Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Sárközi György
Vezérigazgató,
Miskolc
A Borsod Volán Személyszállítási Rt. és jogelődje, a kéttucatnyi hasonló hazai cég közül – a második legnagyobbként Magyarországon – fél évszázada biztosítja, elsősorban a megyében, a személyszállítási igények kielégítését. Tevékenységüket 500 autóbusszal, 2000 dolgozóval, 7 műszaki-forgalmi telepen, 11 autóbusz-állomáson végzik. Évente közel 70 millió utast szállítanak, több mint 30 millió kilométert teljesítenek. Helyközi járataikkal 356 települést kapcsolnak be az országos vérkeringésbe.
A cég sikeres tevékenységében immár másfél évtizede meghatározó szerepet játszik Sárközi György vezérigazgató, aki szülei révén alföldi gyökerekkel rendelkezik, ám ma már tősgyökeres borsodinak vallja magát. Édesapja Kecskemétről került a kazincbarcikai építkezésekre, ahol munkaügyi osztályvezetőként tevékenykedett.
Sárközi György gyermekkorát az egyre izmosodó iparvárosban töltötte, iskolai tanulmányai során – végig kitűnő tanulóként – elsősorban a nyelvtanulás izgatta, nem utolsósorban Kara Mihály, a kiváló nyelvtanár jóvoltából, akinél egyszerre tanult németül, oroszul, angolul. A tanár úr mellesleg beszélt latinul, finnül, több szláv nyelven, sőt még japánul is.
Középiskolai tanulmányait a Ságvári Endre Gimnázium orosz tagozatos osztályában folytatta, amely akkor a gimnázium legjobb osztályának számított. A középiskolában „mindig zajlott körülötte az élet”, általában bevették valamelyik közösségbe, igazi csapatjátékos lett. Amolyan apai örökségként – („a magyar embernek illik vívnia!”) – kezdett vívással foglalkozni, majd futballozott, illetve a gimnázium röplabdacsapatában játszott.
Kilencéves korától minden nyáron egy hónapot cseregyerekként az NDK-ban töltött, így az érettségi idején szinte automatikusan adódott a továbbtanulási lehetőség, a Drezdai Műszaki Egyetem Járműgépész Karára jelentkezett. Hihetetlenül izgalmas négy évet töltött a nagy hagyományokkal rendelkező szász városban, ahol 52 nemzet fiaiból verbuválódott a kollégiumi közösség, amely lehetőséget nyújtott más kultúrák alapos megismerésére is.
A diploma átvétele után 1977-ben a máig egyetlen munkahelyének számító Borsod Volánhoz került. Fejlesztőmérnökként kezdett, hamarosan termelésirányító, műszaki-gazdasági tanácsadó, fejlesztési csoportvezető, majd a nemzetközi fuvarszervezési iroda vezetője lett. 1990-ben nevezték ki a Borsod Volán igazgatójává, majd az átszervezés után lett a részvénytársaság vezérigazgatója, amely posztot a mai napig is betölti. 1992-ben euromérnöki oklevelet (EUR ING) szerzett.
Szakmai tudását, felkészültségét különböző szakmai és tudományos szervezetekben is kamatoztatja: a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége elnöke, alelnök az ICC Hungary Közlekedési Bizottságban, a Közlekedéstudományi Egyesület B.-A.-Z. megyei szervezetének társelnöke és a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés Területfejlesztési Bizottságának tagja. Eddigi eredményes szakmai életútját 1998-ban Jáky József-díjjal és a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, valamint Széchenyi-emlékéremmel ismerték el.
Sárközi György szerint a siker titka:
– Az ember szeresse azt, amit csinál, legyen hozzá kötődése, hisz e nélkül nem lehet tartós sikereket elérni. Én szerencsés vagyok, hisz végigjárhattam a szakmai utat, így számtalan itt szerzett élmény motivál. Rendkívül fontos az innováció! Soha nem szabad azt hinni, hogy valami kész van. Ez nem olyan, mint amikor valaki rendet csinál maga körül, és onnantól kezdve már csak azt kell fenntartani. Nem engedhető meg, hogy a cég bármiről lemaradjon, folyamatosan keresni kell az újat, az előre vivőt. Szükség van a nyugodt, kiegyensúlyozott légkörre, de ez sohasem szülhet elégedettséget. Meg kell bízni a társakban, mert ez csapatjáték, de ellenőrizni is kell őket.
Ezerkilencszáznyolcvanban kötött házasságot Jakab Enikővel, aki rajz–biológia szakos tanár, óraadóként tanít a Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Gyermekkorától fest, eddig 15 önálló kiállítása volt. Enikő lányuk 1983-ban született, ő ma a közgazdaság-tudományi egyetem másodéves hallgatója Budapesten. Tibor, aki 1987-ben jött a világra, két tannyelvű gimnáziumban tanul.
A vezérigazgató úr igazából mindent hobbinak érez, amit meg tud csinálni. Minden kedden este az elmaradhatatlan futballmeccs résztvevője, heti gyakorisággal igyekszik jelen lenni a teniszpartin. Yamahájával szeret motorozni, és közben nézelődni, a környező világot megismerni. Életének elengedhetetlen része az utazás, a könyvekből megismert tájakat személyesen is igyekezett bejárni, különösen az Amazonas buja élővilága, őserdője és Afrika gyakorolt rá nagy hatást.
Eddigi életútjával elégedett, hisz munkája során mindig olyan dolgokról álmodott, amelyeket meg lehetett valósítani. Személyes tervei között az Avason vásárolt borpince rendbetétele és berendezése szerepel, öregkorában pedig festegetni szeretne.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.) ....................................................
Dr. Sárközi György rendkívül színes, tartalmas életútjának elismerései, állomásai jelentősen tovább bővültek az elmúlt nyolc évben. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2008-ban cégvezetői díjjal tüntette ki. 2009-ben átvehette a Magyar Nemzeti Vagyontanács által alapított „Az év menedzsere” díjat. A következő évben megbízást kapott a B.-A.-Z., Heves és Nógrád megyét egyesítő Nordbus Észak-Magyarországi Konzorcium Igazgatótanács Elnöke tisztség betöltésére és megkapta a Miskolci Egyetemért Érdemérmet. Széleskörű tevékenysége révén a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság neki ítélte a „2010 Év Logisztikai Menedzsere” elismerő címet. A 2011-es esztendő is mozgalmas volt, a Miskolci Egyetemen kinevezték címzetes egyetemi docenssé, miközben a Magdeburgi Egyetemen logisztikai szakterületen Dr.-Ing.tudományos fokozatot szerzett , amelyet itthon PhD fokozatként honosított az informatikai tudományok területén. Még ugyanebben az évben lett elnöke lett a Stratégiai és Közszolgáltató Vállalatok Országos Szövetségének. Tevékenységével 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje állami kitüntetést érdemelte ki és ebben az évben tagja lett a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak.
Felesége 2012-ben a Művészetek Házában tervezi újabb festménykiállításának megrendezését. Lányuk, Enikő az egyetem elvégzése után egy fővárosi informatikai cégnél helyezkedett el, Tibor fiuk pedig idén írja szakdolgozatát a Budapesti Gazdasági Főiskola turizmus-vendéglátás szakán.
(Kiegészítve 2012.szeptember 7-én.)
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése