Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Madzin Tibor
Polgármester,
Onga
Két tekintélyes, Kunhalom-szerű domb ragadja meg az ember tekintetét, ha Miskolc felől közelíti meg Ongát, a megye ötödik legnagyobb faluját, a megyeszékhelytől karnyújtásnyira, a történelmi Abaúj vármegye legdélibb településeként. Onga azonban nemcsak legdélibb, de egyszersmind egyik legrégibb települése is az egykori Abaúj vármegyének, hiszen a Váradi Regestrum már 1222-ben említi nevét, igaz, akkor még Vnga néven. A kutatók szerint az onga név valószínűleg „puszta személynévből” ered. Közel ötezer lakos éli itt csendes hétköznapjait azzal a jóleső tudattal, hogy Csokonai Vitéz Mihály is barátra lelt itt egykoron, Görgey Artúr nevét pedig nemcsak egy utca őrzi, de az iskola névadójául is őt választotta a közvélemény, emléket emelve a zseniális hadvezérnek, aki éppen itt, az Onga és Gesztely határában vívott csatában páholta el az orosz cári csapatokat. Ugyancsak hősökre, a 34. Gyalogezred honvédeire emlékezik a falu határában található, hatalmas obeliszken a kiterjesztett szárnyú turulmadár. Ha Gesztely felé hagyjuk el a települést, jelentős méretű tavakat láthatunk. Bányatavakat, amelyek a sóderkitermelés maradandó emlékei, magukban hordozzák az ígéretét egy jelentős horgászparadicsom kialakításának. Ez jelenthet egy kitörési pontot az Ongán élők számára, akik az Ongai Csavargyár és a nagyobb miskolci munkahelyek megszűnésével, jelentős számban munkanélkülivé váltak. Nagyjából erre a vázra épül Onga jelene-jövője. Biztos jövőt takarhat az alap, mert Madzin Tibor polgármester úr tekintetéből derű sugárzik, ahogy tapasztalatairól, terveiről beszél:
– Második ciklusomat töltöm a polgármesteri székben, de 1989 óta itt élek, hiszen ide nősültem, mint friss diplomás tanító. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző főiskola technika szakát már itt, munkám mellett végeztem el. Nagyon szerettem tanítani, a gyerekekkel iskola után is szívesen foglalkoztam, gyakran kirándultunk, táboroztunk együtt. Nyugodtan mondhatom, hogy ez a közéleti érdeklődésem, nyüzsgő természetem alapozta meg az ismertségemet Ongán. Így történhetett, hogy – barátaim unszolására – én is indultam az 1994-es választásokon és a hat induló közül nagy többséggel engem választottak meg. Így lettem polgármester alig 27 évesen. A következő választáson már 70 százalékos többséggel erősítettek meg abban a hitemben, hogy képes vagyok a lakosság támogatásával egy szebb jövő építésére. Szülőfalum, Sajóbábony, hasonló léptékű település, így könnyen tájékozódom az ongai hétköznapokban is, képes vagyok ráhangolódni a helyi problémákra, lehetőségekre. Természetesen tanulnom is kellett ehhez a munkához, már polgármesterként végeztem el a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán a terület- és településfejlesztési szakot az elsők között, 1998-ban.
Most, a harmadik évezred kezdetén, nemcsak Onga, de az ország egész jövőjére nézve is, az oktatás színvonalának emelését tekintem a legfontosabb feladatnak és egyben lehetőségnek.
Szavainak különös nyomatékot ad az a tény, hogy az ongai gyermekek száma évről évre nő az iskolában. Igaz, hogy öröm a népesség szaporodása, de a felelősséget, a történelmi esély megadásának kényszerét sem rejti véka alá a pedagógus-polgármester:
– A XXI. században már megengedhetetlen, hogy szükségtantermekben délelőttös, délutános rendszerben folyjon az oktatás. Hat tanteremre van feltétlenül szükségünk, s akkor továbbra is délelőtti tanrendes iskolánk lehet. Ez a cigányság szempontjából is létkérdés, hiszen a lakosság 16 százaléka tartozik ehhez az etnikumhoz. Az általános iskolai tanulók létszámának azonban már 32 százalékát alkotják, sőt a születések százalékos megoszlásában 40 százalék az ő részarányuk. Ez teszi első számú kötelességé a helyi oktatási feltételek fejlesztését, hiszen ennek hiányában az esélyegyenlőség továbbra is csak üres, politikai szólam maradna. Legalább egy szakma a minimális feltétele annak, hogy minden ember megélhetést találhasson az európai elvárásokkal működő munkaerőpiacon. Ez az esélyteremtés egyetlen reális útja, nem pedig a segélyek által biztosított, sehová nem vezető vegetálás fenntartása – vallja meggyőződéssel Madzin Tibor.
Az európaiság gondolata egyébként is fontos szempont a polgármester úr értékrendjében, mivel Onga nemcsak a Miskolc–Kassa tengely, de egyúttal a Sajó–Rima eurorégiós terület mentén fekszik, szerepvállalását is ezekre az adottságokra alapozza. A közösségi összefogás megfelelő alapot teremtve, feltétele a jövőbe vetett remények valóra válásának, egyben kijelölve a fejlődés, a járható út nyomvonalát is most, a millennium évében.
Az „Onga története” előszavában így vall a kötődésről: „Bizonyára vannak, akik boldogulásukat keresve ma is máshova mennek, mennének. Többségünk ennek ellenére szeret Ongán élni… Fontos, hogy érezzük, a község mindannyiunkért való.”
Kislánya tíz-, kisfia pedig másfél éves. Gyógypedagógus feleségével együtt az ő jövőjüket is itt, Ongán akarják megalapozni.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Madzin Tibor
Rózsa László
Farkas Lászlóné
Jónyer Lajosné
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Alakszainé dr. Oláh Annamár...
Bacsó János
Baptiszta Tibor
Hompoth Imre
Rabi József
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése