Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Viszlai Béla
Elnök-igazgató,
Miskolc
Agrárszakember vagy jogász, szabadalmai alapján feltaláló-kutató, avagy a porcelánokat és festményeket kedvelő műgyűjtő? A kérdés eldöntése nem egyszerű, de egy biztos, dr. Viszlai Béla sikeres üzletember. 1951. március 20-án született Deteken, a Száraz-völgy kapujában fekvő néhány száz lelkes településen. Édesapja a Felvidékről, Pamlényből került az abaúji településre és a Lenin Kohászati Művekben olvasztár volt, majd a 60-as évektől a tejiparban dolgozott. Az 50-es években politikai üldöztetésben is része volt, 18 hónapot ült börtönben. Édesanyja tejkezelőként több mint negyven dolgos évet töltött a tejiparban. Döntően rá hárult a négy gyermek nevelése is, akik közül Béla mellett a legidősebb Gábor is agrárszakember lett. Húga, Valéria, az élelmiszer-kereskedelemben dolgozik, öccse László, aki postaforgalmi szakközépiskolát végzett, szintén az agrárszektorban kötött ki.
Gyermekkorának első élményei, iskolai tanulmányai szülőfalujához és Baktakékhez kötődnek. 1965-ben került Sárospatakra, a híres középiskolában a matematika és a fizika számított kedvenc tárgyainak, és jelesre érettségizett. Orvos szeretett volna lenni és három sikeres felvételi és három elutasítás után (apja politikai múltja miatt a megbízhatatlanok közé soroltatott) kénytelen volt módosítani elképzelésein, munka mellett Debrecenben szerzett agrármérnöki diplomát. Ekkor már az Encsi Járási Hivatal Élelmiszer-gazdasági és Kereskedelmi Osztályán dolgozott, előadó, majd főelőadó volt a hivatal átszervezéséig, 1979-ig. Innen a B.-A.-Z. Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalathoz került, osztályvezető, majd főosztályvezető lett. Közben újra tanult, 1979 és 1985 között elvégezte az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát Budapesten. 1988-ig tartott a húsipari „pályafutás”, ekkor „összezördült” az akkori politikai vezetőkkel, így átmenetileg munkanélkülivé vált.
„Jobb híján” megalakította első vállalkozását, a Licencker Kft.-t, amelynek a mai napig tulajdonosa, és amely jelentős befektetéseket tudhat maga mögött.
A kutatás, az új keresése mindig meghatározó eleme volt életének. Előbb a húsipari technológiákkal foglalkozott, majd a család tejipari kötődése révén a tejipari technológiát célozta meg. Életének sikeres korszaka következett: 1981-ben megnyerte az Alkotó Ifjúság pályázatát, 1986-ban már saját hazai és nemzetközi szabadalmakkal rendelkezett, amelyeket 1988-ban és 1992-ben újabbak követtek.
A húsipari (biotartósítási rendszer) és tejipari (ultrahangos gyártástechnológia) technológiák területén ma már több mint 40 országban van bejegyzett, érvényes szabadalma. Ma több befektetés tulajdonosa, 1992-ben a Borsodi Ruházati Kereskedelmi Rt. tulajdonosa lett, 2000-ben az agrárium felé nyitott, többségi tulajdonosa az Abonyi Mezőgazdasági Rt.-nek.
Tudásának, ismereteinek bővítését folyamatosan szem előtt tartotta. A tudományos élet aktív résztvevője, a Miskolci Egyetem felkérésére órát ad az egyetemen és nyolcadik éve rendszeres tagja a gazdaságtudományi kar államvizsga bizottságának. Az egyetem társadalmi tanácsának alelnöke, a 90-es években a H+H mozgalom (Hazai termék – Hazai munkahely) alapítója, később elnöke. Eddigi életpályáját számtalan miniszteri kitüntetéssel, 1993-ban az Innovációs Nagydíjjal, 1996-ban a Magyar Szabadalmi Centenárium évfordulóján Géniusz Díjjal ismerték el.
Sikereinek titkáról így vall: „A legjobban megtérülő befektetésnek mindig a tanulást, a tudást tekintettem. A tanulás az, amit soha nem lehet abbahagyni, és amihez jó alapokra van szükség. Én szerencsés vagyok, mert Sárospatak olyan indíttatást adott, ami a tananyagon túl az emberek iránti szeretetre, egymás segítésére is megtanított, a pataki diákok összetartása máig legendás hírű. A 80-as évektől rendszeresen támogatok arra rászorulókat: a beteg, elhagyott gyermekek, a szellemi fogyatékosok mindig a támogatottak között szerepelnek, de több tízmillióval segítettük a szikszói katolikus templom építését is.”
Életében meghatározó szerepet játszik a család. 1977-ben kötött házasságot Czakó Máriával, aki akkor gyógyszertári asszisztens volt, ma cégvezető az egyik vállalkozásban. Lányuk, Mária 1978-ban született, a Miskolci Egyetem Jogi Karán végzett, ma másoddiplomásként az egyetem gazdaságtudományi karán tanul, a Miskolci Városi Bíróság fogalmazója.
Béla 1981-ben jött a világra, most a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának ötödéves hallgatója.
Dr. Viszlai Béla szerint „egyszeres feltaláló nincs”, így szabad idejére is a kutatás nyomja rá bélyegét. Most éppen egy alacsony szénhidráttartalmú, diabetikus liszt előállítása a célja.
Bejárta a világot, Európán kívül megfordult Észak- és Dél-Amerikában, de járt Ázsiában is. Ritkaságszámba menő különleges italkollekciója van, gyűjti a festményeket és a porcelánokat, amelyek között a Zsolnay mellett a limoges-i éppúgy ott van, mint a kínai.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése