Dr. Sólyom Enikő

A Gyermekegészségügyi Központ vezető főorvosa

Miskolc

baz_05_44_dr_solyom_eniko_1.jpgA hivatások, szakmák hierarchiájában mindig az orvoslást tartotta a csúcsnak, amely teljes embert, örökös készenlétet jelent. Dr. Sólyom Enikő – a család döntése alapján – már egészen kicsi korától kezdve tudatosan készült az orvosi pályára.

1943-ban született Szatmárökörítón, ahol édesapja gyógyszerész volt. Tanár végzettségű édesanyja később átképezte magát gyógyszertári asszisztenssé. Nővére – a családi hagyomány továbbvivőjeként – gyógyszerész, húga vegyészmérnök lett. Békés és boldog gyermekkort élt meg, annak ellenére, hogy hatéves korában államosították patikájukat. A természet közelsége, a homokos partú Szamos – megannyi fürdőzés színhelye – meghatározó elemei voltak élete kezdeti szakaszának.

Középiskolai tanulmányait Debrecenben a dr. Kiss László által irányított Svetits Katolikus Gimnáziumban folytatta, ahol a széleskörű humán műveltség megszerzése mellett szilárd erkölcsi alapokra fektették életét.

A Debreceni Orvostudományi Egyetem – a maga provinciális hagyományaival – békés, nyugodt korszakot és mindenekelőtt tanulást jelentett számára. Olyan – az orvostudományban elismert – szaktekintélyektől tanulhatott, mint Fornet, Petrányi és Dán professzorok (a klasszikus belgyógyászat oktatói), a pathológus Endes és a szemész Kettessy professzor.

Mivel a gyakorló gyermekgyógyászat jobban érdekelte, mint a klinika világa, ezért 1968-ban Miskolcra került, azóta dolgozik a városban kórházi gyermekorvosként. Professzor dr. Velkey László személyében olyan tanítómestert kapott az élettől, aki már akkoriban az európai szemléletű gyermekgyógyászat meghonosításán fáradozott, amelynek a betegségek gyógyítása mellett fő célja az egészséges fejlődés biztosítása volt.

Előbb adjunktus, majd főorvos, 1988-tól osztályvezető főorvos, 1992-től a B.-A.-Z. Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központ igazgatója és megyei gyermekgyógyász szakfelügyelő főorvos lett. A 400 ágyas intézményben, amely 28 éve működik, napjainkban 80 orvos 12–14 ezer fekvő beteget és 250 ezer járó beteget lát el évente. Gyermekorvosként a gyógyításon és a betegségek megelőzésén túl fontos feladatának tekinti a gyermekorvos és a védőnő-utánpótlás nevelését. Szakterületei a gyermekorvosláson belül: táplálás, gasztroenterológia, endokrin és veleszületett anyagcsere-betegségek. 1973-ban csecsemő- és gyermekgyógyász, 1994-ben gasztroenterológus, 2002-ben lipidologus szakorvosi vizsgát tett. 1989-ben tudományos fokozatot szerzett: az orvostudományok kandidátusa. 1990-től egyetemi docens (HIETE, majd DEOEC), 2000-től főiskolai tanár (Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézet).

Nevéhez fűződik nyolcvannégy közlemény, több mint százötven idézhető előadás, huszonkét könyvrészlet (többek között: Gyermekeink gondozása, nevelése – Medicina, Gyermekgyógyászati praktikum – Springer).

Számos szakmai tisztséget tölt be, kiterjedt szakmapolitikai tevékenységet végez, több hazai szervezet mellett tagja az Európai Cystás Fibrosis Társaságnak, az Európai Mucopolysacharidosis Társaságnak és az Európai Enterális Táplálási Társaságnak. Egy ideig a Magyar Gyermekorvos-társaság főtitkárhelyettese volt, jelenleg vezetőségi tag és a Magyar Gyermekorvosi Szakmai Kollégium tagja több mint egy évtizede. 1990-től a B.-A.-Z. Megyei Kórház Igazgatótanácsának, (jelenleg) vezető testületének tagja.

Szerteágazó és sikeres gyógyító munkáját több elismeréssel illették az elmúlt időszakban: 1994-ben nívódíj a „Gyermekeink gondozása, nevelése” című könyv társszerzőségéért és (HIETE) rektori dicséret, 1999-ben az Egészségügyi Minisztérium elismerése: a Pro Sanitate, és a gyermekorvosi szakma elismerése: a Bókay János-díj.

„Ma már az orvostudomány határtalanul nagy szakma, ezért választottam a gyermekgyógyászatot – emlékezik vissza dr. Sólyom Enikő a kezdetekre. – Nagyon jó tanítómestereim voltak a középiskolában és az egyetemen is. Az orvoslás, amelyet én hivatásnak és művészetnek érzek, sohasem volt számomra teher. Nekem minden nap öröm, amit munkával, a gyermekek gyógyításával tölthetek. Számomra a legfőbb törvény a beteg érdeke, mindig igyekeztem megfelelni a feladatoknak.”

1969-ben kötött házasságot dr. Tóth Lászlóval, aki urológus-nephrológus főorvos, jelenleg a B.-A.-Z. Megyei Kórház szakmai igazgatója. Házasságukból két gyermek született: Tamás, aki környezetvédelmi mérnök (a kétéves Bence büszke édesapja), és Kinga, aki szociológusként a Miskolci Egyetemen oktat.

Szabadidejét kertészkedéssel, zenehallgatással, olvasással és újabban mindenekelőtt unokájával tölti. A megtett utat sikeresnek érzi, reméli, hogy a Gyermekegészségügyi Központot a jövőben is – az eddigiekhez hasonlóan
– sikeresen tudják működtetni. Magánéletében elsősorban gyermekei és unokája boldogulása érdekében szeretne minél többet tenni.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése