Gémesi István

A Városüzemeltetési Kht. közterület-kezelési főmérnöke,

Nyíregyháza

szszb 22 km Gémesi István1.JPGRészt vett a tiszavasvári Alkaloida bővítésének, a záhonyi vasúti beruházásoknak és a Tesco alapozásának munkálataiban is. Jelenleg a nyíregyházi utak, parkolók, zöldfelületek tartoznak az irányítása alá. Számba veszi a járhatatlan földutakat és kátyúkat, mégsem csak ennyit lát a városból, napról napra rácsodálkozik a megyeszékhely parkjaira, erdőire. Szeretné elérni, hogy Nyíregyháza a jövőben élhetőbbé váljon a helyiek és vonzóbbá az ide látogatók számára.

„A Heves megyei Lőrinci községben születtem, itt jártam általános iskolába, majd 14 éves koromban Debrecenbe, az építőipari szakközépiskolába kerültem. Diplomát ugyancsak Debrecenben, az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán szereztem építőgépész üzemmérnökként.

Az első munkahelyem a KEMÉV volt, ahol 1977-től 1994-ig, a cég felszámolásáig dolgoztam. Többféle beosztást töltöttem be, voltam művezető, üzemvezető, főépítés-vezető, helyettes osztályvezető. Így alaposan megtanultam a szakmát, hiába voltam eredetileg gépész végzettségű, sok minden rám ragadt az építészetből. Először művezetőként a földmunkát bízták rám. Egy földmunkagéppark és a hozzá tartozó tehergépjárművek munkáját irányítottam két műszakban, előfordult, hogy egy-egy nagyobb építkezésen 70 gép is dolgozott egyszerre. Mi végeztük a tiszavasvári Alkaloida bővítését, és Záhony térségében rengeteg vasúti beruházást is kiviteleztünk. 1983-ban főépítésvezető-helyettes lettem, és Nyíregyháza, valamint Debrecen térségének építkezései tartoztak hozzám.

A KEMÉV megszűnése után egy kft.-nél helyezkedtem el. A cégnél nem lehetett szétválasztani a gépészeti, illetve az építészeti feladatokat, hiszen nem volt lehetőség arra, hogy ezért külön embert foglalkoztassunk, így tulajdonképpen mindennel kellett foglalkozni, a vállalkozás előkészítésétől a munkáltatói jogokig.

2003-ban kerültem a Városüzemeltetési Kht.-hoz mint közlekedési ágazatvezető-helyettes. Nyíregyháza valamennyi útjának és csapadékcsatornájának üzemeltetését végeztük, mind forgalmi, mind biztonsági, mind karbantartási szempontból. Ezt a munkát az idei évig végeztem, amikor átszervezéssel közterület-kezelési főmérnöknek neveztek ki. Ehhez a beosztáshoz tartozik például a közlekedési és parkolási ágazat.

A Városüzemeltetési Kht. üzemelteti a fizetőparkolókat a városban. Tapasztalhatják a városlakók, hogy az utóbbi két évben a parkolóőrök helyett parkolóórákat állítottunk fel, és rendszerbe kötve egy számítógépes hálózaton látjuk, hogy melyik órával van valamilyen probléma.

A főmérnökséghez tartozik a közterület-fenntartó ágazat, amely Nyíregyháza zöldfelületeinek, parkjainak, erdőinek az üzemeltetését és fenntartását jelenti.

A Nyíregyházára látogatók szerint ez egy nagyon szép város, amely rengeteg zöldfelülettel, szépen ápolt parkokkal, erdőkkel rendelkezik. Célunk az, hogy ez megmaradjon, az elöregedett, balesetveszélyessé váló fákat ugyan ki kell vágni, de mi arra törekszünk, hogy ezeket azonnal pótoljuk.

Hozzánk tartozik az állategészségügy, a gyepmesteri telep üzemeltetése, az ebnyilvántartás és az ebrendészeti csoport tevékenysége is. Látható, hogy nagyon széles a feladatkörünk, így ez utóbbi például olyan terület, amellyel még csak ismerkedem, hiszen törvények, rendeletek határozzák meg a működését, amit nekem is meg kell tanulnom.

Összességében szép és hálás a főmérnöki feladat, hiszen nagy öröm, amikor sikerül egy-egy problémát megoldani, annak ellenére, hogy sok munkával és olykor a lakók részéről sok veszekedéssel is jár.

A magánéletemről talán annyit érdemes elárulnom, hogy két lányom van, a nagyobbik már dolgozik, a kisebbik pedig a napokban államvizsgázott a Szolnoki Főiskolán. Ők mindketten közgazdászok lettek, ennek talán az az oka, hogy 1990-ben én is mérnök-üzemgazdász szakon szereztem diplomát Budapesten. Ennek a képzettségnek egyébként nagy hasznát veszem a munkám során, hiszen a vállalati üzleti terv készítésénél vagy egy ágazat, főmérnökség munkájánál nélkülözhetetlen, hogy közgazdasági ismeretekkel is rendelkezzen az ember.

Szabad időmben szeretem a sportközvetítéseket, a természetfilmeket, ha időm engedi, akkor a televízióban ezeket a műsorokat választom. Szeretek kertészkedni, és van még egy szenvedélyem, amit az idő hiánya miatt azonban csak ritkán tudok művelni, ez pedig a horgászat. Itt nem is annyira a halfogás a lényeges, mint inkább az, hogy az ember a természetben összeszedheti a gondolatait, és kipihenheti magát. Székelybe, Levelekre, Apagyra járok horgászni, és ha hosszabb kirándulásokra megyünk, akkor nem hiányozhat a horgászfelszerelés az úticsomagomból. A halat nemcsak kifogni, de elkészíteni is nagyon szeretem, és egy jó roston sült vagy rántott ponty a kedvenc ételeim közé tartozik.”

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése