Gazda Sándor

Iskolaigazgató,

Nyíregyháza

szszb_09-28_gazda_sandor.jpgTöbb mint százéves múltra tekint vissza Nyíregyháza legrégibb szakképző intézménye. 1883-tól képzi a diákokat a ma még Széchenyi István Ipari Szakközépiskola és Szakiskola névre hallgató létesítmény. 1945-ig a város helyi iparának igényeit elégítette ki, maximális sikerrel és közmegelégedésre. Az 1950-es években kezdődött el egy nagyszabású átalakítás, amely azt célozta, hogy a hazai szocialista nagyipar számára képezzenek itt szakmunkásokat, ráadásul tömeges méretekben. A fémipar és az építőipar számított a legjelentősebb szakképzési területnek. Az itt végzett diákok keze munkáját dicséri Tiszaújvárostól Paksig az ország minden nagyobb állami építkezése.

Az iskola képzeletbeli történelemkönyvét Gazda Sándor igazgatóval lapozgatjuk. Az intézmény magán viseli a társadalmi, gazdasági változások és az azokat követő oktatási koncepciók jegyeit.

A 60-as évek végén és a 70-es évek elején újabb nagy átalakulás következett be az iskola életében, hiszen egyre több szakmát oktattak, több ezres tanulói létszámnak kellett volna megteremteni a szakmaszerzés tartalmi és technikai feltételeit. Megérett a helyzet arra, hogy a szolgáltató szakmákat más intézmény vegye át: az akkori 110-esből kivált a 107-es szakmunkásképző intézet.

– Én úgy érzem, érdekes végignézni azt a folyamatot, melyet intézményünk a gazdasági életben betöltött – hallottuk Gazda Sándor igazgatótól. Mindig is valamilyen társadalmi kihívásnak kellett megfelelnünk. Egyrészt az országnak kellett képeznünk nagyobb létszámban szakmunkásokat, másrészt az egyre gyarapodó lélekszámú megyeszékhelyen kellett a fiatalok ezreinek szakmát adni a kezébe. 1985-ben újabb változás következett be az intézmény életében: elindítottuk szakközépiskolát az addig egyeduralkodó szakmunkásképzés mellett. Most pedig nyugodtan állíthatom, hogy a jövő útja az, hogy minél magasabban kvalifikált szakemberek kerüljenek ki az iskolából. Ehhez pedig nemcsak a szakmai tudás, hanem az érettségi is hozzátartozik.

A nyíregyháziak többsége ma is 110-esnek ismeri az iskolát. Jelenleg ezerkétszázhatvanheten tanulnak a nappali tagozaton, háromszázhuszonhatan vesznek részt esti és levelező képzésben. A tantestület létszáma is tekintélyt parancsoló, hisz a hatvannégy tanár mellett huszonhárom szakoktató tevékenykedik, tizenketten kollégiumi nevelői feladatokat látnak el, a technikai feltételek megteremtése pedig hatvannyolc dolgozóra hárul.

A szakiskolában korábban huszonkét szakmát oktattak, ma mindössze tízet. A karosszérialakatos, a központi fűtésszerelő, a szobafestő és mázoló a legkedveltebbek közé tartozik. A szakközépiskolában az épületgépészet, a gépszerelés a vonzó, valamint szívesen jelentkeztek a gépjárművezető és karbantartó szakmára.

A társadalom és a gazdaság változása, fejlődése indította el újabb szakok karrierjét, ilyen például az informatika, amelyet harmadik éve oktatnak. Egy-két éve tanulnak itt azok az autószerelők, akik érettségivel is rendelkeznek majd. A Világbank is komoly anyagi segítséget nyújt, amennyiben ahhoz az iskola megteremti a feltételeket. Két komponensű a támogatás: az úgynevezett A komponens részeként még a tantervet is ez az iskola dolgozhatja ki a szellőző- és klímaberendezés-szerelő szakmára. A B komponens azt tartalmazza, hogy a gépészeket és az informatikusokat az érettségiig kell eljuttatni a 9–12. osztályokban.

– Az élet pedig egyre újabb kihívások elé állítja az intézményt – folytatja az igazgató. 2001-ben indítjuk az épületgépészeti mérnökasszisztens képzést. Ez már felsőfokú végzettségnek számít. Elsősorban az itt végzettekre számítunk, de természetesen az iskola kapui nyitva állnak a másutt végzettek előtt is. Egyébként a 2001-es esztendő további változásokat hoz majd iskolánkba, mivel a tervek szerint teljesen átalakítjuk a szakiskolai képzést. Piaci alapra kell helyeznünk az oktatást. Az egész folyamatnak az a lényege, hogy konvertálható tudással vértezzük fel a tanulókat.

Nagy valószínűséggel sikerrel veszi az újabb akadályt az intézmény. Évtizedek óta igen eredményesen szerepelnek diákjaik a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyeken. Sport és kulturális téren serlegek tucatjait hozták el.

Gazda Sándor igazgató a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett diplomát történelem-földrajz szakon 1980-ban. Az EXPRESS Utazási Irodánál rövid ideig dolgozott , majd a megyei kórház oktatási előadójaként, és 1983. szeptember elsején jött a Széchenyibe. Két évig kollégiumi nevelőként dolgozott, 1988-tól a levelező tagozatot vezette. 1992-től nevelési igazgatóhelyettes, egy éve pedig igazgató.

Felesége dr. Szabó Sarolta muzeológus. Két gyermekük született, Sándor a Krúdy-gimnáziumba jár, közgazdásznak készül, Kristóf harmadik osztályos a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Csekély szabad idejét a családjával tölti, színházba járnak, kirándulnak.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése