Tóth Kálmán

Az EAST AUDIT Rt. igazgatósági elnöke,

Debrecen

hb_4-90_toth_kalman.jpgA Sárréten felnőve az ott élők egymásra utaltsága révén hamar megtanulta az emberekkel való helyes bánásmód, a kapcsolatteremtés fontosságát. Mindez céltudatossággal, folytonos szakmai képzéssel és megújulással párosulva, meglehetősen fiatal kora ellenére komoly sikereket eredményezett Tóth Kálmán számára.

1959. június 28-án Debrecenben született, ám szülei révén Sárrétudvari jelentette az otthont számára. Édesapja – bár eredeti szakmája kőműves és brigádvezető volt az építőiparban – dolgozott a mezőgazdaságban is. Édesanyja, aki költségvetési területen is tevékenykedett, sajnos már nyolc éve távozott az élők sorából. Valószínűleg tőle örökölte a „közgazdasági vénát”. Gyermekkorát Sárrétudvariban töltötte, itt járt általános iskolába is, ahol főleg a magyart és a történelmet kedvelte, elsősorban Sarkadi Zoltánné tanárnőnek köszönhetően.

Középiskolai tanulmányait Hajdúszoboszlón a közgazdasági szakközépiskolában folytatta, amely meghatározónak bizonyult további életútját illetően. Szabadidejében sportolt, főleg focizott, a megyei első osztályig jutott.Az ifjúsági mozgalomban a kezdetektől részt vett: nyolcéves korától „vezető”, kisdobos, majd úttörő, később KISZ-es. Dolgozott a járási KISZ-bizottságban, középiskolai KISZ-titkár, kollégiumi titkár, Ifjú Gárda-parancsnok volt, egyszóval mindig emberekkel foglalkozott. Szabadidejében megtanult gitározni, még zenekart is alapított.

A sikeres érettségi után a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán tanult tovább, ahol ugyancsak hamar beilleszkedett a közösségi életbe: a KISZ-bizottság kultúrosaként szervezett feledhetetlen programokat társainak.

Végzés után első munkahelye a sárrétudvari Bocskai Tsz volt. Közben letöltötte a katonaidőt is, ami döntően kalocsai szolgálatot jelentett élelmezésvezetőként.

1984-ben a Hajdú-Bihar Megyei Illetékhivatal Adó-ellenőrzési Osztály vezetőhelyettese lett. Három évvel később már az APEH Hajdú-Bihar Megyei Adófelügyelőség osztályvezetője, 1989. szeptember 1-jétől – igazi villámkarrierként, a „ranglétrán végigszaladva” – harmincévesen az APEH Adófelügyelőség vezetője lett.

1992-ben átszervezés következtében váltott: könyveléssel, adótanácsadással kezdett foglalkozni felesége vállalkozásában (Obligó Kft.), amely cég a mai napig is működik. Időközben mérlegképes könyvelő, adótanácsadó, majd adószakértő szakképesítést szerzett.

1995-ben okleveles könyvvizsgáló lett és társaival létrehozta az EAST AUDIT Részvénytársaságot. Ez a cég ma alapvetően négy fő területen tevékenykedik: könyvvizsgálat, könyvvizsgálói informatikai rendszer kialakítása és könyvelői szoftverfejlesztés, tanácsadás, belső ellenőrzés és a költségvetési terület segítése a profiljuk. Irodáik Debrecen mellett Budapesten és Nyíregyházán is működnek.

Tóth Kálmán szerint: – A siker mércéje elsősorban a jó hozzáállás és az egészség. A sikeres életút elsődleges feltétele a szakmai szolgálat, a cégek és az emberek működésének koordinálása, hatékony szervezése. Meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek között munkatársaim sikeresen és jól tudnak dolgozni. Az embernek el kell tudni helyezni magát a világban, ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy reális jövőképet alkosson. A legnagyobb sikernek azt érzem, ha egy cég, amelynek szolgáltatunk, azt mondja, hogy segítettük az előrehaladását.

Tóth Kálmán közreműködött alapítványok létrehozásában és számtalan alapítvány munkáját segíti ma is tanácsaival. 1989-től a Perfekt tanfolyamain rendszeres előadó volt az adótanácsadó-képzésben, 1991-től a Pénzügyi- és Számviteli Főiskola Nyíregyházi Tagozatán tanított külső előadóként. 1998-tól tagja a könyvvizsgálói kamarának, 1998 óta az MKVK helyi szervezetének, 2000-ig az Adótanácsadók Hajdú-Bihar megyei szervezetének elnöke.

Ezerkilencszáznyolcvannégyben kötött házasságot Hudacsek Edittel, aki szakmabelinek számít. Két lányuk született: Szilvia 19 éves, a Debreceni Egyetem gazdasági agrármérnök szakán tanul. Az öt évvel fiatalabb Bíborka a Kossuth gyakorló általános iskola tanulója.

Tóth Kálmán szabadidejében zenét hallgat szívesen: a komolyzene klasszikusai mellett a Queen és a Pink Floyd a kedvence. Hobbikertjében egyebek mellett szőlőtermesztéssel is foglalkozik, a megtermelt és a saját pincéjében érlelt bor családi, baráti szükségletet elégít ki. Szeret utazni, elsősorban Magyarország legszebb tájait és városait igyekszik megismerni, hisz úgy véli, először „itthon legyünk otthon”. Különösen kedveli a magyarországi borvidékek látnivalóit.

Elégedett embernek érzi magát, ám még rengeteg célja van: mindenekelőtt a részvénytársaságot szeretné európai szintűre felépíteni és kilépni az európai porondra.

Jó anyagi körülmények között akár már ötvenévesen is szívesen nyugdíjba menne, hisz tudja, hogy utána is keményen dolgozni fog.

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése