Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Farkas Lászlóné
Jegyző,
Onga
Közel két évtizede, hogy élete első nagy kihívását elfogadva, a megye legfiatalabb vb-titkára lett az ongai Községi Tanácson 1989-ben. Az eltelt idő igazolta döntése helyességét, hiszen a település jegyzőjeként számtalan sikeres projekt közreműködője volt az elmúlt időszakban, és ma már meghatározó személyisége a településnek.
A Gadnai család idősebbik gyermekeként (édesapja bányász volt, édesanyja a tsz-ben dolgozott) 1960. július 1-jén született Szikszón. Öccse, László Miskolcon él, vállalkozó.
A hegyekkel övezett gyönyörű kis faluban gondtalan gyermekkort tölthetett, ahol a kellő szülői gondoskodás mellett megkapta a „megfelelő szabadságot”. Aktív, pezsgő élet zajlott a kis-településen, ahol szoros barátságok köttettek a fiatalok között. Az iskolában (alsó tagozat Gadnán, a felső tagozat Felsővadászon a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában) jól ment a tanulás, elsősorban a történelmet kedvelte, és tanárai közül Lesó Margit tanárnőre emlékezik vissza szívesen.
Középiskolai tanulmányait Miskolcon, a Közgazdasági Szakközépiskolában folytatta, ahol a „számok törvénye” mellett gazdag kollégiumi élet részese lehetett, elsősorban a színjátszó csoport jóvoltából. A négy év alatt komoly szakmai ismeretekre tett szert, és képesített könyvelő, vállalati tervező és statisztika szakképesítést szerzett. Tantárgyai közül különösen a statisztikát kedvelte, nem utolsósorban dr. Győri Sándornak köszönhetően, aki a szakmán túl a pedáns és gondos életvitelből is példát mutatott tanítványainak. Osztálytársaival tartja a kapcsolatot, idén ünneplik 30. érettségi találkozójukat.
1978-ban a szakmájában helyezkedett el, a miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat számlaellenőre lett. Egy év múlva „hazatért”, Felsővadászon igazgatási előadóként kezdte közigazgatási pályáját. Időközben felvételt nyert az Államigazgatási Főiskolára, így négy éven keresztül szakmai ismereteit is bővíthette. 1999-ben közigazgatási szakvizsgát tett, 2005-ben Európa-szakértő diplomát szerzett a Miskolci Egyetemen.
Miután megüresedett a vb-titkári állás, és „engedelmeskedett” az ottani kiváló tanácselnök, Mázik Ferenc hívó szavának, így Ongára került. A rendszerváltás után pályázat útján jegyző lett, és ezt a posztot tölti be a mai napig.
Csak jó szívvel gondol vissza egykori tanácselnökére, polgármesterére, akit nemcsak szakmai tanítómesterének tart, hanem emberként is szívesen emlékezik rá, hiszen „hagyta dolgozni” munkatársait, fiatalkori lelkesedésükkel és világmegváltó terveikkel együtt.
Jegyzői tevékenységének számos eredménye született: a kezdeti időszakban hozták létre a második óvodát, a régi kapcsolatok felhasználásával új ABC-áruházat, utakat építettek. Az utóbbi időben különösen a szociális alapellátás terén értek el eredményeket: ezt jelzi a Fogyatékosok Nappali Intézete, a támogatói szolgálat létrehozása, a házi segítségnyújtáshoz jelzőrendszer kiépítése, amelyek mind az idősek segítését szolgálják.
1992 óta a Magyar Közigazgatási Kar B.-A.-Z. Megyei Tagozatának vezetője. E poszton az egységes érdekek képviselete, a jogszabályi változások tudatosítása az elsődleges feladata. Hosszú évek óta tevékenykedik a közigazgatási alapvizsgáztatás területén a közigazgatási vizsgabizottság tagjaként, valamint a Miskolc Többcélú Kistérségi Társulás szociális bizottságának elnöke. Tagja az „Ongai Óvodáért Alapítványnak” és a „Szociális Alapítványnak”, de tevékenykedik a Felsőzsolcai Takarékszövetkezet igazgatósági tagjaként is.
Eddigi munkáját Magyar Közigazgatási Díjjal és Katasztrófavédelmi Díjjal ismerték el.
„Mi voltunk a rendszerváltás gyermekei, hiszen az államigazgatás új alapjait kellett megteremtenünk. Büszke vagyok arra, mert abban az én munkám is benne van, hogy Ongán lehet élni – vallja be Farkas Lászlóné. – A döntő érdem a közösségi erőé, azé a kollektíváé, amely csapatként szolgálja a települést. A mindennapok során nagy szükség van a türelemre is, hiszen emberi sorsok megoldásánál nem lehet kapkodni.”
1982-ben kötött házasságot Farkas László agrármérnökkel, aki vámügyintézői közszolgálati menedzser képesítéssel is rendelkezik. Nóra lányuk 1984-ben született, ő az idén végez a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karán.
A két évvel fiatalabb Györgyi ugyanott joghallgató.
Farkas Lászlóné szabad idejében kedveli a családi kirándulásokat. Nemrégiben tánctanfolyamot szervezett (szeret táncolni, mert az igazi kikapcsolódás), most jógatanfolyamra jár, mert legutóbb ezt szervezték meg.
Elégedett embernek érzi magát, hiszen eddigi sikerei mellett aktív és mozgalmas társadalmi életet él. Úgy érzi, hogy mindezt elsősorban szüleinek, akik mindent megtettek „útba indításához” és családjának, férjének köszönheti, akik mindenben támogatják, hogy sikeresen helytálljon.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)
Hasonló
Madzin Tibor
Madzin Tibor
Rózsa László
Jónyer Lajosné
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Alakszainé dr. Oláh Annamár...
Bacsó János
Baptiszta Tibor
Hompoth Imre
Rabi József
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése