők tehát már itt az elején kiesnének a rostán. Onga első emberét azonban egyáltalán nem csüggeszti el a pillanatnyi „hátrányos helyzet”, mint mondja, előbb utóbb meg kell, hogy változzon a feltételrendszer, hiszen a mindennapi életben más szempontokat veszünk alapul, ha faluról vagy városról beszélünk. Sokkal inkább döntő a felkínált életminőség, a komfortosság, mint egy ilyen több évtizedes – a megváltozott helyzetet figyelmen kívül hagyó – szabály.
Az óhajtott változásokat természetesen nem várják ölbe tett kézzel az itt élők, már csak azért sem, mert tisztában vannak vele: akad teendőjük bőven, ha lakhatóbbá, vonzóbbá akarják tenni községüket.
A harmadik ciklusát töltő Madzin Tibor gyors felsorolásba kezd, amikor a fejlesztésekről kezdünk beszélni. Elsőként a 2004 tavaszára tervezett telekosztást említi. A fiatalok kötődését hivatott erősíteni annak a tizenkét darab – egyenként 74 négyzetméteres –, költségalapú bérlakásnak az átadása, amelyhez a Széchenyi-terv pályázatán nyertek 90 millió forintot. Talán mondani sem kell, a nyárra elkészült lakásokra többszörös volt a túljelentkezés, ami indokolttá teszi a program folytatását, ha majd a saját erő mellé sikerül pályázati pénzt szerezni. Büszkén említi az új postahivatal megnyitását is, szavaiból kiderül: különös jelentősége van ennek az eseménynek akkor, amikor országszerte posták százainak bezárásáról hallani.
A szolgáltatások körének bővülését mutatja a Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezet fiókjának megnyitása, hiszen így a településen már teljes körű banki szolgáltatást vehetnek igénybe a lakosok.
Elkészült a Felsőzsolca felőli bekötőút felújítása, illetve Ócsanáloson – Onga külterületi lakott település részén – a szennyvízcsatorna-hálózat és a hozzá kapcsolódó szennyvíztisztító telep megépítése zajlik, európai uniós pályázati pénz bevonásával. Szintén uniós pénzből készül a községi teleház, mint ahogy az általános iskola számítógépes termeinek kialakítását is pályázat útján szerzett pénzből szeretnék megvalósítani.
„Önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzat a miénk, így meg kell gondolnunk, mire költjük meglévő forintjainkat, és ki kell találnunk azt is, honnan szerzünk hozzá szabad forrásokat? Ez utóbbira egyetlen lehetőségünk van: a pályázatok beadása. Nálunk, a hivatalban dolgozók egyik kötelessége a pályázati kiírások figyelése, és amire csak lehet, mi bizony beadjuk a saját anyagunkat. Szerencsére többnyire sikeres a „folyamodványunk”, az iménti felsorolás is mutatja, Ongán mindig zajlik egy-két beruházás, vagy éppen készülünk egy tervbe vett cél megvalósítására.”
Ha már a tervek kerültek szóba, Madzin Tibor megemlíti még egy sportolásra alkalmas csarnok építését, valamint a település határában lévő tavak hasznosításának ötletét. Ez utóbbiról kiderül, hogy készül egy megvalósíthatósági tanulmány.
Reményeik szerint a tanulmány birtokában új pályázati lehetőségek nyílnak meg a község előtt. A kivitelezés, vagyis a tavak hasznosítása pedig a pihenni vágyók számára változtatja igazi paradicsommá ezt a már manapság is népszerű területet.
A polgármester nagy lelkesedéssel beszél a jövő terveiről, látszik, jól átgondolt, érvekkel alátámasztott koncepciókról van szó, amelyek mindegyike egyetlen célt szolgál: Onga fejlődését, az ongaiak boldogulását.
„Vallom, hogy senki nem születik polgármesternek. Ennek a hivatásnak, mint minden más hivatásnak, vannak szakmai szabályai, követelményei, és vannak fogásai, amelyeket el lehet és el kell sajátítani. Mindezekhez társul még a tapasztalat, amely nem elhanyagolható feltétele a minőségi teljesítménynek. A választók bizalmának köszönhetően én már a harmadik ciklusban tölthetem be a polgármesteri tisztet Ongán, amit óriási megtiszteltetésnek tekintek. Örülök annak, hogy hatékony, jól működő, a község életét érintő kérdésekben együtt gondolkodó, kompromisszumokra kész testület élén állhatok. Ez a garanciája a település állandó fejlődésének, annak, hogy az elkövetkezendő években – a szó klasszikus értelmében – igazi kisvárossá válhatunk.”
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Madzin Tibor
Rózsa László
Farkas Lászlóné
Jónyer Lajosné
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Alakszainé dr. Oláh Annamár...
Bacsó János
Baptiszta Tibor
Hompoth Imre
Rabi József
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése