Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Takács Tibor
Ügyvezető igazgató,
Debrecen
Pályáját sikeres állatorvosként kezdte, majd hasonlóképpen tevékenykedett a felsőoktatásban egyetemi és főiskolai oktatóként, és a rendszerváltás óta eredményesen igazgatja cégeit mint üzletember.
Első generációs értelmiségi édesapja (számviteli területen főkönyvelőként ment nyugdíjba) és háztartásbeli édesanyja négy fiúgyermeke közül másodikként született 1947. június 23-án Debrecenben. Mozgalmas gyermekkort tudhat maga mögött: pici korában Kisbérre költöztek, majd Nyíregyháza, azután az újfehértói Állami Gazdaság kismicskei üzemegysége következett.
Gyakorlatilag egy gazdasági majorban nőtt fel másodikos korától kezdve. Hamar „befogták” a ház körüli munkák végzésébe, minden szünidőben pénzkereső tevékenységet folytatott. Hamar kiderült állatszeretete is.
Az általános iskolában nagyon jól tanult, nemigen volt gyenge pontja. Tanárai közül szívesen emlékezik vissza osztályfőnökére, Szepesi Lajosra.
Középiskolai tanulmányait a Tóth Árpád Gimnáziumban folytatta, s bár nem volt kitűnő, azért a jók közé számított. Negyedikes korában dőlt el, hogy az állatorvosi pályát választja, így az érettségi és az előfelvételis katonai szolgálat letöltése után a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen folytatta felsőfokú tanulmányait. Az egyetemen leginkább a kórbonctan és a belgyógyászat érdekelte. Jól tanult, évfolyamtitkár volt, így máig ő szervezi az évfolyam-találkozókat.
1972-ben végzett, és bár ösztöndíjas volt, végül a hajdúböszörményi Töváll baromfitelepére került mint üzemi állatorvos.
1973-ban a DATE Állatélettani-Állategészségügyi Tanszék tanársegédje, majd adjunktusa lett. 1981-től az Állatorvostudományi Egyetem Állategészségügyi Karán Hódmezővásárhelyen főiskolai docensként szaporodásbiológiát oktatott. 1983-ban szakállatorvos lett. Később visszatért Debrecenbe, és 1991-ig a debreceni Állattenyésztő Vállalat kutatási osztályvezetőjeként, egyidejűleg a DOTE Biofizikai Intézetének külső munkatársaként dolgozott. Itt írta meg kandidátusi disszertációját, amit 1989-ben védett meg. 1998-ban az ENSZ szervezete, a FAO alkalmazásában Iránban angol nyelven oktatott posztgraduális kurzuson, a hideg vízi halbetegségek témakörben.
Hazatérése után 1991-ben alapította meg az Invet Kft.-t. Ennek fő tevékenysége a gyógyszerforgalmazás, szaktanácsadás és konzultáció. Kamarai közreműködéssel rendszeres, továbbképzés értékű szakmai összejöveteleket szerveznek. 1996-ban hozta létre az Invet-Pharma betéti társaságot. A cégalapítás sorában az Invet-Dent Bt. és az Invet Centrum következett, előbbi fogorvosi körzetekkel rendelkezik, utóbbi a humánszolgáltatás (fodrászat, kozmetika, fitnesz) területén tevékenykedik. Ezenkívül működtetnek egy kisállat-ambulanciát is.
A 2000-ben létrehozott Invet Holding Kft. ingatlanhasznosítással és állattenyésztéssel foglalkozik, és a sort a 2002-ben alapított Oleander DOO zárja Horvátországban, amely Krk szigetén üdültetést szervez, és amelynek munkáját Lidija, a jogász végzettségű szlovén felesége irányítja. Összesen harmincan tevékenykednek az Invet érdekeltségekben.
– Én szeretek mindent precíz alapossággal csinálni, még a legkisebb dolgot is – avat be titkaiba dr. Takács Tibor.
– Ebben az elsőszámú szerepet a szülőktől örökölt gének játsszák. A tőlük kapott adottság mellett mindenért keményen megdolgoztam. Nyilván az is egy adottság, hogy az ember szeressen és tudjon dolgozni, merjen vállalkozni. Mindig éreztem egyfajta késztetést a felemelkedés, a kiemelkedés irányába, ez jelentős hajtóerő volt életem során.
Minden bizonnyal ez is hozzájárult ahhoz, hogy három középfokú nyelvvizsgát (lengyel, orosz, angol) szerezzen. Számos közlemény szerzője, a világ sok helyén szervezett tudományos kongresszusok előadója volt. Az MTA Agrártudományok Osztályának tagja. A debreceni Rotary Klub alapító elnöke. Több éven keresztül alkormányzó, aki két alkalommal is elnyerte a Paul Harris-díjat. Az 1989 óta építkező hazai szervezetben a 2007-től önálló Magyar Rotary Kerület első kormányzója lesz.
Gyermekei közül a 29 éves Angelika Amerikában él, míg a 26 éves Artúr az Invet Kft. logisztikai vezetőjeként vele együtt dolgozik.
Feleségével szabad idejükben szívesen lovagolnak, úsznak.
Hobbija a síelés, kedvenc síterepe Rogla, Szlovéniában. Sokat utazik, a világ számos pontján megfordult Kanadától Thaiföldig, Finnországtól Dél-Afrikáig. Szívesen foglalkozik az építészettel. Irodaépületét, farmjukat ő maga alakította ki, és saját házaik is az ő elképzelése szerint épültek.
Sohasem volt elégedett magával, mindig úgy érezte, hogy valamit még tennie kell az övéiért, a környezetéért, a munkatársaiért. Racionális tevékenységének egyetlen mércéjét ismeri: a gazdasági tevékenységét a „mindig jót és jól tenni” elv vezérelte.
(Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése