Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Vass Béláné
Csoportvezető,
Nyíregyháza
Vass Béláné, született Gebei Ilona az idén jubilál: éppen három évtizede dolgozik a Városüzemeltetési Kht.-nál és jogelődjeinél. A kht. üzemi tanácsának elnöke jelenleg a kommunális osztályt vezeti nagy hozzáértéssel és humánummal, megbecsüléstől övezve. Pedig a sokak által Ilikének becézett csoportvezető pályája nem indult könnyen.
Ezerkilencszázötvenötben született Vaján. Édesapja kétkezi munkás volt, édesanyja háztartásbeli, s a hat testvér közül egyedül ő volt leány. Mindig arról álmodott, hogy egyszer egy nagyáruház igazgatója lesz, de nem vették föl a kereskedelmi szakközépiskolába, s másként alakult a pályája.
A baktalórántházi gimnáziumban bejáróként tanult egy évig, de mivel sokat kellett segítenie otthon, abbahagyta. Így került a nyíregyházi mezőgazdasági szakmunkásképzőbe kertészeti szakirányra, amit nem bánt meg. Iskolatitkár is lett a jó tanulóból, aki három szép évet töltött itt kollégistaként. Még országos versenyt is nyert szakmájában, így nem meglepő, hogy vörös diplomával végzett, majd egy évig az iskola tangazdaságában dolgozott. Az érettségit később a mezőgazdasági szakközépiskolában pótolta, ahol megszerezte a technikusi minősítőt is.
Ezerkilencszázhetvennégyben került jelenlegi munkahelyére, amit akkor még Kertészeti Vállalatnak hívtak. Ekkor ment férjhez is, akivel ma is boldogan élnek gyönyörű sóstói családi házukban. Ma már nyugdíjas, többdiplomás mérnök párja szintén a kht.-nál dolgozott bő másfél évtizedig, s mivel parképítés-vezető volt, az ő nevéhez fűződik Nyíregyháza parkjainak a megtervezése, megvalósítása. Vass Béláné kereskedelmi áruelosztóként kezdett, és szívesen emlékszik vissza a virágházban eltöltött évekre és a jó kollektívára.
Ezerkilencszázhetvenhatban elment szülni. Ekkor látta meg a napvilágot Mariann, aki ma építészmérnök Budapesten, majd két év múlva született Béla nevű fiuk, aki most diplomázik a Nyíregyházi Főiskolán, gazdálkodás szakon. 1981-ben, a gyes évei után az időbeosztás miatt nem térhetett vissza kedvenc dísznövényeihez, így a jelenlegi kommunális ágazathoz került. Itt akkoriban a hulladékszállítás mellett a parkok, zöldfelületek kezelésével is foglalkozott termelési előkészítőként. Közben többször változott a tevékenység, amiből mára a hulladékszállítás és -kezelés, valamint a szelektív gyűjtés maradt. Ezt a munkát irányítja csoportvezetőként, igazi jóságos „családfőként”. Ahogy Ilike fogalmaz: igazi család az ő közösségük, együtt kávéznak, névnapoznak, s így jó bejönni dolgozni, hiszen egyformán szereti a közvetlen munkatársait és a hozzá beosztott gépkocsivezetőket, rakodókat egyaránt. Naponta hetven ember biztonságos munkába állását biztosítja, emellett húsz autóra szervezi a konténeres szállítást.
Igazgatója, Soltész József mondja róla: úgy bánik velük, mint a gyermekeivel. Pedig nem egyszerű munka az övék. Mikor beszélgetünk, már hat hete nem ismerik a hétvége fogalmát a lomtalanítási akció miatt, s bizony az emberek sem egyformán együttműködők. Sokszor indokolatlanul csörög náluk a telefon, s a panaszkodók nem igazán értékelik a hulladékszállítás nehéz fizikai munkáját végzőket.
Persze jutott, jut idő a vállalati szintű kikapcsolódásra is, melyben neki jelentős érdemei vannak. Vass Béláné igazi közösségi ember. Nem szégyelli, sőt büszke rá, hogy évtizedekkel ezelőtt szervezőként tagja volt a szakszervezeti bizottságnak és a pártalapszervezetnek is. Mindig egy célja volt: tenni valamit az emberekért.
Ha kellett, énekelt, szavalt az ünnepségeken és szívesen emlékszik vissza a pezsgő életre: az irodalmi színpadokra, a vetélkedőkre, a kiállításokra, az előadásokra. Azért ma is vannak programjai a közösségnek. Ilike fárasztó, de szeretett munkája mellett ma is aktív: amellett, hogy a felügyelő bizottság tagja, hat éve elnöke az üzemi tanácsnak. Boldogan sorolja az elért vívmányokat: az üdülési pénzt, a húsvéti és karácsonyi ajándékokat, a nyári védőitalt, az ágazati szakmai összejöveteleket és a jubileumi jutalmat a hosszú ideje ott dolgozóknak.
Vass Béláné is a törzsgárda tagja: harminc esztendeje dolgozik a kht.-nál. Bár a rendszerváltozás idején kapott ajánlatot maszek szállítócégektől, a hulladékkal foglalkozó csoport szállításszervezője mindig itt kamatoztatta tehetségét.Talán kereshetett volna jobban is, de a pénz számára nem volt domináns. Legalább kilenc főnököt szolgált ki, s ma már azt sem bánja, hogy akkor ment el szülni, amikor lehetősége lett volna az előrelépésre.
Mindig jó kedélyűnek látszik és ma is tervez: legutóbb egy belföldi árufuvarozási tanfolyamot végzett el, hogy lépést tartson a korral. Arra a kérdésre pedig, hogy mi a célja, határozottan válaszol: minőségi munka a fogyasztók érdekében, lakásvásárlás a lányának Pesten és egy kicsit nyugodtabb tíz év a nyugdíjig – mert az nem kérdés, a negyedik évtizedet is meg akarja ünnepelni a Városüzemeltetési Kht. munkatársaként.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése