Sajópetri

Sajópetri jegyzője három és fél évtizede dolgozik a közigazgatásban. A szomszédos Sajóládon született 1947. december 22-én. Édesapja az LKM-ben volt szakmunkás, édesanyja a négy gyermek nevelésével volt elfoglalva. Legidősebb nővére, Valéria Sajósenyén él és egy szövetkezetben dolgozik, öccse, Barna Alsózsolcán szakmunkás. Legkisebb húga, Márta, akinek pénzügyi képesítése van, Miskolcon lakik.

Az általános iskolában végig kitűnő tanuló volt, humán érdeklődésű lévén főleg a magyart és a történelmet kedvelte. Máig hálával gondol vissza történelemtanárára, Rézműves Jánosra, aki Sajólád első díszpolgára volt.

Középiskolai tanulmányait Miskolcon az akkor még leánygimnáziumként működő Zrínyiben folytatta. Mindig közösségi embernek számított, szívesen tevékenykedett társaiért, már ekkor kitűnt jó szervezőkészségével.

1968. március 1-jétől dolgozik a közigazgatásban. 1970-ben – huszonkét évesen – ő lett a miskolci járás legfiatalabb vb-titkára Kistokajban. Az akkori járási tanácsi vezetés döntése alapján került 1980-ban Szirmabesenyőre, ahol Kistokajhoz hasonlóan egy évtizedet töltött vb-titkárként. Ma is szívesen emlékezik vissza az ott élő emberekre, egykori munkatársaira.

Ezerkilencszázkilencvenben, a rendszerváltás után pályázta meg a számára legnagyobb kihívást jelentő jegyzői állást Sajópetriben, ahol az emberek úgy döntöttek az első szabad választáson, hogy a továbbiakban önállóan kívánják intézni ügyeiket a sajópetriek (a községnek több évtizeden keresztül Közös Községi Tanácsa volt Sajóláddal és élte a társközségek másodrangú életét, a településre a közösen működtetett intézményrendszer, a kiépítetlen infrastruktúra és a leromlott középületek voltak jellemzők).

Nagy lendülettel kezdett munkához: különösen a polgármesteri hivatal kialakítása jelentett nagy feladatot, hisz egy kivétellel munkatársai nem ezen a területen dolgoztak, így az ő betanításuk, a szervezeti keretek megteremtése nem kis feladatot jelentett. Aztán a leromlott középületek felújítása következett, majd hozzáfogtak az infrastruktúra kiépítéséhez.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Sajópetri ma már városi színvonalú település: elkészült a gázvezeték, a telefonhálózat, a kábeltévé, a szennyvízhálózat ,és az utak szinte 100 százalékban bitumenesek. Közben az intézmények döntő részét önállósították, így új háziorvosi körzet, védőnői szolgálat alakult, és az általános iskola is önálló lett. Búza Anna jegyzőnő e feladatok megoldása során sikeresen együttműködött munkatársaival, a képviselő-testülettel.

Élete során mindig közösségi ember volt, tanácstagként, népfrontosként aktivizálta magát, ma a Sajópetri Görög Katolikus Templomért Alapítvány mindenese. Az ő kezdeményezésére nevezett be a település a „Virágos Magyarországért” mozgalomba, ahol máig nagy sikerrel szerepelnek.

Úgy érzi, munkáját nemcsak az itt élő emberek ismerték el, hisz többször részesült különböző elismerésekben. Még a tanácsi rendszer idején kétszer volt Kiváló Dolgozó, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján Göncz Árpád köztársasági elnöktől vehette át a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetést, 2000-ben a TÖOSZ védnökségével alapított „Kistelepülések Nagy Asszonya” kitüntetést a falusi nők világnapja alkalmából. Különösen nagy örömmel tölti el az a tény, hogy 2002-ben Sajópetri Díszpolgára lett.

„Az eltelt harmincöt év alatt mindig is azt vallottam – mondja Búza Anna jegyzőnő –, s ez egyben az ars poeticám is, hogy a tisztesség hosszú távon kamatozik. Sohasem törekedtem pillanatnyi sikerekre, azonnal elérhető, könnyen megszerzett eredményekre.

Tudom és vallom, hogy a bizalmat nagyon nehéz megszerezni, de elveszíteni egy perc is elég. Örömmel tölt el, hogy látom, mennyit fejlődött, szépült Sajópetri, hiszen ebben nekem is részem volt.

Szerencsés embernek vallom magam, mivel évtizedeken keresztül azt csinálhattam és csinálom, amit szeretek. Elnézést kérek Moldova Györgytől, hogy sikeres könyvének címét – Akit a mozdony füstje megcsapott – saját munkámra így fordítom: akit a közigazgatás szele megcsapott, az életét a közösségnek szenteli.”

Egyedülálló, így számára kikapcsolódást jelent, ha testvérei családjával töltheti szabadidejét. Igazi felüdülést jelent számára az olvasás, a jó könyv, legutóbb éppen Kertész Imre műveit olvasta. Udvara kisebb botanikus kertnek is beillene, mivel mindenféle virágot nagyon kedvel, de talán a kardvirág az igazi.

Eddigi életével elégedett, szeretné hátralévő munkás éveit ugyanolyan elánnal ledolgozni, ahogy eddig is tette, a közösség hasznára tevékenykedni, hogy a városias település tovább fejlődhessen. Munkájában sohasem volt nyolc óra munkaidő, hisz lakóhelyén, Sajóládon is sokan megkeresik az emberek ügyes-bajos dolgaikkal, és senkinek sem tud nemet mondani.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)