Hajdúsámson

Tősgyökeres hajdúsámsoni, kedvenc itala a szódavíz, szenvedélye a motorozás és a munkája. Darabos János, az Aqva-Plastech Kft. ügyvezető tulajdonosa alkotó, kreatív, nyughatatlan ember, aki soha nem a jól kitaposott utat választotta, hanem maga vágta a „csapást”. Közel 25 éves vállalkozói múlt áll mögötte, mert a szódagyáros – aki három és félezer négyzetméter alapterületű, 50 főt foglalkoztató üzemet működtet, ahol ma már automata gépsoron gyártják a szikvizet – a katonaság után úgy döntött, hogy önállósítja magát.

Az érettségi után hivatalnokként kezdte az életét, a postán lett állandó helyettes, három megyében főpénztárosokat, postamestereket helyettesített. Öt-tíz kézbesítő dolgozott a keze alatt. Alighogy elvégezte a postatiszti iskolát, a fiatalember búcsút intett ennek a munkahelynek. Anyaggazdálkodó, anyagbeszerző lett a régi tanácsi építőipari vállalatnál, s közben újra tanult, logisztikai szakképesítést szerzett. Innen vitték el katonának. A seregben minden szabad idejében a mezőgazdasági szakkönyveket bújta, törte a fejét, mibe fogjon, ha leszerel. Előbb szamócát termelt vízfüggönyös fóliaházban, aztán belefogott a libatömésbe. A második csapat után már azon gondolkodott, hogy ezt géppel is lehetne végezni. Elkészítette élete első masináját, egy libatömő gépet, amit hamarosan gyártani is kezdett. Aztán jött a szóda, előbb csak a berendezést vette meg egy helybeli szikvízkészítőtől. Egyéni vállalkozóként 1982-ben kapta meg a gyártásra az iparengedélyt, s amikor 1985-ben a sógoráékkal közös ikerház felépült, már helyet sem kellett bérelni, saját pincéjükbe kerülhetett a műhely. Itt egy ostyasütő üzemet is működtetett, sajtos ropogóst sütöttek, fagylalttölcsért, téli fagylaltot készítettek. Ezután vásárolt egy teherautót. Hamarosan utazási irodáknak is dolgozni kezdett vele, bejárták Európát.

Megvolt benne a képesség, hogy felmérje a piac igényeit, így rövidesen olyan alkatrészeket kezdett gyártani – fűtésszereléshez, padlófűtéshez – amelyek hiánycikkek voltak. S megint újított: ő készítette el az első roppantós gyűrű elven működő szorítót, amivel a padlófűtés csövét lehetett csatlakoztatni. Vásárolt egy hatorsós automata gépet, ment folyamatosan a nehezen beszerezhető áruk gyártása. Közben ott volt a szóda, Debrecen legnagyobb cégeinek ballonos szódát, kisebb üzemekbe, kereskedő egységekbe flakonost szállítottak. A szódásüzem, pedig fejlődött, szódásgépeket is gyártottak. A szaturáló gép, ami összekeveri a vizet a széndioxiddal, szintén a saját konstrukciója volt. 1992-ben felépített egy új üzemet, ahol üdítőgyártó sor is működött, használt berendezéssel, orosz–ukrán piacra termeltek. A piac összeomlása miatt az üzemet, a gépi berendezést értékesíteni kellett.

Sikerült újra talpra állni, a szódavízgyártáshoz szükséges flakonok, rekeszek, gépek gyártásával, pedig úgy megerősödtek, hogy felépülhetett a jelenlegi üzem. Kidolgoztak egy jó technológiát és ezt franchise-rendszerben hasznosították, a flakonjainkat ipari mintával védték.

Gépeik egy része saját találmány és kivitelezés. A jó szóda titka a víz – az övéké 210 méter mélyről jön és 680 mg ásványi sót, tartalmaz –, és a jó technológia. Magyarországon 40 szódásüzem működik a sámsonihoz hasonlóan franchaise-rendszerben.

A 2004-es év az üzemben elvégzett fejlesztés mellett különösen sikeres volt azért is, mert áprilisban Hajdúsámsonban 17 ország részvételével a szikvízgyártás 175. évfordulójáról megemlékezve nemzetközi szakmai találkozót tartottak, s elkészítették a világ legnagyobb szódásüvegét, amivel bekerültek a Guiness-rekordok könyvébe. Az 1 méter 21 centiméter magas, 38 centiméter átmérőjű üveget – amelybe 42 liter szóda fér – árverésre bocsátották, hogy az árát jótékony célra fordíthassák. Kétszázezerig ment fel a licit, végül az üveget 550 ezer forintért a Magyar Szikvízkészítők Országos Szövetsége vásárolta meg. Ebből az összegből kültéri játékokat adományoznak négy lakásotthonnak. Darabos János veterán motoros társaival a battonyai gyermekfalu lakóinak is örömet szerzett már, 54 biciklit ajándékoztak a gondozottaknak. A magyar szikvízgyártás 175. évfordulója arra is alkalmat teremtett, hogy a szövetség a világ minden táján felkutassa a szódásüzemeket Argentínától Brazíliáig, ahová régi magyarjaink vitték ki a gyártás titkát.

A vállalkozó fia műszaki főiskolára jár, apja nyomdokaiba akar lépni. Lánya gazdasági főiskolára készül, ezt a végzettséget akár a családi vállalkozásban is kamatoztathatja. A feleség a nyugodt családi háttér megteremtéséről gondoskodik.

Ma már exkluzív üvegeket is gyártanak az üzemben, amilyenek egykor a családi asztalra voltak kitéve. A tulajdonos szerint a szép üveg és a jó minőségű szódavíz az ősi magyar termék varázsát adhatja vissza.

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)