Görömbölyi Zsolt

Igazgató,

Miskolc

baz_05_20_gorombolyi_zsolt.jpgSok tudással, ismerettel felvértező, tapasztalatok gazdag tárházához hozzájuttató életutat járt be eddig Görömbölyi Zsolt. Több mint két évtizede van vezető beosztásban, 1991 óta irányítja a B.-A.-Z. Megyei Közlekedési Felügyelet tevékenységét.

Tősgyökeres miskolci, a borsodi nagyvárosban született 1950. január 14-én. Édesapja köztisztviselőként a megyei főkapitányságon dolgozott főrevizorként. Édesanyja, bár női szabó képesítéssel rendelkezett, háztartásbeliként a négy gyermek nevelésével foglalatoskodott. Testvérei közül két nővére  – Ildikó és Emese – pénzügyi pályán dolgozott, Csaba gépészmérnök, ma már mindhárman nyugdíjasok.

A Népkert környékén nőtt fel, ahol főleg futballal, kerékpározással töltötte szabadidejét. Az iskolában fotózással foglalkozott és új foglalatosságként a tájfutás jelentette a komoly sportolást. E sportágban megyei ifjúsági bajnoki címet is nyert, emellett természetjáró túravezető is volt.

Tantárgyai közül főleg a matematikát és a fizikát szerette, de kedvelte a történelmet, és érdekelték a műszaki tárgyak is. Középiskolai tanulmányait a Kilián György Gimnázium (ma Diósgyőri Gimnázium) matematika–fizika tagozatán folytatta. Érettségi után az egyetem – pestiesen mondva – „nem jött össze”, így gépjármű villamossági műszerésztanuló lett. Az iskola elvégzése után a szakmájában helyezkedett el, ám hamarosan behívták katonának, Székesfehérváron szolgált rádió-géptávírászként.

Leszerelése után visszatért előző munkahelyére, a Volán 3. Sz. Vállalat Taxi-főnökségére, ahol előbb műszerészként dolgozott, majd három év múlva művezetővé nevezték ki. Feladata a gépjármű-fenntartási munkák szervezése volt, negyvenfős szakmunkásgárda tartozott a keze alá, 150 db-os járműállomány karbantartását irányította. Időközben képezte is magát, Győrben a Közlekedési és Műszaki Főiskolán üzemmérnöki diplomát szerzett.

1979-ben a Volán Személyforgalmi Üzem üzemmérnöke lett. Három évvel később megpályázta és elnyerte a KPM Autófelügyelet B.-A.-Z. Megyei Igazgatósága igazgatóhelyettesi posztját, 1991-ben nevezték ki a B.-A.-Z. Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatójává, ezt a tisztet tölti be a mai napig.

Munkahelye a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hatósági feladatokat ellátó költségvetési intézménye. Sokrétű tevékenységét a különböző szintű jogszabályokban kapott felhatalmazás alapján végzi. A járművekkel, a járművezető-képzéssel, a járművek közlekedésére alkalmas utakkal, pályákkal és ezekhez tartozó létesítményekkel kapcsolatos hatósági feladatok ellátása, ellenőrzése a fő feladata. A felügyelet tevékenységének alapvető célja, hogy a hatósági eszközökön keresztül érvényesítse és elősegítse a közlekedés biztonságának növekedését és a környezetvédelmi követelmények betartását. Évente 250 ezer ügyféllel állnak kapcsolatban. Ennek eredményeként egy évben 7 ezer új vezetői engedélyt adnak ki, 40 ezer járművezetői vizsga, 70 ezer jármű-műszaki vizsgálat, 110 ezer környezetvédelmi felülvizsgálat, több mint 30 ezer telephelyi és közúti ellenőrzés, több ezer határozat és útügyi szakhatósági vélemény fémjelzi munkájukat.

„Mint minden szakmához, ehhez is elhívatottságra, a szakma szeretetére van szükség – vélekedik munkájáról Görömbölyi Zsolt. – Nem elég vezetőnek lenni, embernek is kell maradni minden körülmények között. A beosztottakkal, az ügyfelekkel való bánásmód, a konfliktushelyzetek kezelése megfelelő emberi kapcsolatokat igényel. A sikeres vezető fontos tulajdonsága a rátermettség is. Szakmailag folyamatos önképzésre van szüksége, és olyan csapattal kell körülvennie magát, melynek tagjaival kölcsönösen megbecsülik egymást, hisz a vezető sikere csapatán is múlik.”

Eddigi tevékenységét sokféle elismeréssel illették: különböző szakmai szervezetek elismerései mellett Miniszteri Dicsérő Oklevelet, 2001-ben Közlekedésért Szakmai Érmet kapott.

Egy évtizedig a Kilián György Gimnáziumban szakmai tárgyakat oktatott, különböző megyei szervezetekben tevékenykedik, az Autóklub megyei szervezetének vezetőségi tagja, a Közlekedésbiztonsági Egyesület társelnöke.

Ezerkilencszázhetvenhétben kötött házasságot Huszárszki Máriával, aki két évtizeden keresztül hivatásos gépkocsivezető volt, jelenleg a Borsod Volán adminisztrátora. Két gyermekük közül Andrea, Mária a miskolci Ford-udvarban dolgozik, pénzügyes, közben Nyíregyházán végzi a főiskolát. Zsolt ugyancsak ott tanul, egyébként számítógép műszerész.

Görömbölyi Zsolt imádja a természetet, hobbija a ház körüli kert, ez köti le minden idejét. Virágai közül legjobban a rózsákat kedveli. Szeret barkácsolni, szinte minden otthoni tevékenységhez felkészült. Szeretne tisztességgel nyugdíjba vonulni posztjáról, és szeretné az intézmény szakmai színvonalát megtartani, amihez még több erőfeszítésre van szükség, hisz a követelmények állandóan nőnek.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése