Debrecen

Hajdúböszörményben 1954-ben látta meg a napvilágot egy háromgyermekes család középső fiaként. A mezőgazdaságban tevékenykedő szülei szerény körülmények között, szeretetben nevelték. Édesanyja mindent megtett, hogy gyermekei becsületes emberekké váljanak, s hogy megismerjék, megszeressék kötelességeiket és a munkát. A nyolcadik osztály elvégzése után gimnáziumban szeretett volna továbbtanulni, de édesapja szakmát akart adni a kezébe, ezért lakatos szakmunkástanulónak íratta be a helyi ipariskolába.

Molnár Elek fokozatosan megszerette a fémek megmunkálásának világát, s ha tehette, maga is igyekezett valami újat fabrikálni. Ebben sokat segített Szabó Imre tanár úr, aki magasra tette szakrajzból a mércét, s szigorúságával el is érte, hogy jó készsége alakuljon ki e területen. Ennek aztán már vállalkozó korában még mindig hasznát vette, hiszen nem egy saját tervezésű segédberendezés segíti ma az M. E. Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. dolgozóinak munkáját. A szakma ipari méretű alkalmazásának fogásait aztán Veszprémben sajátította el, ahol az eltöltött hat évből négyet csőszerelőként, kettőt pedig hegesztőként dolgozott. Munka mellett a miskolci Épületgépész és Gyártástechnológiai Szakközépiskolában tanult. Már az érettségire készült, amikor rövid gondolkodási idővel kapott egy Német Szövetségi Köztársaságba szóló munkalehetőséget. Erre kevesen mondtak volna nemet – Molnár Elek is elindult, hogy nyelvet, szervezettebb munkalehetőséget, tapasztalatokat és pénzt keressen, s a még nem próbált kihívásokat sem akarta kihagyni.

A Vegyépszer alkalmazottjaként hamarosan termelésirányítóvá nevezték ki, ebben a beosztásában munkások tucatjai dolgoztak a keze alatt. Jó érzékkel fedezte fel, hogy ki alkalmas komoly munkára, kire érdemes kvalifikáltabb munkát bízni. Közben igen változatos kivitelezési munkákban gyűjtötte tapasztalatait, s nem utolsósorban gyarapította kapcsolatait. Dolgoztak gázvezeték- és atomerőmű-építésen, egy ízben Európa legnagyobb kohóján, egy alkalommal hídépítésen és egy sor más beruházás megvalósításán. A szakmai tartalmakat illetően leginkább a nyomástartó edények érdekelték. Ezek beépítése során mindig körbejárta az alkalmazhatóság korlátait, a minőség szerepét a technológiai folyamatokban. Már akkor tudta, hogy ezen a területen érdemes majd otthon is vállalkoznia. Ezt a tervét 1993-ban Németországból hazatérve meg is kezdte valósítani, s ezt elsősorban a még ott kiépített kapcsolataira alapozta. Debrecenben a Gohér utcában, egy hatszor négyméteres garázsban harmadmagával kezdte meg vállalkozását, amelyben régi NSZK-s cégeknek kezdtek gyártani környezetkímélő víz-, gáz- és olaj-nyomástartó edényeket. Nagy segítségére volt akkoriban az azóta már nyugdíjba ment Dénes Laci bácsi, akivel sok mindent megbeszéltek még a konkrét munkák előtt és alatt is. Az idős szakember szívesen adta át tapasztalatait, s maga is igen büszke volt, amikor erőfeszítéseik sikerrel jártak. Amikor az első szállítások eredményesnek bizonyultak, rögtön a fejlesztésekre és a növekedésre kellett gondolnia, ezért szinte minden forintot visszaforgatott a termelés hatékonyabbá tételére, létszám- és eszközbővítésre. A Monostorpályi úton rendezte be következő üzemépületét, de a termelés felfutása szinte máris nagyobb tért követelt. Tartalékaiból, kölcsönökből és vissza nem térítendő anyagi támogatásból aztán minőségi ugrást jelentett a mai, Határ úti ipari parkban létesített modern üzem megnyitása 2004 augusztusa végén. Ma a kicsiny adminisztratív létszámmal együtt harmincan dolgoznak a M. E. Kft.-nél.

Molnár Elek büszke rá, hogy döntő részük már törzsgárdatag, akik kitartottak huzamos időn át a cég mellett. Fontosnak tartja a differenciált anyagi ösztönzést annál is inkább, mert a dolgozók szervezik is a munkájukat. Debreceni viszonylatban vonzó átlagbéreket tudhatnak maguknak dolgozói, s immár hagyományosan számíthatnak a Németországból származó, rendszer szerinti karácsonyi pénzre is.  Az üzemben tisztaság és rend uralkodik anélkül, hogy erre külön személyzet lenne. A szociális létesítmények színvonalát egy belvárosi iroda személyzete is szívesen elfogadná. Évente háromszázmilliós árbevételt termelnek, s most már más nyugat-európai országokba is szállítanak nyomástartó edényeket. A fejlesztés azóta is töretlen: a dolgozók és Molnár Elek is örülnek, amikor új, vásárolt vagy saját fejlesztésű berendezést vesznek birtokba. Munkájukat ISO-, illetve ASME-minősítés alapján végzik (ez utóbbi a hat kisebb hasonló üzem közül csak nekik van meg).

Molnár Elek tulajdonos ügyvezetőként sok mindent egymaga végez a cég vezetői és kereskedelmi feladataiból. Több ezer kilométert autózik olykor havonta, de nem panaszkodik: – Azt csinálom, amit szeretek. Elégedett vagyok, de még mindig szívesen állok új kihívások elé. Üzememet a már megszokott tempóban tovább kívánom fejleszteni. Ezekhez erőt ad lányom is, aki közgazdásznak tanul.

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)