Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Erdélyi Zoltán
Igazgató,
Debrecen–Hajdúböszörmény
A nagyapáéknál töltött püspökladányi nyarak és a határbeli barangolások édesapjával bizonyára sokat nyomtak a latban, amikor a debreceni Agráregyetemre jelentkezett. Előtte a Dienes László Szakközépiskolában érettségizett. Bár voltak művészi hajlamai, festett, zenélt, mégis a mezőgazdasági pályát választotta. Édesapja a debreceni járási tanács mezőgazdasági osztályán főagronómus volt, majd a KITE munkatársaként ment nyugdíjba. A hódmezővásárhelyi tizenegy hónap angyalbőrben telt, majd 1971 őszén elkezdhette egyetemi tanulmányait.
„Nagyon szép, nyugodt éveket töltöttem ott. Zsíros kenyér, sör, zene, a diszkókorszak kezdete. Az egész város egyetemi ifjúsága hozzánk járt bulizni. Bocz Ernő professzor olyan alakja volt az intézménynek, hogy még a mai hallgatók is emlegetik. Személye, és másoké is megmaradt a kollektív emlékezetben. Vecsey Tibor, Edelényi Gábor, Siroki Zoli bácsi, Mándi prof, és még sorolhatnám” – emlékezik Erdélyi Zoltán, a böszörményi Mezőgazdasági Rt. igazgatója, aki 1976-ban a diploma megszerzése után került az rt. elődjéhez, a Vörös Csillag Termelőszövetkezethez. Gál Sándor volt az elnök akkor. Az igazgató úr, a barátainak Zolkó, végigjárta a ranglétrát. Gyakornokként kezdte, üzemegységvezető-helyettesként folytatta néhai Somlyai Gyula mellett, akkor a gépi munkákat irányította. Bricskával, később UAZ-zal járták akkoriban a szántóföldeket. Amikor a 80-as évek elején megszűntek az üzemegységek gépcsoportvezető, majd ágazatvezető lett. Akkoriban burgonyát termeltek a McDonald’s-nak, még az Egyesült Államokban is járt ezért tanulmányúton.
Sok sikerélmény érte ekkor, ez volt a magyar mezőgazdaság aranykora. A rendszerváltás a téeszek életét alapvetően átformálta. Az átalakító bizottságnak Erdélyi Zoltán volt a vezetője. Felügyelték a vagyon szétosztását, amit mindenki megelégedésére le is vezényeltek. S amikor a téeszből szövetkezetté alakultak, 1992-ben már főmérnökként dolgozott.
A vagyon egy része kikerült a közösből, a földterület megfeleződött. Az akkori politikai helyzetben a szövetkezeti állapot nem tűnt biztonságosnak, így rt.-vé alakultak, ami további vagyonvesztéssel járt. A megmaradó szövetkezetet felszámolták, s így aki hozzá akart jutni járandóságához, vihette.
Az rt. megalakulásakor, 2001. február 21-én 460 millió forint törzstőkével indult, első igazgatójának, Borsó Péternek nyugdíjba vonulása óta Erdélyi Zoltán áll a gazdasági társaság élén. Az EU-csatlakozás tovább nehezítette a mezőgazdasági cég helyzetét. Átalakult a támogatási rendszer, változtak a piaci viszonyok.
„Mi is sokat szenvedtünk, s úgy tűnik, sikerül túlélni a sok kedvezőtlen változást. Látszott, nem bírunk a feldolgozókkal. Fix szerződéseket módosítottak, mondván, sok a tej. Az önkorlátozás ellenére is rajtunk maradt a tej, mert nem akartunk a végletekig elmenni” – mondja. Erdélyi Zoltán igazgatósága előtt az Alföldi Tejértékesítő és -beszerző Kft. egyik alapítója és ügyvezetője volt, s beléptek az Alföldi Sertésértékesítő Szövetkezetbe is. Sok szereplő kiszállt és tönkrement. Akik mára megmaradtak, esélyesek a megmaradására.
Az igazgató sorolja az idei sorscsapásokat. Az egyik, hogy megszűnik a cukorrépa-termelés és -feldolgozás – sorba zárnak be a hazai gyárak. A másik, ami jó a növénytermesztőknek, rossz az állattenyésztőknek: a gabonaárak és olajos magvak ára szinte duplájára emelkedett. A harmadik a bioetanol-gyártást terhelő anomália. Ez állami támogatás nélkül nem lehet, ha különféle adókkal terhelik. Mindez átalakítja a vetésszerkezetet, ami gondot okoz a konzerv- és hűtőiparnak is. Az állattenyésztés környezetvédelmi előírásai pedig sok pénzt igényelnek. A részvénytársaság az elkövetkező években a fejlesztésekre akarja fektetni a hangsúlyt. Cél az európai uniós elvárásoknak megfelelően megvalósítani a trágyakezeléssel kapcsolatos, és a technológiai fejlesztéseket.
A jó kedélyű, humorra mindig kapható igazgatót a böszörményi média munkatársai nagyon becsülik. Mindig rendelkezésükre áll, készséges, korrekt, soha nem hallották még tőle, hogy majd, hanem azt: jöhetsz most is, ha neked jó.
Felesége, Márta asszony kozmetikus, egyik fia orvos, a másik Nyíregyházán főiskolás. Erdélyi Zoltán Debrecenben él, s egykori egyetemén az államvizsga-bizottság tagja, valamint az intézmény címzetes docense is.
Szabad ideje egy részét sámsonkerti szőlőjében tölti. Az instrumentális zenét kedveli elsősorban, Vangelist, Oldfieldet, Jean Michele Jarre-t, de Cat Stevens, Roger Waters is a szívesen hallgatottak közé tartozik. Utazás közben mindig CD-t hallgat. Imád főzni, ehhez mindenféle készség rendelkezésére áll. A „szabadtéri vegyészkedés” kimondottan a húsételekre terjed ki, persze igazi ínyencként a tökfőzeléket is el tudja készíteni, amire azért ritkán kerül sor.
(Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése