Sajóbábony

A hatvanas évek elején, zsebében a villanyszerelői végzettségét igazoló bizonyítvánnyal Török Barnabás bizonyára csak nevetett volna, ha valaki azt mondja neki: 2003-ban egy Miskolc melletti nagyközség jegyzőjeként dolgozik majd, hiszen a műszaki pálya iránt vonzódott. Abban biztos volt, hogy tovább szeretne tanulni, de semmiképpen sem humán területen. Aztán a sors másképp akarta. Ezerkilencszázhetvennégy nyarán, gyakorlatilag két nap alatt gyökeresen megváltozott az élete.

A sajóbábonyi polgármesteri hivatal jegyzői irodájában ülünk. Török Barnabás 1995 óta látja el a nagyközségben a jegyzői feladatokat. Elismertségét, szakértelmét az bizonyítja talán a legjobban, hogy az eltelt nyolc év alatt – a testület engedélyével – több mint egy évig látta el a körjegyzői feladatokat Sajókápolnán, Sajólászlófalván, és mintegy két évre a sajóecsegiek is őt bízták meg ezzel a munkával. De ne szaladjunk ennyire előre! Ismerjék meg azt a hernádnémeti fiatalembert, aki a hatvanas évek elején nagy tervekkel indult a nagybetűs életbe.

„Miután elvégeztem az ipari iskolát, a megyei építőipari vállalathoz, a BÁÉV-hez kerültem villanyszerelőnek. Tetszett a munka, szerettem, amit csináltam. Ugyanakkor vonzott a tanulás, elhatároztam, hogy megszerzem az érettségit” – kezdi az emlékek felelevenítését Török Barnabás. Mosolyogva meséli, milyen nagy dolognak, komoly célnak tűnt ez számára akkor, milyen óriási elszántsággal ült az iskolapadba 1969-ben, a katonaság után.

„A Földes Ferenc Gimnázium esti tagozatára jártam, vagyis négy éven át, minden második napon, délután 4 órától fél kilencig diákoskodtam. A munka mellett nagy kötöttséget jelentett, de jól ment a tanulás, olyannyira, hogy második végén – két társammal együtt – nekem is felajánlották: folytassam a negyedik osztályban a következő tanévtől. Az osztályfőnökünk azonban azt javasolta: ha felsőoktatási intézménybe készülünk, járjuk csak szépen végig a harmadikat, ne gyorsítsunk. Miután én már elhatároztam, hogy megpróbálom a műszaki főiskolát, megfogadtam a tanácsát.”

Ezerkilencszázhetvennégy tavaszán – immár érettségi bizonyítvánnyal a zsebében – bejelentette a munkahelyén: a következő erőpróba számára a főiskola lesz, és szeretné, ha támogatnák ezt a döntését. A BÁÉV-nél viszont nem lelkesedtek az ötletért, mondván, tanult már eleget, itt az ideje, hogy a munkára koncentráljon. Az elutasítás váratlanul jött, és felborította volna a terveit – ha hagyja. Ő viszont elhatározta: ha így alakult, akkor inkább munkahelyet változtat, pályát módosít.

„A pályamódosítás terve még csak az én fejemben állt össze, amikor néhány hét múlva – 1974 nyarán –, üzenetet kaptam a bőcsi tanács vb-titkárától, hogy keressem meg. Életemben nem jártam még a hivatalban, nem is értettem, mi keresni valóm van ott, de mert hívtak, elmentem. Aztán amikor ott ültem az irodában, egy idő után úgy éreztem, az események játszanak velem. A vb-titkár, Gelb Sándor, arról faggatott, hogyan képzelem a jövőm, milyen feladatot tudnék elképzelni magamnak a tanácsnál, és mit szólnék, a bőcsi tanácselnöki székhez? Derült égből villámcsapásként ért ez a kérdés. Még fel se ocsúdtam az első ámulatból, amikor Gelb Sándor Skodájával már úton voltunk – egyeztetés céljából – Miskolcra, a járási hivatalba. Itt aztán újabb hihetetlen dolog történt, felajánlották, hogy legyek előadó a járási hivatal kereskedelmi és mezőgazdasági osztályán. Sok volt ez nekem egy napra, gondolkodási időt kértem. Másnap délután már egyedül léptem be a Fazekas utca 2. szám alatti épület kapuján, és igent mondtam az állásajánlatra.”

Ez az a két nap, amely gyökeresen megváltoztatta az életét. Új fejezet kezdődött. Más munka, más környezet, másfajta kihívások, amelyeknek bizony sokszor nem volt egyszerű megfelelni. A tanulást, a tisztességes munkát, a megbízhatóságot mindig is sokra tartó fiatalember – immár család mellett – 1983-ban befejezte az államigazgatási főiskolát, és közben a karrierje is újabb irányokat vett. 1982-ben Sajóvámos és Sajósenye közös községi tanácsának vb-titkára lett, innen 1985-ben a Borsodi Szénbányák kazincbarcikai igazgatóságához helyezték, 1992-től pedig a megyei munkaügyi központ miskolci kirendeltségének helyettes vezetői pozícióját bízták rá.

„Nyomasztott a munkaügyi központban végzett munka. Láttam, hogy elhelyezkedési lehetőségek híján mi csak »tűzoltásra« vagyunk képesek. Éreztem, váltanom kell, így, amikor a sajóbábonyi önkormányzat meghirdette a jegyzői állást, én is pályáztam. Tizenkét jelentkező közül – 10 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett – engem választott a testület. A családommal a szülőfalumban, Hernádnémetiben élek, Sajóbábonyhoz tehát »csak« hivatali teendőim kötnek. Persze ahogy mennek az évek, ahogy jobban megismerem az itt élőket, úgy válik egyre otthonosabbá számomra a község. De az igaz barátságaim azt hiszem, mindig is Hernádnémetihez kötnek majd.”

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)