Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Vass Lajos
Polgármester,
Sajókápolna
Sajókápolna a Tardonai-dombság keleti részén a Nyögő-patak kiszélesedő völgyében, a dombvidék hullámos peremére települt. A falu valószínűleg egy kápolna köré épült – innen a neve –, melyet az első írásokban Kapulna alakban találunk. A török pusztítás után lakatlanná vált, majd a lassú betelepülés után a reformáció eredményeként már önálló egyháza volt. A XIX. század elején épült temploma az 1827-es tűzvészben elpusztult, és két évvel később épült újjá barokk stílusban. A település nevezetességét jelenti, hogy itt jártak elemi iskolába a község lelkészének fiai: Egressy Gábor és Béni.
A ma közel ötszáz fős falu önkormányzatának élén a 2002-es választások óta Vass Lajos áll, aki 1952. május 25-én született Sajószentpéteren. Szülei és felmenői révén régi sajókápolnainak számít a család, ahol édesapja földműveléssel, édesanyja pedig a háztartás vezetésével foglalkozott. Ugyanitt él két nővére, Ilona és Piroska is.
A munka szeretetét már kisgyermekkorában megtanulta a háztáji gazdaságban, ahol elsajátította a szőlő- és kertművelés fogásait, foglalkozott a szántóföldi kultúrákkal is. Szabad idejében legszívesebben futballozott, de a környező hegyek, a Nyögő-patak, a Pitypalatty-völgy számtalan kikapcsolódási lehetőséget biztosított télen-nyáron.
Alsó tagozatos tanulmányait szülőfalujában folytatta, a felső tagozatot a szomszédos Parasznyán fejezte be, majd középiskolai tanulmányait az ormosbányai gimnáziumban folytatta. Elsősorban a történelmet, a földrajzot és a fizikát kedvelte, ez utóbbi játszott szerepet abban, hogy érettségi után Miskolcon elektronikai műszerésznek tanult tovább. Első munkahelye a sajószentpéteri üveggyár lett, ahol műszerészként kezdett. 1974-ben bevonult katonának, a honi légvédelemnél szolgált híradósként, majd tartalékos őrmesterként szerelt le.
Ezután korábbi munkahelyén folytatta tevékenységét, az üvegszálgyártó üzemben üzemvezető-helyettesként dolgozott 1978-ig. Ekkor került be az ifjúsági mozgalomba, előbb Miskolcon szervezőként kezdte, majd Sajószentpéteren a helyi pártbizottság munkatársaként folytatta, végül Parasznyán lett községi pb-titkár. Közben iparpolitikai szakon elvégezte a Politikai Főiskolát is. A rendszerváltás után előbb egy termelőszövetkezet üzletkötője, majd 1994-ben a helyi önkormányzat képviselője lett. 2002-ben választották a település polgármesterévé. Közben képezte magát, Gödöllőn a GATE Gépészmérnöki Karán szerzett szakmérnöki diplomát.
Polgármesteri tevékenysége során arra törekedett, hogy a település fejlődése töretlen maradjon, és megőrizzék az itt élők egységét. Mindig azt hangsúlyozta, ami összeköti az embereket, és nem azt, ami szétválaszthatja.
A minőségi életkörülmények javítását jelenti a szennyvízberuházás befejezése és műszaki átadása, a belvíz-, csapadékvíz-elvezetés kiépítése két utcában és a kábeltévé hálózat megvalósítása, amely lehetőséget teremt a világhálóhoz történő kapcsolódáshoz. Társadalmi összefogással európai színvonalú játszóteret építettek fajátékokkal, folytatják a korábbi évek jó hagyományát, az idősek napja rendezvényt, amely az egész települést megmozgatja. Az elmúlt évben Télapó-napi ünnepséget és farsangi rendezvénysorozatot tartottak, és új színfolt a település életében a „mindenki karácsonyfájának” megszentelése és közös gyertyagyújtás a falu főterén. A falunapon vendégül látják az itt élőket, kultúrműsor, tűzijáték, szabadtéri bál színesíti a programot.
Napjaink feladatait a teleház kialakítása jelenti, amely majd a könyvtárral együtt szolgálja a helybélieket. Folyamatban van három utca aszfaltszőnyegezése, valamint modern járda megépítése is.
„Tevékenységem egyik fontos alappillére a nyíltság és az őszinteség – mondja Vass Lajos –, hisz mindenkivel meg kell találnom a megfelelő hangnemet. Az emberekben tudatosítani kell, hogy ők is részesei a helybéli mindennapoknak. Nagyon fontos feladatunk a település hagyományainak, sajátosságainak megőrzése. Talán ennek is részét képezheti, hogy AVOP-pályázat keretében több mint 23 millió forintot nyertünk, amelyből a műemlék református templomot újítjuk fel valósítjuk meg.”
1976-ban kötött házasságot Galyas Erzsébettel, aki Sajószentpéteren tanít. Andrea lányuk 1979-ben született, ő állatorvos, Budapesten él. A négy évvel fiatalabb Lajos a Budapesti Gazdasági Főiskola negyedéves hallgatója német tannyelvű oktatás keretében.
Szabad idejében műveli szőlőjét, amelyből a bort is maga készíti. A vadásztársaság tagjaként rendszeresen jár a környező hegyekbe vadászni. Eddigi változatos életútjával elégedett. Úgy érzi, hogy eddig is a település érdekeit szolgálta, és a jövőt illetően sok olyan terve van (a településszerkezet átalakítása, három új autóbuszváró, belvízelvezetés, falumúzeum berendezése, ökopark kialakítása), amelyek a falu további épülését-szépülését szolgálják majd.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Alakszainé dr. Oláh Annamár...
Bacsó János
Baptiszta Tibor
Hompoth Imre
Rabi József
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Kántor János
Horváth József
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése