Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Hoppál Béla
Gimnáziumi igazgató,
Nyíregyháza
A Krúdy Gyula Gimnáziumot nemcsak Nyíregyházán és Szabolcs megyében, hanem a megye határain túl is úgy ismerik, mint az egyik legjobb elitképző alma matert. A DOTE-n végzett, Szabolcs-Szatmár-Beregből érkezett orvosok nagyobbik fele itt érettségizett a Krúdyban. A matematika és a biológia tagozat, majd az emelt szintű képzés e téren meghozza a gyümölcsét. Az egyetemi, főiskolai felvételi arány öt év átlagában 73 (!) százalék. Ezzel az eredménnyel az országban a 16. helyen állnak.
Ennek a gimnáziumnak az igazgatója Hoppál Béla. Törökszentmiklóson született 1951. április 7-én. Édesanyja lánykori neve Bodó Julianna. Édesapja, Hoppál Béla, gazdálkodóként tartotta el a családját. Egy testvére született, és gyerekkori családjából sem a szülei, sem az öccse nem él. Felesége, Hoppál Béláné, született Jáger Katalin a nyíregyházi Bánki Donát Ipari Szakközépiskola tanára. Két gyermekük született. Andrea a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett, és a fővárosban, a svájci érdekeltségű Winthertur biztosító társaság központjában dolgozik. Béla fiuk szintén a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre jár, harmadéves.
Egyetemi tanulmányait 1970-ben kezdte el a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karán. Matematika-fizika szakos tanári diplomáját ezerkilencszázhetvenötben vette át. Az egyetem elvégzése után nevelőtanárként dolgozott a Bolyai János Kollégiumban.
1978 és ’97 között a Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskolában mind a két szakot tanította. Szakmai munkájában mindig is kiemelt figyelmet fordított a tehetségek kiválasztására és gondozására. Tanítványai közül sokan jutottak az országos tanulmányi versenyek döntőibe.
1987-től ’95-ig a természettudományi munkaközösséget vezette. Ezen időszak alatt elnyerték a Megyei Pedagógiai Intézet által kiírt Kiváló Munkaközösség címet. A megyei tehetséggondozó programokon több éven keresztül vettek részt sikeresen. Jelentős elismerés Hoppál Béla számára, hogy az ÉVISZ 1992-ben a szakképzés megújítását elősegítő Világbanki pályázatot nyert, melynek matematika és fizika szakmai programját ő dolgozta ki. A matematika országos tanterv kidolgozásába szintén bekapcsolódott a Világbanki program keretében ezerkilencszázkilencvenkettőben. A program részeként a taneszköz-fejlesztő csoport tagjává választották. Volt matematikai szaktanácsadó a megyei önkormányzat pedagógiai intézetében 1995 és ’97 között. A szaktanácsadói munkájához kapcsolódóan a „Nyíregyházi Tantervcsalád” matematika tantervét Hoppál Béla dolgozta ki. Pedagógiai programok szakértőjeként és szakmai cikkek szerzőjeként is ismerik a nevét a kollégák.
Az úgynevezett „Nyíregyházi Tantervcsalád” tíz műveltségi területre dolgozott ki tantervet, és a matematikáét a megye általános iskoláinak zömében használják.
– Tanulni szerető, az ismeretek befogadására kész, és gondolkodni hajlandó diákokat szeretnénk képezni a Krúdy-gimnáziumban – hallottuk Hoppál Bélától. Ma már teljesen egyértelmű, hogy nem tudja eldönteni egy tizennégy éves, milyen pályát képzel el magának élete végéig. Általános elképzelései lehetnek, és éppen erre, valamint a társadalomban bekövetkező változásokra alapozva egyfajta alapműveltséget közvetítünk. Specialitásunk éppen a hatosztályos gimnázium, Nyíregyházán csak a mi iskolánk szervez ilyet.
1998-tól bevezettük az emelt szintű biológia oktatást. Emellett a matematikára, az idegen nyelvekre, az informatikára helyezünk komoly hangsúlyt. A végzettek visszajelzései alapján azt gondoljuk: jó úton haladunk, hiszen sok tehetséges diák érettségizik nálunk. Elitgimnáziumnak mondja a közvélemény a Krúdyt. Úgy látjuk, a jövő a műszaki területé, hiszen az orvosi, közgazdasági, jogi pályák lassan telítődnek.
Érdekes kérdés ma a gazdasági, társadalmi változások közepette, hogy a magas szintű szakmai tudás, a lexikális ismeret mellett kitűnő alkalmazottakat, biztonságos megélhetésre áhítozó munkavállalókat nevelünk, avagy bátorítjuk a vállalkozni is merő, komoly tudással rendelkező diákokat. Az igazgató úr véleménye szerint még a pedagógusok szemlélete is eltér ezen a területen, s mindenképpen a jövő dönti el, melyik irányban érdemes ösztönözni a diákságot. Az tény, hogy gondolkodó embereket, széles műveltség birtokába kerülő értelmiségieket akarnak kinevelni az ország egyik legjobb, legerősebb gimnáziumában.
A Nemzeti Alaptantervvel (NAT-tal) összefüggő tapasztalatait a Pedagógiai Műhely több számában is közzétette. Számos tanfolyamot, továbbképzést végzett. Az Országos Szakértői Névjegyzékre 1995-ben vették fel, 1996-ban a Közoktatási Szakértők Megyei Egyesülete elnökévé választották. A Krúdy Gyula Gimnázium vezetésére 1997. december elsejétől kapott megbízást.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése