Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Hardonyi András
Osztályvezető főorvos,
Miskolc
Tősgyökeres diósgyőri család (szülei, nagyszülei is ide kötődnek) gyermekeként született Diósgyőrben 1948. július 18-án. Anyai nagymamája községi bába volt, ez a tény szerepet játszott későbbi pályaválasztásában.
Édesapja a DIGÉP-ben dolgozott, édesanyja adminisztrátor volt.
Gyermekkorát szülőhelyén töltötte, nagyszerű élmények idéződnek fel e korból. Az inkább a város peremének számító településen a falusiasság, a hegy, a Szinva-part, a hatalmas grundok minden feltételt biztosítottak a szabad idő eltöltéséhez, a sportoláshoz. Már ekkor imádott futballozni, később igazolt focistaként a DVTK-ban és Szegeden rúgta a labdát.
Általános iskolás korából két tanítónőjére, Damjanovich Eugéniára és Kovács Irmára gondol vissza hálás szívvel, akik a betűvetés, az írás-olvasás tudományára hallatlan alapossággal oktatták tanítványaikat. Főleg a humán tárgyakat, valamint a földrajzot, biológiát kedvelte.
A dr. Peja Győző, a földrajztudományok kandidátusa által igazgatott Kilián György Gimnáziumban olyan osztályban tanult négy évig, ahol a negyvenhárom tanulóból harmincheten szereztek diplomát. Nagy érdeme volt ebben az osztályfőnöknek, Baba néninek, Veszprémi Jenőnének és a szenzációs tanári karnak. 1966-ban maximális pontszámmal került be a Szegedi Orvostudományi Egyetemre.
Élete legcsodálatosabb évei következtek: új környezetbe került, kitárult előtte a világ, a diákváros zsongása, a sokszínű egyetemi élet lenyűgözte. A hegyek helyett a méltóságteljes Tisza, az Alföld síkja is újdonságot jelentett. Nagyszerű évfolyamtársai voltak, sokan ma meghatározó orvosegyéniségek az ország különböző kórházaiban. 1972-ben végzett, ám Szeged nemcsak diplomát adott, hanem élete párját is Ampovits Mariann gyógypedagógus–logopédus személyében, akivel még 1971-ben házasságot kötött. Első gyermekük, Orsolya szinte a diplomával egy időben érkezett. Ő ma már ügyvéd, a szintén ügyvéd férjével együtt Gödön élnek és a fővárosban dolgoznak. Második gyermekük, Luca tizenhárom évvel később látta meg a napvilágot, az érettségi előtt áll, ő is jogi pályára készül.
Dr. Hardonyi András visszatért szülővárosába (ugyan egy napot a Semmelweis-kórházban dolgozott és behívták katonának egy félévre), igazából a Vasgyári Kórházat tekinti első munkahelyének, ahol leszerelése után a szülészeti-nőgyógyászati osztályon kezdett dolgozni. Orvosgyakornokként kezdett és a ranglétra valamennyi fokán végighaladva jutott el az osztályvezető főorvosi címig.
Negyedszázad múltán, 1988-ban került pályázat útján a Semmelweis-kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályára osztályvezető főorvosnak. Orvosi pályafutása során sokat dolgozott, sok komplikált esetet megoldott, az egyszerűektől a legbonyolultabb műtétekig is eljutott. Sokat köszönhet egykori főnökének, dr. Barkai Lászlónak, akinek később utóda lett.
Igazából két új szakterületen igyekezett előrelépni: a nőgyógyászati endoszkópia és a szülési fájdalomcsillapítás terén. 1976-ban szülész–nőgyógyász szakvizsgát tett, tíz évvel később az aneszteziológia és intenzív terápia szakorvosa is lett. Jelenlegi nagy forgalmú osztályán (évi 1900 körüli szülés, több száz nőgyógyászati műtét) nagyon jól felkészült szakembergárdával dolgozhat együtt, akik járatosak az endoszkópos műtétek, az epidurális érzéstelenítés, a meddőségi diagnosztika, a korszerű ultrahang-diagnosztika területén, hogy csak néhány területet említsünk. Kollégáival évente 10–15 tudományos fórumon számolnak be a kórházi körülmények között végezhető tudományos kutatások eredményeiről.
Hardonyi főorvos úr a közéletben is igen aktív. 1993 óta már negyedik alkalommal választották a városi önkormányzat képviselőjévé egyéni körzetben. Jelenleg az egészségügyi bizottság elnöke, a városi MSZP-frakció vezetője, elsősorban egészségpolitikai kérdésekkel foglalkozik.
Eddigi életútjáról így vélekedik: „Ezt a munkát lelkiismeret nélkül nem lehet végezni, amihez szorgalomnak kell párosulnia, de nem árt egy kis tehetség sem. A mércét mindig magasra állítottam az orvosi munkámban és az emberi kapcsolatokban is. Ezt várom el kollégáimtól is. Eddigi sikereimben jelentős szerepet játszott feleségem is, akivel kiegyensúlyozott, boldog házasságban élek. Remélem, hogy a közeljövőben megszületik a kis unokánk.
A jövőt illetően szeretném, ha Miskolcon végre lenne egy korszerű és a betegek igényeit kielégítő fekvőbetegrendszer, ahol nem kell napi gondokkal küszködni. Olyan várost szeretnék, ahol jó születni, élni, dolgozni.”
Dr. Hardonyi András szabad idejében szeretne újra 15 ezer társával együtt szurkolni a DVTK hazai meccsein, és gyermekkora óta foglalkozik postagalamb-tenyésztéssel. A sport, a tenyésztés, a versenyeztetés jelenti számára az igazi kikapcsolódást. Közel 100 galambja van, ők segítették hozzá ahhoz, hogy 2002-ben a Diósgyőri Postagalamb Egyesület színeiben bajnoki címet szerezzen.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése