Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Erdei László
Cégtulajdonos,
Debrecen
Névjegyét nagyon sok helyre lerakta szerte az országban. Tervező munkáját világversenyeknek otthont adó sportarénák, különleges rendeltetésű csarnokok dicsérik. Az Erdei Mérnöki Iroda Bt. tulajdonosa évek óta az egyik legismertebb képviselője szakmájának.
Az 1942. szeptember 5-én Debrecenben született Erdei László a családi hagyományt folytatja, hiszen nagyapja építési vállalkozó, édesapja pedig építész volt, a húga statikus, csak a bátyja lett orvos. Ezek után nyilvánvaló, hogy ő maga a Péchy építőipari technikumban érettségizett, majd a fővárosba „költözött”, és a Polláck Mihály Műszaki Főiskola épületgépészeti karán szerzett diplomát 1965-ben. Első feleségével már a főiskolán megismerkedett, összeházasodtak, és tanulmányaik befejezése után a salgótarjáni tervező vállalatnál kaptak állást. A nógrádi megyeszékhelyen eltöltött közel három év alatt két fiuk született, majd elváltak. Erdei László azóta újra megnősült, második házasságából egy lányuk született, aki jelenleg a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumának mérnök-közgazdász szakos hallgatója. Édesapja hívására Erdei László visszatért Debrecenbe, pontosabban Hajdúböszörménybe, ahol a Hajdú-Bihar Megyei Finommechanikai Vállalat építési osztálya vezetőjeként az ipartelepítést végezte. Három betonkeverővel és 15 munkással építették fel a Szalag- és Zsinórgyár, a Lőrinci Vatta, a Ricoh Kötszergyár helyi üzemeit, valamint a hajdúdorogi zsákgyárat. Az Egyesült Izzó spirálüzemét pedig a finommechanikai vállalaton belül indították be. Ezt követően a Hajdú-Bihar Megyei Állami Építőipari Vállalathoz került a fejlesztési és tervezési osztályra. Amikor munkáltatója valamint az MGM és a Titász 1975-ben létrehozta a DMTE-t, a vezetők őt kérték fel az új városi sportegyesület beruházásainak a megvalósítására. Az 1982-ig tartó munka során ismerte meg, és sajátította el a sportlétesítmények technológiáját, amit később jól tudott hasznosítani. Előtte azonban még Líbiában vállalt munkát, ahová családjával költözött ki. Több mint két év után fizetési problémák miatt tértek haza. Itthon a Sportszövnél helyezkedett el és sporttechnológiai tervezéssel foglalkozott. Amikor 1989-ben, tízévnyi fúzió után ismét különvált a DVSC és DMTE, az utóbbinak lett a műszaki igazgató-helyettese. Ugyanezt a tisztséget töltötte be a kilencvenes évek elején megalakult Hódos Imre Sportcsarnok és Intézményeinél is.
Néhány kitérőtől eltekintve Erdei László hű maradt szülővárosához. Az egyik kivételnek számít, hogy 1997-ben megpályázta a tiszaújvárosi Sportpark Kft. ügyvezető igazgatói állását. Csábította a feladat, hiszen tudta, a helyi önkormányzat merész terveket dédelget. A város megvásárolta a TVK lepusztult sporttelepét, melyen egy teljesen új, európai színvonalú komplexumot kívánt felépíttetni. A csodálatos létesítmény sporttechnológiai részét Erdei László tervezte, és ő kísérte figyelemmel a tizennégy hónap alatt megvalósított beruházás műszaki munkálatait is. Hogy jól sikerült, mi sem bizonyítja jobban, mint az az elismerés, amit 2001 novemberében vehetett át Kölnben a tervező gárda. Az IOC nemzetközi szabadidő- és sportszervezet pályázatán a tiszaújvárosi sportkomplexum bekerült a világ húsz legjobb, két éve üzemelő létesítménye közé.
A mór megtette a kötelességét, a mór búcsúzott Tiszaújvárostól, és azóta saját bt.-jében dolgozik, valamint a Multicon nevű építőipari cégnek is rendszeresen végez munkát mint tervezési irodavezető. Erdei László tervei alapján készült az 1995-ös junior atlétikai Eb-re a nyíregyházi Sóstói stadion, 1998-as felnőtt atlétikai Eb-re a Népstadion küzdőtere és a 2001-es debreceni ifjúsági atlétikai vb-re az atlétikai stadion pályája is. A Nagykovácsiban megnyílt amerikai iskola sporttechnológiai tervei is a nevéhez fűződnek, akárcsak a fővárosban létesítendő francia és német iskoláé. Szombathelyen és Zalaegerszegen atlétikai pályák, Móron sportcsarnok és uszoda tervezését, illetve a beruházás bonyolítását, míg Siófokon a Kelettervvel közösen egy tízezres stadion és a hozzátartozó létesítmények teljes kivitelezését végezte.
Akinek ennyire összefonódott az élete a sporttal, arról feltételezhető, hogy korábban maga is sportolt. Nos, Erdei László középiskolás korábban a Debreceni Kinizsiben futballozott, aminek a főiskolára kerülése vetett véget. Személyes ismeretség révén ugyan még a Budapesti Honvéd edzésére is meginvitálta a legendás edző, Sebes Gusztáv, de az ifjú főiskolás inkább a tanulást választotta. Versenyszerűen vitorlázott viszont Balatonfüreden a Mélyépítőkben repülő hollandi és csillaghajó osztályokban. A foci szeretete azonban megmaradt, ha ideje engedte kijárt a Loki mérkőzéseire, valamint a kézilabda- és kosaras meccsekre. A Tiszaújvárosba ingázás miatt alábbhagyott szurkolói lendülete, manapság inkább a nemzetközi sporteseményeket részesíti előnyben. S természetesen ilyenkor a játék mellett a létesítménynek is nagy figyelmet szentel.
(Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése