Miskolc

Ezerkilencszázharmincnyolc június 8-án, Fülpösön született Szatmár megyében, a Szamos folyó partján, tizenöt km-re Csengertől, ahol atyáink az 1576-ban tartott zsinaton elfogadták a reformáció kálvini ágát. A kálvinizmus egész életében meghatározó szerepet játszott. Áldott emlékű szüleitől a meghatározó géneken túl igen szigorú, puritán, protestáns nevelést kapott. Megtanították a munka, a sok munka szeretetére, egyetlen teljesítményt fogadtak el tőle, a százszázalékosat. Becsületre, egyenességre, az idősebbek tiszteletére, pontosságra, hazaszeretetre nevelték. Megtanították az adott szó, az igaz szó kimondására és betartására.

Iskoláit Nábrádon, majd Fehérgyarmaton végezte. A szülői házat korán, tízéves korában elhagyta, de annak kisugárzása ma is tart. A közeli gimnáziumba – apja osztályidegen volt – nem engedte a diktatúra, ehelyett útja sok nehézség után, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába vezetett. Itt olyan nevelésben részesült, amelyet keveseknek adott meg a sors. Ez a négy év, a kollégium négy és fél évszázados szelleme, hagyománya kitörölhetetlenné vált életéből.

Nagymamája, aki taníttatásában, lelki nevelésében nagy szerepet játszott, lelkészt szeretett volna nevelni belőle. A gimnáziumba reál- és zenetagozatra járt, tanárai egy része a Zeneakadémiára ösztökélte. Sokat verselt ebben az időben, a bölcsészkarra is gondolt, végül a szülei baráti körébe tartozó néhány nagyszerű orvos hatására 1956– 62 között a Debreceni Orvostudományi Egyetemen tanult kiváló professzoroktól.

Végzés után a DOTE Tüdőgyógyászati Klinika Mellkas-sebészeti Osztályára, majd az ebből alakult II. sz. Sebészeti Klinikára került. Tanítómestere Schnitzler József Kossuth-díjas sebész professzor volt, akinek bölcsessége, humánuma, nagy hatással volt az ifjú orvosra. (A híres professzor portréja ma is Kiss professzor irodájának legféltettebb kincse.) Kapcsolatuk a kezdeti évek után szinte atya-fiú kapcsolattá alakult, a korán elhunyt édesapja helyett szinte apja lett. Mai napig hálás a sorsnak, hogy Schnitzler professzor tanítványa lehetett, hisz a „A bonis bona discere” – jótól jót tanulni adatott meg számára. Szót kell ejtenünk Petrányi Gyula akadémikus úrról is, aki 1972–75 között aspiránsának fogadta el, sokat, nagyon sokat tanulhatott tőle.

Közben teltek az évek, adjunktus, majd docens lett, vezette a klinikát, operált, oktatott, vizsgáztatott, előadásokat tartott, közleményeket írt, belevetette magát a tudományos munkába. 37 évesen már az orvostudomány kandidátusa volt.

Sorsa 1985-ben kötődött össze Miskolccal, meghívás alapján került a Semmelweis-kórház sebészeti osztályára. Egy feltétele azért volt: az általános sebészet mellett, a mellkassebészetet is szerette volna művelni. Óhaja meghallgatásra talált, nagynevű elődjétől, Kardos Géza professzortól átvette az ország akkor legmodernebb, 120 ágyas általános sebészeti osztályát, amit később huszonöt mellkas-sebészeti ággyal egészítettek ki, ezzel az ország legnagyobb sebészeti osztálya jött létre. Eltökélt szándéka volt, hogy osztályát elismertté tegye országosan, és talán határainkon túl is.

Sokat, nagyon sokat dolgozott, és Miskolc, a megye elfogadta, megbecsülte. Hűségét, teljesítményét a város Pro Urbe díjjal ismerte el. Az Egészségügyi Minisztériumban Batthyány Strattmann László-díjat vehetett át. 1999-ben pedig, olyan elődök után, mint Korányi Frigyes, Lenhossék Mihály, Bakay Lajos, Manninger Jenő, (hogy csak néhányat említsünk) megkapta a legmagasabb elismerést, amit sebész kaphat, a Balassa János-emlékérmet.

– Harminckilenc éves sebészi munka áll mögöttem – emlékezik vissza a professzor úr a megtett útra –, világéletemben keményen dolgoztam, 12–14 órát naponta. Ez így megy ma is, 63 éves koromban. Rengeteg tudományos munkát végeztem, 160 tudományos közleményem jelent meg hazai és külföldi folyóiratokban, több mint 250 tudományos előadást tartottam itthon és külföldön magyar, angol és orosz nyelven. Hogy idáig jutottam azt kiváló tanítómestereimnek, akiket felsorolni itt lehetetlen, meg a szerencsének is köszönhettem. Azért lettem sebész, mert személyiségemhez közel áll a kitartó, nehéz munka, a döntőképesség, a határozottság, a manualitás és mindenekelőtt a konkrét segíteni akarás az arra rászoruló embertársaimon.

Kiss professzor úr felesége megyei szakpszichológus, idősebbik, mérnök fia most egy amerikai céget igazgat Wales-ben, a tanárképzőt végzett kisebbik kiemelt főnyomozó az egyik megyei főkapitányságon. Nevelt lánya pszichológus, most egy „fejvadász” cégnél dolgozik Budapesten. Eddig három unokája született, most várják a negyediket. Szabadidejében olvas, zenét hallgat. Tizenhat éves miskolci élete során egy új szenvedélye is született, a nagyvadvadászat: őzre, szarvasra, vaddisznóra, muflonra vadászik időnként. Mint mondja nevetve:

– A sebészetben és a vadászatban nem ismerek tréfát!

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)